Vissza a tartalomjegyzékhez

Vígh Gábor, Mester Ivett, Szobota Zoltán
Luxustelelés titokban
Afrika, Ázsia és Dél-Amerika a legkedveltebb célpontok

Az elmúlt hetekben két rendkívüli körülmény miatt mondtak le tömegesen még tavaly lefoglalt 100 ezer forintos luxusutakat hazánkban. A téli időszakban síelés helyett a forró egzotikumot választó honfitársainkat a Kenyában zajló véres polgárháború, valamint az APEH decemberi vagyongyarapodási vizsgálata térítette jobb belátásra.


Fotó: David Ranson

A Gyurcsány-csomag érzékelhetővé válása óta körülbelül hárommillió magyar pihent külföldön, és nagyjából ennek tizedét teszik ki azok, akik visszatérő vendégei távoli országok luxusszállodáinak - állítja az egyik országos napilap, arról is hírt adva, hogy a tehetősebbek fele inkább osztrák utazási irodát választott, hogy félmillió forintot meghaladó kikapcsolódása elkerülje az adóhatóság figyelmét. A magyar utazásszervezők a tendenciává erősödő visszamondások láttán mindent bedobtak, hogy menekülő kuncsaftjaikat megtartsák, de még így is többmilliós bevételkiesést lesznek kénytelenek elkönyvelni.
Zám Tibor szerint nyugatabbra már rájöttek, hogy főleg a stresszes munkát végző közép- és felsőosztálybeliek körében magas a szívbetegek aránya, ezért jobban megéri akár államilag is támogatni spa-utazásaikat, mint az infarktus kórházi költségeit fizetni. „Sajnálatos dolog, hogy Magyarországon vagyonosodási vizsgálat indul azok ellen, akik Dubaiban telelnek” - vallja a Best Reisen cégvezetője, aki az utóbbi évek szűkülő utazási piacát szintén az adóhatóság kutakodásaira vezeti vissza.
A másik váratlan körülmény, amely a téli szezonban több tízmilliós bukást eredményezhet az irodáknak, a Kenyában kitört polgárháború. Simon András tájékoztatása szerint a Külügyminisztérium a „nem javasolt utazási célországok és térségek” kategóriába sorolta az afrikai országot, melynek köszönhetően az utazási irodáknak teljes összegben vissza kell téríteniük a korábbi befizetéseket. A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője azonban úgy tudja, hogy többen a szervezők által felajánlott más afrikai úti célt, főleg Tanzániát és Zanzibárt választják. A jelenleg is kint tartózkodó körülbelül száz magyar turista között olyan is akad, aki már látott helyi úttorlaszokat és égő autókat az utcán. A Nairobiban székelő magyar nagykövet arról tájékoztatta a Független Hírügynökséget, hogy a Külügyminisztérium figyelmeztetése ellenére a zavargások kezdete óta tizennyolc turista utazott Kenyába.
Hazánkból négy utazási iroda szervez heti rendszerességgel utasokat a Kenya-Tanzánia charterekre. Vran-csik Viktória, az Aeroviva utazásszervezési részlegvezetője elmondta a Heteknek, hogy a kialakult politikai helyzet miatt erre a télre törölték az odautakat, a keleti partra szervezett nyaralásokat (Malindi Beach, az Indiai-óceán partja) pedig folyamatosan ellenőrzik, és szükség esetén rendelkezésükre állnak program- és útvonal-módosító tervek is. Bár náluk nincs tömeges visszamondás, a jelentkezők egy éven belül bármely más, az Aeroviva által szervezett útra becserélhetik a kenyai utat annak teljes értékében. Magyarország legnagyobb télből nyárba utaztató irodája ázsiai élménykörutakat (Bangkok, Burma, Borneo, Laosz, Vietnam, Bali, Szingapúr, Hongkong, Kambodzsa), dél-amerikai fővárosokat (Lima, La Paz, Buenos Aires, Rio de Janeiro) és Zanzibárt, a Kilimandzsárót, illetve Mauritius szigetét kínálja például Kenya helyett. Tapasztalataik szerint a 9-12 éjszakás üdülések a legkedveltebb időtartamú utak, és mint a hasonló szolgáltatást nyújtóknál, esetükben is a közép- és felső rétegből kerül ki az utazóközönség nagy része.
Erről számolt be lapunknak a Neckermann utazási iroda is, ahol idén először választhattak a megrendelők flexibilis foglalási rendszert. Ez lehetővé teszi, hogy az utas 5-20 éjszakáig terjedő tartózkodása során tetszése szerint variálja a különböző strandokat, szálláshelyeket. Esetükben a közeli, mediterrán úti célok (Málta, Egyiptom, Gran Canaria, Teneriffa, Madeira, Tunézia) egyhetes intervallumra fejenként nem egészen 60 ezer forintból kijönnek, de ha Indiát, Mexikót, Kubát, a Dominikai Köztársaságot vagy Jamaikát választjuk, akkor akár 12 napot is eltölthetünk ennek négyszereséért. Az igazán színvonalas utazás azonban a QUAESTOR Utazási Irodánál is 350-400 ezer forintnál kezdődik (plusz 70 ezer forint reptéri illeték), és persze vannak ennél drágábbak is, ahol a csillagos ég a határ.
Az Atlasz World Travelnál az all-inclusive utak a legkedveltebbek az egzotikus tájak felé kacsingatók számára. Vendégeiket a célterület kiválasztásában leginkább az éghajlati viszonyok és az adott terület politikai széljárása befolyásolja. Ahol mindkét tényező stabil - magyarán béke és meleg honol -, oda szívesen látogatnak a nyári pihenésüket munkahelyi kötelezettségek miatt negligáló tehetősebb turisták.
„Mi csak olyan helyszínekkel foglalkozunk, ahol ilyenkor pálmafa virágzik. Ezekre főleg vállalkozók, banki alkalmazottak, cégvezetők, orvosok mennek” - meséli a Best Reisen ügyvezetője, és azt is elárulja, hogy akik karácsonykor vagy az év elején tengerpartközelbe utaznak, azok évente többször is nekivágnak a nagyvilágnak: nyáron családdal, télen pedig főleg párban vagy egyedül. Érdekesség, hogy a magyar turisták csak oda utaznak, ahová közvetlen járat megy (Thaiföld, Dubai, Maldív-szigetek, Mauritius), mert a mai napig elvesznek átszállás közben a hatalmas repülőtereken. Zám Tibor szerint a Karib-térség is pont emiatt marad le a kínálatból, pedig bizonyíthatóan óriási igény lenne rá.
És hogy milyen programokból választhatnak az egzotikus országok kedvelői az amúgy cseppet sem érdektelen kis- és nagyvárosi kavalkád mellett? Helikoptertúra, búvárkodás, szafari, mélytengeri horgászás, delfin- vagy bálnales, krokodiltúra, bambusztutajozás, vízesésnéző, romvárosok felfedezése, hajókázás a naplementében, látogatás lakatlan szigetekre, dzsungeltúra és még hosszan sorolhatnánk.