Rokob Tibor
Lányok, asszonyok, rácsok

Melinda kézfején jól látható a börtönök világában gyakran megjelenő ötpontos tetoválás, ami a cella négy falát és a köztük élő rabot szimbolizálja.
A tizenkilenc éves lány rablás miatt került be. Szavai szerint rosszabb körülményekre számított. Társaival jól kijön, csak az egyedüllétet viseli nehezen.
Fekete bakancsot s a börtönszlengben csak mákosnak mondott szürke formaruhát visel. Felsőjén se név, se szám, csak egy rövid felirat: Kecskemét.

A Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézete a város szélén fekszik. Tízfős pavilonjai egyikében hölgyek töltik büntetésüket. A belépőt a börtönvilágtól idegen tágas tér és fény fogadja. A linóleummal borított körlet közepén egy pingpongasztal áll. A zárkák nyitva állnak, bennük ablak, ágy, mosdó, mellékhelyiség, piperepolc, tükör, asztal, szék, teregetőállvány. Oldalt a falaknál csajkákkal teli étkezőasztalok sorakoznak. Innen nyílnak a közös helyiségek, a konyha és a fürdő. A felügyeletet ellátó egyenruhás őrszemélyzet irodájával szemben egy üvegfallal leválasztott, állatfigurákkal díszített dohányzóhelyiséget látni. Itt lehet tévét nézni.
Ebben a tízfős lakóegységben a lányok legtöbbje elvégezte a nyolc osztályt, bűncselekményeik mégis rendkívül súlyosak. A csoportosan elkövetett rablás mellett sok a minősített emberölés vagy annak kísérlete. Van, aki szerelemféltésből ölt, de akad, aki édesanyja vagy kistestvére életének vetett véget.
A hajdúböszörményi Balogh Melinda, a körlet talán egyetlen roma tagja szűkszavúan meséli el előre kitervelt, csoportos rablásának történetét. Az állami gondozást is megjárt lány elmondása szerint kábítószer hatása alatt vett részt a „balhéban”. Melinda leginkább magára dühös, de haragjából jut a sértettnek is, mert - szavai szerint - a bíróságon nem a teljes igazságot mondta. A már tizennégy évesen gyermeket szülő lány mindhárom csemetéje nevelőszülőknél él. Az ügyben érintett barátja szintén börtönben ül. A lány nagy álma, hogy ha kijut, ismét együtt legyenek gyermekeikkel.
Füzesi Viktor parancsnokhelyettes szerint az itt fogva tartott lányok nem bűnözők, csupán egy-egy súlyos bűn terheli lelküket. A tudatos bűnözői magatartás sokkal inkább az intézetben élő fiúkra jellemző. „A mondás szerint még az »életfogytosokkal« is könnyebb bánni, mint a fiatalkorúakkal, s ennél is nehezebb a nőkkel! Mindez így van - teszi hozzá. - Valóban sokkal emocionálisabban élik meg a bezártságot, a másik nemtől való elzártságot. Ennek ellenére e csoportban alig fordul elő fegyelmi vétség.”
Az őrnagy úgy véli, minden zárt közösségben kialakul egy hierarchia, így van ez itt is. A legokosabb vagy legrafináltabb lányt vezetőként fogadja el a többi. Úgy gondolják, hogy később tőle várhatnak segítséget. Ám a legfontosabb, hogy e belső rangsort a felügyelet is ellenőrizni tudja. Nem véletlen, hogy még ebben az „emberibb” légkörben is kamerák követik a lányok minden mozdulatát.
A hatórás ébresztőtől az este kilences zárásig a lányok napjainak kilencven százaléka előre megtervezett programokkal van teli. Ha a nevelők nem készítenek programot a lányoknak, akkor csinálnak ők maguknak, vagy rosszabb esetben a felügyelőknek.
Az intézményben fiúk és lányok sehol sem találkozhatnak, kivétel a közösen megrendezett ünnepek vagy közös vetélkedők. Ezekre azonban csak ritkán kerül sor, mert befejezésük után hetekig szokott tartani a szerelmes levelek eljuttatásának láza. A lányok többségét külső iskolába iratják be, önkéntes alapon a nyolcadik osztály után szaktanfolyamok elvégzésére és középiskolai képzésre is lehetőség nyílik.
Bár a társadalom legtöbbször azt igényli, hogy egy-egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét hosszú időre kivonják a forgalomból, ám a parancsnokhelyettes úgy véli, hogy nem ez az intézet fő feladata. Az alacsony létszám ugyanis lehetőséget ad arra, hogy az intézmény ne a következő bűnözői nemzedék kiképzőbázisaként működjön, hanem hasznos ismeretekhez juttatva fejlessze az ide kerülő lányok személyiségét. Bár az is igaz, hogy akik huszonegy éves koruk után felnőtt női börtönbe kerülnek, már egy másik világ szabályait kénytelenek majd elsajátítani.
Az intézet anya-gyermek részlegének szép, fehérre festett zárkáiba gyermekükkel együtt kerülnek az asszonyok. A Tökölön szült nők ágya mellett rácsos ágy és pelenkázó is helyet kap. A gyermekek gondozását védőnők és csecsemőápolók felügyelik. Az ide kerülőknek szüksége is van a segítségre. Közös helyiségként a járókákkal teli játszószobát használják. A konyhába azonban csak a gondozók léphetnek be. Volt már rá példa, hogy némelyikük mézzel etette csecsemőjét, csakhogy csöndben maradjon a gyermek.
Nyergesné Sipaki Mária nevelő szerint sokaknak teher ellátni a gyereket, nehezen viselik, hogy sosem tudnak egyedül lenni. Nem érezni rajtuk annak az örömét, hogy büntetésük alatt sem kell elszakadni babájuktól. A gyermekek számára azonban gondot jelent a rendívül ingerszegény környezet. Sokan egyéves korukig semmit sem tudnak meg a külvilág élőlényeiről, színeiről, hangjairól. Mindennap ugyanaz a néhány arc veszi körül őket.
A rablás miatt elítélt Farkas Kinga még csak huszonkét éves, első gyermekét gondozza itt. A kunszentmiklósi lány már tizenhat évesen a börtönbe került. Azóta ki-be járkál. S bár a kis Géza édesapja is hasonlóan él, az anya mégis közös jövőben bízik. Ám a lány lakhatási körülményeit ismerő nevelő szerint Kingának gyermekével együtt egy anyaotthonban lenne a legjobb helye. Egy nyolc hónapos csecsemőt ugyanis nem lehet egy ablaktalan, víz nélküli házban felnevelni. A lány sok mindent megtanult itt, szavaiból érezni, hogy hálás a nevelőknek. Ők beszélték rá, hogy a szoptatás ideje alatt letegye a cigarettát. Mindene a gyermek, aki - ahogy ő mondja: - „Már nem nőhet fel az anyja nélkül!”
A csecsemőket hat hónapos koruk előtt csak nagyon indokolt esetben veszik el az anyjuktól. Félévesen még meghosszabbítható a közös elhelyezés, de csak egyéves korig.
A harminchárom éves Nagy Ibolya Szegedről érkezett. A lopás miatt bekerült asszonynak Dávid már a negyedik gyermeke. Ám egyiket sem nevelte. Nem akart odakint szülni, mert félt, hogy gyermekét elveszik. Most azt reméli, hogy fia nem jut a többiek sorsára. Nővére, aki egyben gyermeke gyámja is, biztosan befogadja őket. Ibolya igazi családra vágyik. Egy kicsit a többi gyermekének is szeretné bebizonyítani, hogy ő is tud jó anya lenni. Fia újra értelmet adott életének: „Nem szeretném megint elbaltázni!” - teszi hozzá.
Nem mindenki ragaszkodik ennyire gyermekéhez. Volt, aki már nyolcadik babájának adott itt életet. Örök védőnői dilemma, hogy melyik a kevésbé rossz megoldás: félévesen vagy egyévesen szakítani el a gyermeket anyjától. Kevesen fogadják el, hogy jobb a kicsinek, ha a börtön helyett egy szerető családba kerül. Ám az utóbbi is elfogadható, ha az anya ezután még évekig börtönben marad. A legszerencsésebb, ha együtt szabadulnak. Valahol mindig jut számukra hely. Ám a bíztató sorsok mellett egyelőre még több a kudarc. Kevesen érzik az anyaság felelősségét. A többség már akkor jó anyának érzi magát, ha elhagyott gyermekeit egy nevelőszülő otthonába sikerült juttatnia.