Vissza a tartalomjegyzékhez

Németh Szilárd
Rasszizmusba fordult a Hamilton–Alonso-ellentét

Rasszista atrocitás érte Lewis Hamiltont, a Forma-1 történetének első színes bőrű pilótáját. A McLaren-Mercedes versenyzőjét a helyi szurkolók folyamatosan gyalázták a barcelonai teszt során.


Amikor még barátok voltak

Úgy tűnik, azzal, hogy a spanyol Fernando Alonso visszatért a Renault-hoz, nem csitultak a kedélyek Hamilton-Alonso-ügyben. A spanyol szurkolók nem felejtették el a két versenyző tavalyi rivalizálását, amelynek következtében nevető harmadikként a finn Kimi Räikkönen lett a száguldó cirkusz világbajnoka, másrészt Alonso távozott a McLarentől - önszántából vagy nem, nem tudni pontosan.
Lewis Hamiltont mindenestre feldühödött nézősereg fogadta a legutóbbi barcelonai teszt során. A katalán versenypályán spanyol szurkolók egy csoportja folyamatosan gyalázkodó megjegyzéseket tett az angol pilóta bőrszínére, és rasszista transzparenseket helyezett el a pálya mellett. Néhányan feketére festve, fekete parókában „Hamilton család” feliratú trikóban sértegették Hamiltont. Tettüket azzal indokolták, hogy tavaly - állításuk szerint - a McLaren vezetősége Hamiltont támogatta Alonsóval szemben.
Az incidens óriási botrányt váltott ki, sokan értetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy az „ál-Hamilton családot” miért engedték be a nézőtérre, illetve a gyalázkodó társaságot miért nem távolították el onnan mielőbb. Hasonló incidensre még sosem került sor a Forma-1 történetében, igaz színes bőrű pilóta eddig nem kapott lehetőséget a sportágban. A Nemzetközi Automobil-szövetséget (FIA) különösen felháborította az eset, és írásos magyarázatot vár a spanyol motorsporthatóság vezetőitől. Nincs kizárva, hogy a botrány miatt a barcelonai nagydíjat, valamint az idén debütáló valenciai futamot törlik a naptárból. Az FIA semmilyen formában és szinten sem hajlandó tolerálni a rasszizmust a motorsportban, így a többi sportágnál szigorúbban kívánja büntetni az ilyen eseteket.
„Sok város és ország szeretne Forma-1-es futamot rendezni” - reagált az esetre sokatmondóan Bernie Ecclestone, a Forma-1 mindenható ura.
„Támogatunk minden faji, politikai vagy vallási megkülönböztetés elleni harcot a motorsportban” - szögezte le a spanyol pálya vezetősége hivatalos közleményében. A katalánok jogi lépéseket tesznek az „idióta rendbontók” ellen, amennyiben a spanyol futam a botrány miatt kikerül a versenynaptárból.
„Barcelona kedvenc városaim egyike. Imádom ezt az országot, ráadásul idáig mindig szeretettel fogadtak, úgyhogy különösen elszomorít, ami történt - nyilatkozta Lewis Hamilton. Majd hozzátette: - Sosem akartam rosszat Fernandónak. Kemény csatákat vívtunk egymással, nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz kép alakult ki rólam Spanyolországban.”
A Hamilton-Alonso-ellentét elmélyülésében óriási szerepet játszott a spanyol és brit média, amely a két versenyző kiélezett rivalizálását a tavalyi szezon végére már-már a két ország harcaként állította be. Most az angol lapok címlapon szörnyülködnek a spanyol szurkolók valóban barbár megnyilvánulásain, ám kérdés, hogy milyen fogadtatásra számíthat Fernando Alonso, ha Angliába utazik.