Kovács Zsolt, Szobota Zoltán
Fantasztikus fanatikus
Ötvenmilliót nyert a berettyóújfalusi portás

A tavalyi év kvízszenzációja a Pókerarc című műsorban a harmincéves berettyóújfalusi biztonsági őr, Szatmári Béla volt, aki ötvenmillió forinttal térhetett haza a megmérettetések után. Sikere mögött - bevallása szerint - a jól átgondolt és végrehajtott tervszerűség és a megingathatatlan magabiztosság áll.

Mit csinál az ember ötvenmillió forinttal a zsebében?
- Csak harminc, mert ugye a képernyőn mindig a bruttót látjuk. Először is szüneteltetni fogom a biztonsági őrként való érvényesülésemet, hogy minél magasabb szinten meg tudjak tanulni angolul. Felsősokú nyelvvizsga a célom. Nagy eredményként élem meg, hogy végre a saját tempóm szerint tudok haladni, nem kell másokhoz igazodnom, azt csinálhatom, amit eltervezek a jövőmben. Ja, és mostantól egy kicsit nyugodtabb leszek, ha a gázszámlára gondolok. Nem érzem úgy, hogy változás történt volna az agyamban, nem hülyített meg a pénz, nincs költekezési kényszerem. Nyereményem nyolcvan százalékát be fogom fektetni, kisebbik hányadából pedig éldegélek, és továbbra is tudatosan fejlesztem magamat.

Mikor kísértett meg a gondolat, hogy jelentkezzél egy ilyen műsorba?
- 2000-ben indult a Legyen ön is milliomos, ahová hét éven keresztül próbálkoztam bejutni, de valahogy nem kerültem sorra. Így, amikor láttam a Pókerarc felvételi adatlapját, gondolkozás nélkül kitöltöttem. Hatezer jelentkezőből kerültem be a kétszáztizenhat kiválasztott játékos közé, akik a tévében is szerepeltek.
Állítólag semmit nem lehetett előre tudni, mert karaktereket, arcokat kerestek a válogatásnál.
- Annyit elárultak, hogy műveltségi vetélkedő lesz, de mást nem. Csak menet közben derült ki, mire is vállalkoztunk. Engem az motivált, hogy bekerülhessek egy olyan műsorba, amit a Vágó István vezet, mert a műveltsége miatt példaképemnek tekintem őt. Harminc éve kitartóan képvisel egy szemléletet a személyiségével, és azt sulykolja az embereknek, hogy „olvassatok, birkák!”.
Hogyan tettél szert ekkora lexikális tudásra?
- A biztonsági őrködésem és a játékokra való folyamatos készülésem szorosan összefügg egymással. 2003-ban eldöntöttem, hogy ha fene fenét eszik, én akkor is bekerülök egy ilyen műsorba, így hát jelentkeztem biztonsági őrnek, mert tudtam, hogy ez egy olyan szakma, ahol van ideje olvasni az embernek. Az elmúlt négy évemet a felkészülésre fordítottam.
Több ezer óra alatt irtózatos menynyiségeket olvastam el a lexikonoktól kezdve a történelmen, földrajzon, biológián át, a popzenén, komolyzenén, sporton keresztül a napi hírekig mindent. Nagyon sok területét át kell fogja a műveltségnek az, aki sikeres akar lenni egy ilyen játékban.
Igaz, hogy korábban nem voltál kiemelkedő tanuló?
- Igen, főleg a középiskola vége felé már nagyon untatott a dolog, ezért egy idő után csak akkor tanultam, ha valamelyik tantárgyból nagyon rosszul álltam. Arra mindig vigyáztam, hogy ne bukjak meg, de annál jobban nem érdekeltek a tantárgyak. Soha nem voltam éltanuló.
A szerencsének mekkora szerepe volt a győzelmedben?
- Kellett hozzá szerencse, mert három menetet kellett megnyernem, hogy én legyek a játék végső győztese. Az első forduló viszonylag könnyű volt, a második fordulóban viszont már csak ketten voltunk a mezőnyben, és - bár nem tudtam - pontszámaim alapján rosszabbul álltam, mint a vetélytársam. Egy hajszálon múlt a kiesésem. Ezeken a nehéz pillanatokon az segített túl, hogy mindvégig hittem abban: én vagyok a befutó. Nagyon erős hit kell a kitartáshoz.
Mennyire volt reális a képernyőn látható fanatikus, mindenre elszánt versenyző képe, aki magán kívül senkit sem tud nyertesként elképzelni?
- Nem szerepet játszottam: tényleg úgy éltem meg, hogy ha már ennyi energiát feccöltem ebbe az egészbe, és végre eljutottam egy ilyen nagy lehetőséghez, akkor nem engedem ki a kezemből. Nekem kellett győznöm, én tettem érte a legtöbbet, én hittem benne a legjobban. A szuperdöntő előtt egyébként ez a fanatikus hozzáállás nagy segítségemre volt, mert az utolsó meccsen - mikor a hat vasárnapi döntős már ismerte egymást - valamennyien be voltak már rezelve tőlem, hogy mennyire hajthatatlan vagyok. Azt láttam rajtuk, ahogy a stúdió folyosóján gyülekeztünk a felvétel előtt, hogy legszívesebben játék nélkül hazamentek volna. A viselkedésemből látták, hogy ők itt csak veszíthetnek.
Álmod teljesült, egy stúdióba kerültél Vágó Istvánnal. Kialakult valami nexus esetleg, vagy kaptál tőle bátorítást, segítséget?
- Érdekes módon nem a korosztályomhoz tartozó Sebestyén Balázsnak jött be a fazonom, hanem a Vágónak, aki az első pillanatban látta rajtam, hogy menynyire akarom a győzelmet. Ráadásul ő szereti az olyan játékosokat, akik hozzá tudnak szólni a kérdéshez, ki tudják fejteni a részleteket is. Átéltem azt, amit ő mindig is hangoztatott: az olvasottság és nem a diplomák száma számít egy ilyen küzdelemben.
Megismernek az utcán az emberek? Nem bukkantak fel a régi barátok egy kis kölcsönért?
- Szerencsére negatív tapasztalatom még nincs. Többször felismernek a műsor nézői. Ma is, ahogy itt ültem a portán a kirakatban, bejöttek autogramot kérni. A legtöbben azt veszik le a sztorimból, hogy keményen megdolgoztam a győzelemért, és következetes kitartással sok mindent el lehet érni az életben.
Hogyhogy nem csapott le rád a bulvármédia?
- Szerintem annyira elütök a manapság divatos semmitmondó sztárocskáktól, hogy emiatt taszíthatom őket. Arról nem is beszélve, hogy én hosszabb távra tervezek, és nem az olyan tiszavirág-életű dolgokra koncentrálok, mint a hírnév.