Vissza a tartalomjegyzékhez


Egy sokat próbált ember

A szuperkeddi megmérettetések után John McCain lépett elő a republikánus párt első számú elnökjelöltjévé. Az arizonai szenátor nem éppen megpróbáltatásmentes magánélete azonban már jóval korábban a figyelem középpontjába került: a 2000-es elnökségi kampány során foglalkoztak második felesége és a szenátor között lévő tizennyolc éves korkülönbséggel, de durva pletykákat terjesztettek el örökbe fogadott ázsiai lányukkal kapcsolatosan is.

John McCain negyvenhárom éves korában egy hawaii koktélpartin haditengerészeti összekötő tisztként találkozott második feleségével, az akkoriban huszonöt éves Cindyvel. A még házas, de feleségétől már külön élő John már politikai pályára készülve egy kongresszusi küldöttséggel vett részt a rendezvényen. Volt felesége, Carol később azzal magyarázta házasságuk zátonyra futását, hogy „a negyvenes éveibe lépő John huszonöt éves akart maradni”. De Washingtonban sem volt könnyű dolga Johnnak és új feleségének. Éveken át az a pletyka járta, hogy John azért hagyta ott első, autóbalesetben megbénult feleségét, hogy politikai karrierjét egyengesse, amihez Cindy pénzügyi háttere is rendkívül előnyösnek bizonyult, ugyanis apja phoenixi milliomos üzletember volt.
A házaspár életét a volt szépségkirálynő időközben kialakult gyógyszerfüggősége csaknem tönkretette. Az 1980-as években többszöri vetélés, majd három gyermek szülése után gerincproblémák jelentkeztek Cindynél, ami miatt fájdalomcsillapítókat kellett szednie. Férjének és családjának azonban sejtelme sem volt arról, hogy Cindy titokban tablettákat lopott attól az általa vezetett segélyszervezettől, amely háborús területekre küldött egészségügyi alakulatokat. Emiatt a hölgy később kezelésben részesült, és sikerült függőségéből kijönnie.
John és Cindy McCain megpróbáltatásai egy ázsiai kislány örökbefogadásával folytatódtak. Cindy egy bangladesi árvaházat látogatva felkarolt egy farkastorokkal született kislányt, akit később a házaspár örökbe is fogadott. A jótékony tett azonban durva lejárató kampány részévé vált a 2000-es elnökségi kampány során, mikor is azt terjesztették el McCainről, hogy Bridget az arizonai szenátornak egy prostituálttól született gyermeke.
A 2000-es kampány során azt is híresztelték McCainről, hogy vietnami fogsága maradandó mentális problémákat idézett elő nála. Annyi biztos, hogy az öt és fél éves rabság nem múlt el nyomtalanul a szenátor életéből. Fogsága alatt egy alkalommal, mikor fogva tartói megtudták, hogy apja tengernagy volt, felajánlották neki, hogy hamarabb elengedik. Ő azonban nem élt a lehetőséggel, arra hivatkozva, hogy a nálánál hosszabb ideje fogságban lévőket kellene elengedni előbb. „Szemtelenségéért” annyira megkínozták, hogy az akkor kapott sebek helyeit ma is hordozza, és ami miatt több hétköznapi dolog elvégzésében - például a fésülködésben - ma is segítségre szorul, mert karját azóta sem tudja teljesen felemelni. Emellett az arizonai szenátor bőrrákkal folytatott küzdelmet, felesége pedig 2004-ben agyvérzést kapott, amiből teljesen felépült.