Szlazsánszky Ferenc
Volt egyszer egy ország
Interjú Juhász József Délkelet-Európa-szakértővel

Tudna mondani párhuzamot arra, hogyan élik meg a szerbek Koszovó elszakadását?
- Hasonlóan, mint ahogyan mi éltük meg Erdély elcsatolását. De gyakran említik azt is, hogy a szerb történelmi emlékezetben Koszovó hasonló szerepet játszik, mint Palesztina a zsidók emlékezetében.
Az, hogy a szerbek Koszovót tartják a szerb állam szülőhelyének, csak az elmúlt évszázadban vált hangsúlyossá, viszont az is tény, hogy nem csupán az elfogult nacionalisták körében, hanem szinte a teljes szerb társadalomban. És az is igaz, hogy ennek az erős érzelmi viszonyulásnak megvannak a történelmi alapjai.

Fotó: Somorjai László

Másrészt viszont Koszovó akkora, mint két magyarországi megye, Szerbiának nem meghatározó része. Ráadásul a modern korban mindig is albán többségű volt, jelenleg ez kilencvenszázalékos túlsúlyt jelent.
Horvátország és Szlovénia 1991-ben többek között azért vált ki Jugoszláviából, mert megelégelték, hogy az általuk megtermelt javakból a szövetségi kormány aránytalanul magasan támogatta az albánok lakta területeket. Vagyis Koszovó nyert azzal, hogy Jugoszlávia részeként létezett.
- Az albán oldal erre azt mondja, hogy az a segély és támogatás, amit Koszovó kapott, nem ellensúlyozta, hogy az ásványkincseiket az összjugoszláv gazdaság, illetve 1991 után a szerb gazdaság aknázta ki. Ők úgy látják, nem azért alakult ki az egyre mélyülő fejletlenség, mert rosszul költötték el a támogatásokat, hanem azért, mert kizsákmányolták őket. Úgy érzik, gyarmati státuszba kényszerültek.
Viszont az is tény, hogy az albánok szabadabban és magasabb életszínvonalon élhettek a titói Jugoszláviában, mint az albániai albánok.
- Valóban, 1965 után komoly pénzeket pumpált a jugoszláv állam ebbe a régióba, az összes fejlesztés egyharmadát Koszovó kapta. Ez az érv is realitáson alapul, de az albánok érvelését sem tartom alaptalannak.
Ön szerint a vallási különbözőség - keresztény szerbek, muzulmán albánok - milyen súllyal esik latba ebben az évtizedek óta húzódó konfliktusban?
- Szerintem kisebb a súlya, mint sokan gondolják. Igaz ugyan, hogy Koszovóban jóformán az összes albán szunnita muzulmán, és az összes szerb ortodox keresztény, én mégis azt gondolom, hogy az albánság nemzetté válásában, politikai mozgalmaiban erőteljesebb volt az etnikai elem, mint a vallási.
És különösen 2001 után az albánok felfogták, hogy az iszlámság hangoztatásának van egy rossz konnotációja a Nyugaton, és azóta óvakodnak attól, hogy összekössék őket az iszlám radikalizmussal, és függetlenségi törekvésük mögött ezt lássák.
Tény, hogy Koszovó és Albánia tele van bizonytalan hátterű iszlám szervezetekkel, és nem állítom, hogy ennek nincs szerepe, de semmi esetre sem a vallási, civilizációs konfliktusban látom a probléma elsődleges okát.
Az iszlámban van egy olyan tétel, hogy valaha birtokolt területeiket vissza kell szerezni. Ennek milyen szerepe lehet Koszovóban?
- Nem ismerem annyira az iszlám tanokat, hogy ezt meg tudnám erősíteni, vagy egyértelműen cáfolhatnám. De ha arra a közismert tényre gondolunk, hogy mind a muzulmán bosnyákok 1995-ben, mind a koszovói albánok 1999-ben az amerikai beavatkozás kedvezményezettjei voltak, és hogy most is az USA a független Koszovó fő lobbistája, akkor egyértelmű, hogy ezt a kedvezményezett szerepet nem akarják elveszíteni. Ezért még ha léteznek is az Ön által említett vallási szándékok, ezt politikailag mindig a háttérbe préselik.
Az USA Békeintézetének alelnöke nemrégiben azt mondta, fontos annak igazolása, hogy az amerikai kormány ismételten beavatkozott a muzulmánok védelmében a háborúkkal és diktatúrával szemben. Miért ilyen fontos Koszovó Amerikának, és miért érdeke - más nagyhatalmakkal együtt - az egykori Jugoszlávia „szétszedése”?
- Az Egyesült Államok - közel-keleti érdekeltségei okán is - szerette volna megmutatni, hogy nem általában az iszlám ellen harcol, sőt, adott esetben kész támogatni még európai keresztény szomszédjaival szemben is bizonyos muszlim közösségeket. Sok mindennel összefügg, hogy miért 1995-ben történt az első NATO-beavatkozás Boszniában: az egyik ok, hogy akkor zajlott az oslói folyamat, az izraeli-palesztin megegyezési kísérlet, és az Egyesült Államoknak jól jött megmutatni a palesztinok felé, hogy képes védelmet is nyújtani egy muzulmán közösségnek.
Ami Jugoszlávia „szétszedését” illeti: ez a feltételezés nem biztos, hogy megáll. 1991 augusztusáig minden releváns nagyhatalmi tényező azt mondta, hogy Jugoszláviát egyben kell tartani, és egységes államként kell demokratizálni, piacgazdasággá alakítani és átvezetni az új világba. Ezért támogatták Ante Markovic akkori miniszterelnököt, azt gondolták, ő lesz a jugoszláv Gorbacsov. ’91 nyaráig mindenki el tudta volna képzelni, hogy Jugoszlávia legalább egy konföderációként megmaradjon, független nemzetállamok uniójaként létezzen. De ’91 augusztusában már második hónapja zajlott a háború, túl voltak a szlovén-horvát függetlenségi deklarációkon, szerb szabadcsapatok és a jugoszláv hadsereg harcoltak Szlovéniában és Horvátországban, közös Jugoszláviáról pedig már senki nem akart hallani.
A Nyugat, illetve az Egyesült Államok belátta, hogy tényleg nem lehet egyben tartani az országot. Megjegyzem, a szerbbarátnak tartott Oroszország is elismerte az elszakadó tagköztársaságokat.
Miért érzékelik mégis sokan meghatározónak a külső tényezőket?
- Mert miután végbemegy ez a váltás, a nagyhatalmak közti játszma is megindul, hogy ki vezényelje le az átmenetet. Először a németek viszik a prímet, ez nem tetszik Angliának és Franciaországnak, ezért kiszorítják őket. És még valami: a kilencvenes évek elejére egész Európában két posztkommunista rezsim maradt: Szerbia és Belorusszia. Milosevics esetében tovább erősíti az ellenszenvet, hogy a boszniai és a koszovói békerendezésben sok mindent megígért, és semmit nem tartott be. Egy idő után besokalltak tőle, és azt mondták, ezt az embert el kell tüntetni a színtérről.
De a mostani konfliktusban mindezt megelőzi az a tény, hogy - eltérően Jugoszlávia többi népétől - szerbek és albánok között egyszerűen nem alakult ki együttélés se társadalmi, se politikai értelemben.
Ellentétben ’91-gyel, az oroszoknak most eszük ágában nincs elismerni egy független Koszovót. Miért?
- Ennek az elszakadásnak van egy bizonyos precedensértéke, hiszen itt nem egy tagköztársaság, hanem egy tartomány válik ki egy országból. A Kaukázustól kezdve Tajvanon, Cipruson, Baszkföldön át sok hulláma lehet ennek a történetnek, és akkor még nem beszéltünk a boszniai szerbekről. Nehezen kiszámítható a hatás.
Igaz a szerb érvelés, miszerint a hatályos nemzetközi joggal ellentétes lesz Koszovó kiválása, de az orosz álláspontban mégsem önmagában ezt a jogvédő magatartást kell látni: Oroszország ma más, mint a gyengesége és illúziói miatt nyugatosnak látszani akaró jelcini Oroszország. Putyin Oroszországa úgy van vele, hogy ha ő valamibe nem egyezik bele, akkor az nem fog megtörténni. Oroszország reprezentálni akarja megváltozott súlyát.
Ezzel együtt a többi nagyhatalom ugyanúgy képes lesz áthágni a nemzetközi jogot, mint ’99-ben.
Ön szerint a szerbek hogyan élik meg azt, hogy Jugoszlávia néhány év alatt a szemük láttára szakad egyre kisebb részekre?
- Az elmúlt kétszáz évben a szerb társadalom sok sikersztorit megélt. Független államot hozott létre, középhatalmi státuszba emelkedtek, mind a két világháborúban győztesek voltak, a hatvanas évektől pedig Jugoszlávia - a politikai szabadságjogok egy bizonyos körétől eltekintve - kifejezetten élhető ország volt. Ehhez képest mára anyagilag is és az imidzsüket tekintve is pária néppé váltak. Ezt a státuszzuhanást alig húsz év alatt nyilván nem lehet feldolgozni.
Ugyanakkor valószínűleg nem szívesen ismernék be, hogy ebben a folyamatban a legsúlyosabb tényező Milosevics elnök, illetve a szerb nacionalizmus feltámadása volt a ’80-as évek végén. Milosevics hosszú időn keresztül valódi népi támogatást élvezett, amely azt mutatja, hogy elsőként a szerb társadalom fordult el attól, hogy egy megújított Jugoszlávia keretében folytassa az életet.
Mi lesz Koszovóval? Az abszurd módon, de mégis létező „párhuzamos államukban” egy volt terroristát választottak meg miniszterelnöknek.
- Koszovónak nincs rosszabb esélye, hogy működőképes állam legyen, mint bármely más országnak azon a tájon. Van természeti potenciálja, és egy viszonylag képezhető, dinamikus népessége. A sokak által terrorista csoportnak tartott hadseregüket, az UCK-t 1999-ben leszerelték, különféle pártok jöttek létre belőle. A „miniszterelnökük” valóban az UCK tagja volt korábban, de azt, hogy egy gerilla meddig szabadságharcos, és mikortól terrorista, nem könnyű megítélni. Mindenesetre nem egyik napról a másikra küldik a miniszterelnöki pozícióra, van mögötte egy hét-nyolc éves politikai múlt.
A fő kérdés inkább az, hogyan fog bánni Koszovó a szerb kisebbségével. Nem hinném, hogy államilag szervezett elűzésekre fog sor kerülni, de nem lesz ott minden egyes faluban nemzetközi ellenőr. És ha ezt a népi gyűlölködést nem lehet visszaszorítani, az sokat árthat Koszovó nemzetközi megítélésének.
Mit várhat Szerbia? Európa honorálni fogja, ha békésen tudomásul veszi Koszovó elszakadását?
- Szerintem igen, és ilyen szempontból fontos, hogy Tadics győzött, mert az általa vezetett Szerbiának sokkal könnyebb segíteni.