Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Gyurcsány új politikát hirdet, Orbán mozgósít
Hitelességi szempontokból átalakulhat a kormány

A Hetek információi szerint két hét múlva Gyurcsány Ferenc „új politikát” hirdet, bár az még nem dőlt el, hogy ez együtt jár-e személycserékkel a kormányban. Eközben Orbán Viktor - aki ugyancsak évértékelésre készül - kiadta a jelszót: „Három igennel nagyot spórolhatsz!”

Tovább fokozta a kormánypárti aggodalmakat a legutóbbi időközi választás Újbudán, hiszen ha összeadjuk a bal- és jobboldali jelöltek által elért eredményeket, akkor húsz százalék áll szemben nyolcvan százalékkal. Az MSZP vezérkarában már hónapok óta törték a fejüket, hogy mit kezdjenek a tartós népszerűtlenséggel, illetve a Fidesz népszavazási kampányával. Az eredmények és a közelgő népszavazás úgy tűnik, „serkentőleg hat az agyakra”.
Bár a bejelentések konkrétumain még dolgoznak, annyi biztos, hogy a miniszterelnök a nagy, mindent felforgató víziók helyett több apróbb lépést jelent be, illetve eddigi eredményekről számol be. Forrásaink szerint Gyurcsány Ferencnek több szocialista vezető is azt ajánlotta, hogy ne legyen pontokba szedett, a korábbi csomagokhoz hasonló üzenet (Száz lépés, Negyvennyolc pont és Hét fejezet a köztisztaság megteremtéséhez), sem jól hangzó ígéretgyűjtemény, hanem visszafogott, stílusváltást mutató, rövid államférfiúi beszéd.
Az MSZP egyik meghatározó vezetője úgy fogalmazott lapunknak, hogy a hétköznapi életet jobbító javaslatokkal szándékoznak inkább foglalkozni a nagy eszmei viták helyett, kerülve a felesleges konfliktusokat, mintegy lezárva a kormányzás eddigi szakaszát. „A szociális és az oktatási területre, illetve a munka világára igyekszünk fókuszálni” - tette hozzá forrásunk.
A szocialisták között azonban kérdéses, hogy - szerintük az őszödi beszéd óta - a hitelességi gondokkal küszködő Gyurcsány Ferenctől és kormányától elfogadja-e a társadalom az új stílust, illetve, hogy ennek hitelessége érdekében nem lenne-e szükség a kormány átalakítására. Bár konkrétumokról egy politikus sem beszélt lapunknak, többen elképzelhetőnek tartották, hogy még a népszavazás előtt sor kerül ilyen lépésre. Mások szerint ugyanez kizárt.
„Az MSZP politikusainak egy jelentős része és értelmiségi holdudvara rezignált, beletörődő, mindenki a vereségre készül. Ebben a helyzetben, még ha nem is sikerül eredményt elérni, legalább meg kell próbálni valamit tenni” - magyarázták lapunknak többen is.
Míg a kormányoldal „erőlködik” a közhangulat megváltoztatásán, és sajátjaik felrázásán, addig Orbán Viktor jóval nagyobb pezsgést és aktivitást vinne a Fidesz életébe. A pártelnök hétfőn tartott eligazítást a Polgárok Házában a Fidesz választókerületi elnökeinek. A Népszabadság úgy tudja, hogy Orbán szerint a népszavazásról szóló vita tartalmi részét a Fidesz már megnyerte, most az érvelés helyett a mozgósításra kell koncentrálni. Ehhez nyilvános vitákra van szükség, a pártelnök azt kérte, hogy helyi szinten is minél több „pezsgést” vigyenek a kampányba a területi vezetők.
Orbán szerint már akkor meglesz a győzelem, ha sikerül az összes Fidesz-szimpatizánst mozgósítani. Úgy számolt, hogy valamivel több, mint kétmillió emberrel már meg lehet nyerni a népszavazást. Attól tart azonban, hogy a fideszesek közel harmada inaktív, őket még meg kell győzni, hogy tényleg szavazzanak. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az MSZP-ből kiábrándult szavazók voksaira is szükség lehet, így őket is győzködni kell.
Fontosnak nevezte, hogy a kampányból kiderüljön, a népszavazás nem Orbán Viktor vagy a Fidesz hatalmi harcáról, hanem a kormány megbüntetéséről szól. Így a hamarosan beinduló kampány fontos üzenete lesz, hogy Gyurcsány Ferenc hazudott. „Hazudni nem szabad” - lesz majd hallható a Hír TV és az Echo TV hirdetéseiben. A kampány másik fontos szlogenje a „Három igennel nagyot spórolhatsz!” lesz.
Az szerint egyébként egy hét múlva - tehát Gyurcsány Ferenc előtt - szerdán Orbán Viktor is évértékelő beszédet tart a SYMA csarnokban.