Vissza a tartalomjegyzékhez

Hazafi Zsolt, Mester Ivett
Csak Rudi Zoltán mentheti meg az MTV-t

Bizonytalan, hogy a jövő hónapban ki vezeti majd a mintegy harmincmilliárd forintból gazdálkodó Magyar Televíziót, mivel szinte biztosnak tűnik, hogy az eddigi elnököt első körben nem választják újra. A helyzetet csak maga Rudi Zoltán tudná megoldani, ha jelölne maga mellé alelnököket, akiket vészhelyzetben a köztévé tulajdonosi jogait gyakorló kuratórium ügyvezetővé „üthetne”. Rudi ezt a gesztust lapzártánkig nem tette meg.

A probléma oka, hogy nincs konszenzus az utódról vagy Rudi mandátumának meghosszabbításáról a kuratórium elnökségében, amelybe a parlamenti pártok delegáltak tagokat. Ráadásul a fele-fele arányban kormánypárti és ellenzéki tagokból álló grémiumban kétharmados többséget kellene annak a jelöltnek kapnia, akire aztán a civilekből álló, 31 tagú, úgynevezett nagykuratórium bólinthatna rá.
Ha valaki képes megszerezni a kétharmados többséget, az már egyfajta nagykoalíciót feltételez. Mivelhogy éppen népszavazási kampány kellős közepén vagyunk, így ez nehezen elképzelhető, ráadásul kormányzati forrásaink szerint annyira leköt mindenkit a Fidesz kezdeményezése, hogy per pillanat egyetlen vezető szocialista sem foglalkozik az MTV ügyével. A Fidesz pedig „fúj” Rudira a Nap-kelte miatt.
A Magyar Televízió Közalapítvány tavaly november 5-én indított pályázatot az MTV elnöki tisztségének betöltésére. Mindössze hárman pályáztak. Az eddigi elnök Rudi Zoltán mellett Hammer Ferenc szociológus és Szabó Stein Imre, az ATV volt vezérigazgató-helyettese gondolja úgy, hogy életképes koncepcióval rendelkezik a feladathoz.

Rudi Zoltán (kis képünkön) 69 oldalas pályázatában a következő ciklusban elvégzendő műsorpolitikai, szervezeti és gazdasági teendők, valamint a technológiai és infrastrukturális fejlesztések szerepelnek. A oldalon olvasható)