Széchey Noémi
Pakisztán
A világ legveszélyesebb országa

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy Pakisztán a világ egyik legveszélyesebb országává válhat, amennyiben a mára kialakult politikai káoszt nem sikerül felszámolni. Benazir Bhutto meggyilkolása után Musarraf elnök hatalma bizonytalanná vált, és kérdéses, hogy a többszöri halasztás után a február 18-ára kiírt választások miként rendezik át az erőviszonyokat a világ második legnagyobb muzulmán országában.

Pakisztáni asszonyok tüntetnek Iszlamabadban a kasmíri és a palesztin dzsihád mellett

APakisztán függetlenné válása óta eltelt több mint hatvan évben folyamatosan politikai viharok, katonai diktatúrák és gyilkosságok uralták a belpolitikai életet. Az utóbbi időben kialakult káosz azonban minden korábbi helyzetet felülmúl. Az elmúlt hónapokban ugyanis országszerte tiltakozások törtek ki Pervez Musarraf elnök ellen, miután menesztette az ország legfőbb ügyészét, felfüggesztette az alkotmányt, és szükségállapotot hirdetett. Az Egyesült Államok eközben rákényszerítette Musarrafot, hogy mondjon le a hadsereg vezetéséről, és ossza meg hatalmát Benazir Bhutto ellenzéki vezetővel. Ám Bhutto december végi meggyilkolásával minden megváltozott. Széles körben elterjedt ugyanis a gyanú, hogy a kormány keze is benne lehetett a gyilkosságban. A kormány ugyan cáfolta a vádakat, de a politikai bizonytalanság megingatta Musarraf katonai rezsimjét.
Bruce Riedel volt CIA-tiszt és elnöki tanácsadó szerint Pakisztán mára a világ legveszélyesebb országává vált. Az atomfegyverrel rendelkező ország ugyanis egyszerre az al-Kaida központja és az Egyesült Államok szövetségese. „A 21. század valamennyi borzalma megtalálható ebben az országban: atomháború, atombombagyártás, háború és béke, terrorizmus, al-Kaida, drogkereskedelem, diktatúra és demokrácia. Pakisztán ma mindezek ütközőpontja - állítja Riedel, majd hozzáteszi: - Egyre kérdésesebb, hogy a pakisztáni hadsereg mikor érzi úgy, hogy Musarraf tábornok inkább már csak nyűg, mint előny a számukra.”
Parmit Choudary Dél-Ázsia-szakértő szerint eddig valamennyi demokratikusan megválasztott pakisztáni kormány vagy megbukott, vagy megbuktatták: a vezetőket menesztette a hadsereg vagy egy, a hadsereg által támogatott elnök. Choudary szerint Musarrafnak nincs más választása, mint hogy megossza a hatalmat. Véleménye szerint három vezető kellene az ország élére: Musarraf elnöksége mellett Bhutto Néppártjának egy vezetője lehetne kormányfő, aki mellett a hadsereg főparancsnoka továbbra is komoly szerepet kapna. Ám a siker még ebben az esetben sem garantált.
A februári választások előtt az elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a kormány bármilyen beavatkozása katasztrófához vezethet. Riedel úgy véli, ha a választások eredményét meghamisítják, vagy elhalasztják a szavazást, akkor tovább romolhat a helyzet Pakisztánban, ez pedig az ország stabilitását is veszélybe sodorhatja. Ez viszont csak az iszlám szélsőségeseknek, az al-Kaidának, a táliboknak és más pakisztáni radikális csoportoknak kedvezne.
Musarrafnak már régóta komoly gondot okoz az iszlám szélsőségesek beszivárgása az országba a szomszédos Afganisztánból, ám emellett azzal is számolnia kell, hogy a hadseregben és a titkosszolgálatban is vannak olyan személyek, akik nyíltan lepaktáltak ellenségeivel. Emiatt Musarraf hatalma egyre bizonytalanabb, ugyanakkor a tálibok egyre nagyobb befolyást szereznek az országban. Ez pedig egy esetleges puccs vagy akár polgárháború lehetőségét is előrevetíti az országban. Egy ilyen helyzetben Musarrafnak egyszerre kellene Bhutto világi támogatóival és az iszlám szélsőségesekkel megvívnia a hatalomért, miközben bizonytalan, hogy kinek a kezébe kerülnek a hatalmi harc következtében a pakisztáni atomfegyverek.