Vissza a Hetek archívum borítólapjára
XII. évfolyam, 6. szám, 2008. február 08

Arcok

Major Nóra
Renfro és Ledger az árnyak világában

Idén januárban két fiatal amerikai színésznek is búcsút intett Hollywood. Brad Renfro 25 évesen, Heath Ledger pedig 28 évesen távozott az élők sorából.


Belföld

Hetek-összeállítás
Gyurcsány új politikát hirdet, Orbán mozgósít
Hitelességi szempontokból átalakulhat a kormány

A Hetek információi szerint két hét múlva Gyurcsány Ferenc „új politikát” hirdet, bár az még nem dőlt el, hogy ez együtt jár-e személycserékkel a kormányban. Eközben Orbán Viktor - aki ugyancsak évértékelésre készül - kiadta a jelszót: „Három igennel nagyot spórolhatsz!”


Piros Péter
Ideológiai front
A szocializmusról szavazhatunk – vagy mégsem?

Ötágú vörös csillaggal és „Népszavazás a szocializmusról” szlogennel kampányol az SZDSZ a március 9-ei népszavazás ellen. A politikai paletta mindkét oldalán kiakadtak ezen.


Hazafi Zsolt, Mester Ivett
Csak Rudi Zoltán mentheti meg az MTV-t

Bizonytalan, hogy a jövő hónapban ki vezeti majd a mintegy harmincmilliárd forintból gazdálkodó Magyar Televíziót, mivel szinte biztosnak tűnik, hogy az eddigi elnököt első körben nem választják újra. A helyzetet csak maga Rudi Zoltán tudná megoldani, ha jelölne maga mellé alelnököket, akiket vészhelyzetben a köztévé tulajdonosi jogait gyakorló kuratórium ügyvezetővé „üthetne”. Rudi ezt a gesztust lapzártánkig nem tette meg.


Hetek-összeállítás
Már megint a Gripenek

Az USA-val és a NATO-val szemben hozott stratégiai döntésként értelmezhető, hogy az Orbán-kormány annak idején a svéd Gripen vadászgépek mellett döntött az amerikai F-16-osokkal szemben - vélekedtek a Népszabadságnak nyilatkozva amerikai illetékesek. Korábban a CIA korrupciót is feltételezett az ügyben.


Vígh Gábor
Ide ne jöjjön senki felvonulgatni
Olaszliszka nyugalmat szeretne

Egy tavalyelőtti levél napi hírek közé emelése szolgáltatott újra apropót az olaszliszkai tanárverés felelevenítéséhez. Fekete Gyula, a falu polgármestere úgy látja, nem tudnak egyről a kettőre jutni, ha a rosszindulatú híradások folyamatosan átokszóként említik a település nevét.


Sebestyén István
Kórházak vs. minisztérium
Újra egymásra mutogatnak a várólisták ügyében

„Esetenként a hálapénz miatti ellenérdekeltség is oka lehet annak, hogy számos kórház a mai napig nem tette nyilvánossá várólistáját” - mondta lapunknak a kórházak felügyeletét ellátó Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) elnöke. Tény azonban, hogy több intézményben nincs jelentős várakozási idő, így vezetőik a tárca elvárásait adminisztrációs teherként élik meg.


Életmód

Király Sándor
Kő olaj?
Alternatív autók a gyakorlatban

Kína és India rohamos gazdasági fejlődése következtében igencsak megugrott a kereslet a kőolaj iránt, ez az egyik oka a felfelé kúszó benzináraknak. A Német Gazdaságkutató Intézet előrejelzése szerint 2018-ig akár 4 euróba, azaz ezer forintba is kerülhet 1 liter benzin, s az ilyen hírek mindig lendületet adnak a kőolaj alternatíváinak a kutatására. Lehet, hogy tíz év múlva már cseppfolyós hidrogént, sűrített levegőt, áramot, esetleg egy új napcellát is kérhetünk a töltőállomásokon?


Fókusz

Eperjesi Ildikó
Ismét izzik a Balkán

Szerbiának van európai jövője - erre utal, hogy Borisz Tadics demokrata jelölt nyerte az elnökválasztást. A szoros eredmény ugyanakkor azt is jelzi, hogy a szerb társadalmat jellemző nacionalizmus még komoly problémák forrása lehet.


Szlazsánszky Ferenc
Volt egyszer egy ország
Interjú Juhász József Délkelet-Európa-szakértővel

Az, hogy a szerbek Koszovót tartják a szerb állam szülőhelyének, csak az elmúlt évszázadban vált hangsúlyossá, viszont az is tény, hogy nem csupán az elfogult nacionalisták körében, hanem szinte a teljes szerb társadalomban. És az is igaz, hogy ennek az erős érzelmi viszonyulásnak megvannak a történelmi alapjai.


Rokob Tibor
Makacs és kitartó
Agyvérzéssel született – programozó matematikus lett

Vincze Zoltán ma már érzelmek nélkül mesél arról, hogy a születésekor történt orvosi műhiba folytán maradandó idegrendszeri sérüléseket szenvedett. A huszonnyolc éves szegedi fiú nyakára akkor rátekeredett a köldökzsinór, s világra jötte után azonnal agyvérzést kapott. Azt mondja, úgy kellett kitolni, kifeszíteni édesanyja méhéből. Önálló életének első pillanataiban némán várta sorsát, még csak fel sem sírt. A szülők azzal a tudattal vitték haza gyermeküket, hogy biztos tolókocsi vár majd rá, de egy pillanatig sem adták fel. A sok otthoni egyéni fejlesztésnek és gyógytornának meg is lett az eredménye. Bár a sérüléseket ma is észrevenni Zoli beszédén és mozgásán, barátai, ismerősei már rég nem a fogyatékossággal élő, mozgáskorlátozott embert látják benne.


Háttér

Hazafi Zsolt
Nem csak a politikusokon múlik
mondja Magyarország egyik vezető közgazdásza

Nem hisz a nagy és mindent gyökeresen megújítani szándékozó, felülről vezérelt, elitista reformokban Hamecz István, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója, aki éppen ezért szkeptikus a jelenlegi reformkurzussal kapcsolatban. A Fidesz alapításában részt vett, magát konzervatív értékrendűnek valló közgazdász ezért tudja megérteni, hogy a magyar jobboldal miért támadja a vizitdíjat, noha korábban személyesen ő is javasolta, hogy ezt az eszközt vessék be az egészségügyi költségek kordában tartása érdekében. Hamecz szerint Magyarországot nem a politikusok, hanem az emberek tudják megváltoztatni. Ez az, amit hagyni is kellene nekik. Sorosnak abban mindenképp igaza van, hogy a jelenlegi folyamatok, a Kína, India és Oroszország felemelkedésével végbement gazdasági erőeltolódás érinteni fogja az Egyesült Államok eddigi uralkodó helyzetét. A hogyanra azonban, mint előbb is említettem, még senki sem tudja a választ. Még arról is komoly viták vannak, hogy lesz-e az Egyesült Államokban recesszió, tehát hogy egyáltalán jelentős válságról beszélhetünk-e.


Makki Marie-Rose
Diákok prostitúciója
Szegény egyetemisták

Franciaországban tavaly jelent meg két könyv, két egyetemista lány tollából, amelyek a diákprostitúció jelenségével foglalkoznak. Mindkét kötet kiadója a botrányos és provokatív könyveket előszeretettel gondozó Max Milo. Némileg ez is közrejátszhatott abban, hogy a nyomorgó diáklányok kényszerű tömeges prostitúciójáról szóló romantikus legenda - minden magyarországi hírveréssel ellentétben - nem vált kedélyborzoló közüggyé Franciaországban.


Hit és értékek

Grüll Tibor
A Biblia történeti hitelessége
Ószövetség

A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás egyedülállósága abban (is) áll, hogy a történeti értelemben vett igazságot, vagyis valóban megtörtént események leírását tartalmazza. A Bibliát nem lehet oly módon elszellemiesíteni, hogy tagadjuk a szöveg elsődleges, azaz szó szerinti, „történeti” értelmét. A bibliai hit számára ugyanis minden azon áll vagy bukik, hogy bizonyos központi események, például az egyiptomi kivonulás, a törvényadás a Hóreben vagy Jézus Krisztus feltámadása valóban megtörténtek-e.


Korvin Tibor
Mekka ostroma
Az elfelejtett túszdráma és az al-Kaida születése

A 20. század történetének egyik legrejtélyesebb epizódja a mekkai nagymecset 1979-es ostroma. Alig néhány hónappal Khomeini ajatollah iráni hatalomátvétele után, pontosan az iszlám naptár szerinti 1400-as századfordulón ezerötszáz síita muzulmán fegyveres egy váratlan terrorakció során elfoglalta és két héten át megszállva tartotta a zarándokokkal zsúfolt iszlám szent helyet. A támadás vezetője egy szaúdi hitszónok, Juhaman Utejbi (kis képünkön) volt, aki azt állította unokatestvéréről, hogy „Rejtőzködő Imám”, a síita messiás, aki legyőzi az egész világot, és mindenkit az iszlám hitre térít.


Interjú

Tihanyi Péter
SYMBOL
Csoda Óbudán. Barna Sándor története

Nem hiszem el: a sörözőben a padló bőrből van, a toalettekben meg színes velencei csillárok. Mikor az ajtón belépek, még Óbudán állok, de két lépéssel beljebb már a King Davidben.


Külföld

Morvay Péter, Németh Csillag
Arcok harca
Személyiség, hitelesség és inspiráció: ezek alapján dönt az amerikaiak többsége

Az idei elnökválasztási kampányban - legalábbis eddig - a személyiségek és nem az egyes témák voltak döntőek - állítják pártállástól függetlenül a lapunk által megkérdezett amerikai választási elemzők. A szuperkedd után versenyben maradt mind az öt jelölt fel tud mutatni kimagasló személyes tulajdonságokat: Hillary Clinton „a legfelkészültebb”, Barack Obama „a leginspirálóbb”, John McCain „a legkipróbáltabb”, Mitt Romney „a legracionálisabb”, Mike Huckabee pedig „a legszerethetőbb”. Ráadásul mindnyájan szeretnek és tudnak is küzdeni, így az utóbbi évtizedek egyik legizgalmasabb kampánya tovább folytatódik. A szakértők szerint a pillanatnyi éllovasok - Clinton, illetve McCain - nem érezhetik biztonságban a pozíciójukat, ugyanis az események eddig rendre rácáfoltak a közvélemény-kutatók és politológusok várakozásaira.


Egy sokat próbált ember

A szuperkeddi megmérettetések után John McCain lépett elő a republikánus párt első számú elnökjelöltjévé. Az arizonai szenátor nem éppen megpróbáltatásmentes magánélete azonban már jóval korábban a figyelem középpontjába került: a 2000-es elnökségi kampány során foglalkoztak második felesége és a szenátor között lévő tizennyolc éves korkülönbséggel, de durva pletykákat terjesztettek el örökbe fogadott ázsiai lányukkal kapcsolatosan is.


Hechs László
Gázától Dimonáig
Újra lendületben a palesztin terror

A gázai történetnek még nincs vége. A Hamasz felrobbantotta határon ugyanis öngyilkos terroristaosztagok szivárogtak be a Sínai-félszigetre, de az egyiptomi rendőrségnek sikerült azt megakadályoznia, hogy az izraeliek által is kedvelt üdülőhelyeken is követhessenek el merényleteket. Izrael területén azonban lecsaptak a terroristák. Csak egy rendőrtiszt bátorsága és lélekjelenléte hárította el a nagyobb katasztrófát.


Széchey Noémi
Pakisztán
A világ legveszélyesebb országa

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy Pakisztán a világ egyik legveszélyesebb országává válhat, amennyiben a mára kialakult politikai káoszt nem sikerül felszámolni. Benazir Bhutto meggyilkolása után Musarraf elnök hatalma bizonytalanná vált, és kérdéses, hogy a többszöri halasztás után a február 18-ára kiírt választások miként rendezik át az erőviszonyokat a világ második legnagyobb muzulmán országában.


Online

Francia elnöklagzi

Nicolas Sarkozy francia elnök hatalmas médiafelhajtás után a legnagyobb titokban vette feleségül legújabb szerelmét, a topmodellből lett énekest, Carla Brunit. Mindeközben a francia elnök népszerűségi indexe rekordsebességgel egy hónap alatt 13 százalékot zuhant.


Csokoládészobával csábít egy amerikai szálloda

A manhattani Bryant Park Hotel 6. emeletén átadott különleges lakosztály „alapanyaga” nem más, mint trüffel. A hatalmas csokoládémennyiségről az egyik neves belga csokoládégyártó cég, a Godiva gondoskodott.


Drogdílert fogtak Budapesten

Mintegy 150 gramm kokaint és egyéb kábítószert, valamint 16 millió forint értékű csempészett cigarettát foglaltak le a rendőrök egy kőbányai férfitól és két ismerősétől - számolt be a rendőrség a vámosokkal tartott közös akcióról.


Winston Churchill sohasem létezett

Egy mostani felmérés szerint négyből egy brit szerint Winston Churchill, a háborús brit miniszterelnök sohasem élt valójában - közölte a Fox News.


Azt mondták
Tovább a cikkhez >>>

A hét fotója

Beküldte: H. E.


A Google-lal fogna össze a Yahoo

A Wall Street Journal információi szerint a Google vezetője, Eris Schmidt felkereste a Yahoo-vezér Jerry Yangot, hogy felajánlja segítségét a vásárlási szándékát korábban bejelentő Microsofttal szemben.


Beázhat a feszty-körkép

A körképnek otthont adó épület felújításra szorul, a grandiózus festményt nedvesség és gombásodás fenyegeti. Folyamatos beázások veszélyeztetik Feszty Árpád művét.


Brazíliában lövik le a legtöbb embert

1996 óta 465 ezer brazilt gyilkoltak meg, s többségüket lelőtték - állítja egy napokban közzétett tanulmány. Biztató jel azonban, hogy a legnépesebb dél-amerikai országban a gyilkosságok száma 2003 óta csökkent, melynek oka az életszínvonal növekedése, valamint a kevesebb lőfegyver.


A fekete-tenger rejtette Hitler elveszett flottáját

Török kutatók a Fekete-tenger mélyén bukkantak rá a Hitler elveszett flottájának nevezett három tengeralattjáróra, amelyek a második világháború során - egy különleges küldetés keretében - a szovjet hajózási útvonalakat támadták.


WIFI a vonaton

Nagy fába vágta fejszéjét a San Francisco külvárosában közlekedő BART (Bay Area Rapid Transit District) vasúttársaság.


Számok
Tovább a cikkhez >>>

Bush kontra környezetvédők: 0–1
A bálnák szerencséjére

Környezetvédő csoportok pert nyertek az amerikai kormányzattal szemben: az ítélet szerint a haditengerészetnek is be kell tartania a sonarmentes övezetre vonatkozó szabályokat a bálnák és delfinek érdekében.


Torkos csütörtök

A budapesti éttermekben a február 7-ei Torkos Csütörtökre kedden már alig lehetett találni szabad asztalt, legfeljebb este 10 után vagy ebédre tudták fogadni a vendégeket.


Budapesten gyártják az AIDS-tapaszt

A Genetic Immunity Kft. megkezdte a gyártóbázis előkészítését a HIV/AIDS-betegek kezelésére kifejlesztett DNS-alapú immunterápiás szer, röviden az AIDS-tapasz gyártására.


Mi is az a vMRKids?

Hány gyermek internetezik Magyarországon, és mire használják az internetező gyermekek a világhálót? Miközben a 14 éven felüli internetezőkről számos adat áll rendelkezésre, addig az ennél fiatalabbak internetezési szokásairól eddig szinte semmilyen információval nem rendelkeztünk.


Sport

Németh Szilárd
Rasszizmusba fordult a Hamilton–Alonso-ellentét

Rasszista atrocitás érte Lewis Hamiltont, a Forma-1 történetének első színes bőrű pilótáját. A McLaren-Mercedes versenyzőjét a helyi szurkolók folyamatosan gyalázták a barcelonai teszt során.


Szabadidő

Szubotics M.
Gránátalma, a szuper-antioxidáns

Az emberiség egyik legrégebbi gyümölcsét más néven paradicsomi vagy édeni almának is nevezik. A rubintpiros gránátalma kellemes selymességével, illatában piros húsú gyümölcsökre (som, csipkebogyó, enyhe meggy) emlékeztető eleganciával lepi meg fogyasztóját. Azonban a legújabb kutatások szerint segíthet számos betegség megelőzésében és kezelésében is.


Tartalom

Tartalom
XII. évfolyam 6. szám - 2008. február 8.
Tovább a cikkhez >>>

Üzlet

Lukács András, Párizs
Francia Kulcsár-ügy?
Milliárdos csalás

Hogyan képes egy 31 éves, kockázatmentes ügyekkel foglalkozó bróker megrengetni az európai tőzsdéket, és rábírni a világ legbefolyásosabb jegybankját, hogy csökkentse kamatait? Ez a kérdés foglalkoztatja a francia közvéleményt, de az európai pénzpiacok szereplőit is, miután egy Jérome Kerviel nevű bróker tőzsdére vitte bankja, a Société Générale teljes vagyonát, mintegy 5 milliárd eurós kárt okozva.


Munkatársunktól
Jeremi és társai
Bővülő hiteltámogatási programok

Újabb lehetőségekkel bővült a mikro- és kisvállalkozók hitelhez jutása. A napokban jelentette be Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter az Európai Unió új forráskonstrukcióját, melynek révén akár 24 óra alatt pénz állhat a házhoz.


A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>