Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Pákó büszke Hitlerre
Íme az ügyeletes médiasztár

„Én nagyon-nagyon büszke vagyok a Hitlerre, mert legalább ő elmondja az őszinteséget, elmondja az igazságot.” A fenti idézet Fekete Pákótól, a hazánkban élő, nigériai származású előadótól származik. Mind a szociológia, mind a pszichológia ismeri azt az ellentmondásos jelenséget, amikor egy zsidó antiszemitává vagy egy fekete bőrű ember rasszistává válik. Arra azonban egyelőre nincs tudományos magyarázat, hogy a saját bevallása szerint „magyar kultúrát csináló” Fekete Pákó miként válhatott a hazai média egyik kulcsszereplőjévé.

Az 1994-ben Magyarországra érkező Oludayo Olapite feltehetően nem sejtette, hogy tizenegyné-hány év elteltével a kereskedelmi televíziók és a bulvárújságok egyik sztárja lesz, hiszen a ma már Fekete Pákó néven ismert nigériai előadóművész eredetileg azért jött, hogy hazája ösztöndíjával nemzetközi jogot tanuljon az ELTE-n. Elmondása szerint három év elteltével megbukott, s ezzel meg is szakadtak tanulmányai. Pákó azonban nem tért haza, hanem egy afrikai zenekarban kezdett kongázni. Az ismertséget mégsem ez, hanem a magyar-nóta-éneklés hozta el számára. Annak ellenére, hogy Pákó kifejezetten hamisan, ráadásul magyarul alig érthetően énekel (és beszél), egzotikus produkciója - „Megy a gőzös”, „Száz forintnak ötven a fele”, „Kombiné” és hasonló szerzemények erotikus elemekkel vegyítve - nem várt áttörést hozott: a szintetikus alapú mulatós rock „koronázatlan királyává” vált. Mint egy interjúban kifejtette, szilveszterkor hét fellépést kellett teljesítenie (egyenként 140 ezer forintért), akkora az igény a produkcióra.
Pákót a média is hamar felfedezte, az utóbbi időben szinte úgy jár a kereskedelmi televíziók műsoraiba, mintha haza menne. Obszcén, trágár kiszólásait szinte senki nem sérelmezte, legfeljebb „kifütyülték” a durva szavakat. A TV2 Activity című szórakoztató műsorának tavaly decemberi forgatásán azonban minden addigi határon túlment. A többi vendég - Schobert Norbert, Anettka, Kelemen Anna egykori pornószínésznő, Jakupcsek Gabriella - valamint Csiszár Jenő műsorvezető hümmögve vagy nevetgélve konstatálta a történteket, ám sem ők, sem a stáb nem tartotta problematikusnak - a 12 éven felülieknek szóló műsorban. Egyedül Havas Henrik fejezte ki egyértelmű rosszallását, majd a rendező kérlelése ellenére letette mikrofonját, és tiltakozásul elhagyta a stúdiót.
Bár a felvétel - Havas távozása miatt - végül nem került adásba, a You Tube-ra feltették, így az internetezők számára elérhetővé vált. Ezek után a Kuruc.info nevű - egyébként rasszista, antiszemita - online hírportál munkatársai nyilvánosságra hozták Fekete Pákó telefonszámát, és felszólították olvasóikat, hogy állandó hívásokkal büntessék a „primitív, arrogáns dzsungelmakit”.
A történteket követően jelentkezett be Pákónál interjúkérelemmel a Bombagyár nevű, szintén szélsőjobbos rádió, mondván: szellemiségük és közönségük szinte teljesen azonos a Kuruc.infóéval, ám Pákó telefonszámának publikussá tételével nem értenek egyet, sőt, lehetőséget kívánnak adni valódi nézetei kifejtéséhez.
A Bombagyár rádiófelvételén jelentette ki Pákó a Hitlerrel kapcsolatos ominózus mondatokat, továbbá éltette Szálasit, szidta a cigányokat és a zsidókat, majd a riporter instrukcióit követve náci módra karját lendítette: „Én nagyon-nagyon büszke vagyok a Hitlerre, mert legalább ő elmondja, ő elmondja, az őszinteséget, elmondja az igazságot... Büszke vagyok rád, Hitler, kitartás!” - látható a videón Fekete, amint egy Adolf Hitler-es pólóval a kezében, mosolyogva beszél. Később Pákó azt állította: kényszer hatása alatt cselekedett.
A Bombagyár munkatársai cáfolják Pákót: „Nem igaz, hogy Fekete Pákó nem tudta, kihez megy interjút adni. Előtte többször beszéltünk telefonon, bemutatkoztam neki, és többször is értésére adtam, hogy a mi közönségünk gyakorlatilag azonos a Kuruc.info olvasóival. Azért szeretnénk meghívni heti rádióműsorunkba, hogy bizonyítsa, nem az az ostoba majom, aminek a média beállítja.”
Pákó feljelentést tett a rendőrségen, a rádió munkatársa válaszul kijelentette: hamarosan elérhetővé teszik a teljes, háromórányi felvételt, amely nem csupán igazolni fogja, hogy az előadó önként tette, amit tett, de súlyosbító momentumok - például a miniszterelnökkel kapcsolatos obszcén kijelentések - is kiderülnek belőle.
Fekete Pákó jelenleg a 11. helyet foglalja el az Index celeblistáján. Az illusztris névsort az olvasók szavazatai, valamint a médiaszereplések száma és fogadtatása alapján állítják össze. A négyszázas listán elsöprő arányban szerepelnek a pornószakma képviselői.