Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Nincs megállás
A 4-es metró tragikomédiája

Újabb fejezettel gazdagodott a 4-es metró kálváriája, melynek rövid összefoglalója így hangzik: elképzelhető, hogy nem épül meg a Fővám téri megálló. A beruházó BKV és a kivitelező Hídépítő Zrt. között ugyanis kiújultak a viták azt követően, hogy kiderült: utóbbi csak egyéves csúszással tudja átadni az állomást.


Fotó: Vörös Szilárd

A Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülése után Nyáry Krisztián a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója ismételten rögzítette: a 4-es metró megtérülési mutatói miatt elengedhetetlen a Fővám téri megálló megépítése. Nyáry szerint február előtt nem fejeződnek be a tárgyalások a Hídépítő Zrt.-vel, amely eleve késve kezdte a munkálatokat, és monopolhelyzetével élve - a 140. héttől ketyegő napi 12,6 millió forintos kötbér ellenére - nem kapkodja el a megvalósítást.
„A BKV Zrt. szakemberei szakmai és nem politikai tárgyalásokon vesznek részt, melyek célja továbbra is az, hogy megegyezés szülessen arról, milyen műszaki és jogi eszközökkel lehet elhárítani az állomásépítés csúszásából fakadó problémákat úgy, hogy a teljes beruházás véghatárideje tartható legyen és a beruházás ne kerüljön többe az eredetileg tervezettnél” - tudtuk meg a DBR sajtóreferensétől. Pető Szabolcs szerint a tárgyalások egyik lehetséges jogi kimenetele a szerződésbontás, ennek során a felek célja olyan közös megoldás előkészítése, amely nem hátráltatja a Fővám téri munkavégzést, és leállás nélkül is lehetővé teszi a munkaterület átadását egy esetleges új kivitelező részére. Fontos tudni, hogy a Hídépítő Zrt. még ebben az esetben is a metróépítés kivitelezője maradna, hiszen a cég emellett két további állomás építését végzi szerződésszerűen.
Szerettük volna megismerni Becker Lászlónak, a 4-es metró főpolgármesteri biztosának álláspontját is, de a sajtóosztály illetékese úgy érezte, szó szerint tudja, amit Becker úr mondott volna, nevezetesen, hogy: „ragaszkodnak a Fővám téri megálló megépítéséhez, valamint ahhoz, hogy nem veszélyeztethető a véghatáridő, és nem lehet drágább a metró építése”. Érvelésükben az is szerepel, hogy az uniós pályázat a jelenlegi tervek alapján készül.
Az uniós pályázati pénz miatt aggódik Vitézy Dávid is, aki nem érti, hogyan akarunk támogatást nyerni a projekthez, ha még azt sem tudjuk, hol fog megállni a metró. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője úgy érzi, sajnos megint a politika győz a szakmai érvek fölött. A már említett Nyáry Krisztiántól tudható az is, hogy a főváros december 21-én kapta meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől a 4-es metró európai uniós támogatásához szükséges pályázati kiírást, melyről a Fővárosi Közgyűlés dönt majd. A rendelkezésre álló keretösszeg a júniusi kormánydöntésnek megfelelően 272,9 milliárd forint, amelynek 85 százalékát a Kohéziós Alap, 15 százalékát pedig a hazai központi költségvetés forrásai teszik ki.
A 4-es metró tavalyi krónikája már sejtetni engedte, hogy nemcsak az adóforintok, hanem fejek is gurulni fognak, ha a projekt főszereplői tovább folytatják küzdelmüket az idővel, a pénzzel és persze egymással. Az idő előrehaladtával egyre világosabbá vált, hogy a főváros szempontjából sok helyen előnytelen metrószerződések fölött bábáskodó Gulyás László ajtaján kell kopogtatni a beruházás körüli zavarok miatt. A DBR Metró Projekt Igazgatóságot tíz évig irányító, de tavaly lefokozott korábbi metróbiztos a héten végképp elvérzett, bár 12 millió forintos végkielégítéssel a számláján, ő talán máshogy éli meg a helyzetet. A Fővárosi Közgyűlés által 1997-ben a 4-es metró projekt előkészítésére és lebonyolításának koordinálására létrehozott szervezet igazgatója közös megegyezéssel távozott posztjáról.
„Nem elegáns, illetlen dolog, hogy a város irányításáért politikai felelősséget viselő fővárosi képviselők csak a BKV keddi közleményéből értesültek arról: a DBR Metró Projekt Igazgatóság helyettes vezetője január 2-a óta felmondását tölti” - közölte Lakos Imre, a Fővárosi Közgyűlés Városüzemeltetési Bizottságának szabad demokrata elnöke. 
A VEKE szóvivője szerint is a Gulyás-érában kötött szerződésekkel van a baj, de nem ő az elsődleges felelős, hanem a főváros és BKV vezetői, akik olyan szerződésekhez adták a nevüket, amelyek nem biztosítják az adófizetők jogos érdekeinek érvényesülését még egy kivitelezővel szemben sem. Már most látszik, hogy fővárosi vagyont kell értékesíteni ahhoz, hogy a városvezetés ne szégyenüljön meg a projekt bebukása miatt - állítja Vitézy, és hozzáteszi: átgondolatlanságot tükröz, hogy minden más közlekedésfejlesztést megbénít a metróépítés, miközben a napi üzemeltetést is folyamatosan veszélyezteti a fél pesti belváros lezárása. „Meg kell nézni, hogy mi okoz nagyobb kárt: folytatni, vagy abbahagyni” - mondja a szóvivő, aki most is amellett tör lándzsát, hogy semmilyen szakmai indok nem támasztja alá a főváros görcsös ragaszkodását a Fővám téri megállóhoz, hiszen elhagyásával sem sérül annyira a műszaki tartalom, hogy emiatt érdemes legyen bevállalni a többletköltségeket.