Vissza a Hetek archívum borítólapjára
XI. évfolyam, 45. szám, 2007. november 09

Arcok

Kapsza Ágnes
Különcből példakép
Hundertwasser, a 20. század képzőművésze

Élete során mindig kerülte a sztereotípiákat, a skatulyákat, a megszokott, „bevett” dolgokat. A bécsi szépművészeti akadémiát három hónap után, a párizsit egy nap után hagyta ott. Amikor harmincegy évesen meghívták vendégelőadónak a hamburgi szépművészeti akadémiára, és megrajzolta a „végtelen vonalat”, az előadásáért járó tiszteletdíjat nem vette fel a botrány miatt, ami az előadást követte… Hundertwasser munkásságáról nemrégiben nyílt nagyszabású kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, Egy varázslatos különc címmel.


Belföld

Szlazsánszky Ferenc
Gyurcsány és az istenadta nép

Na végre, Gyurcsány is az emberek közé merészkedik - gondoltuk, amikor megérkezett a Falu hete című miniszterelnöki országjáró turné meghívója.


Hazafi Zsolt
Küszöbön a koalíciós válság?
A szappanopera folytatódik

Egyre mélyülő ellentét az SZDSZ két szárnya és ugyancsak súlyosbodó koalíciós feszültség a szabad demokraták és szocialisták között. A liberális párt Kóka-féle szárnyát ugyanis a héten a „fodoristák” kényszerítették meghátrálásra, míg a parlamentben az SZDSZ a Fidesszel közösen érte el az értékalapú ingatlanadó bevezetését, amit az MSZP el akart bliccelni. Eközben bizonytalan, hogy a szocialisták megszavazzák-e az SZDSZ első számú témáját jelentő egészségügyi reformot, ha nem, akkor az többek szerint a koalíció végét jelentené.


Szobota Zoltán
Ötletbörze egyházügyben

Az egyház-finanszírozás legmodernebb csatornájának részbeni átalakítását célozza a kormány az egyszázalékos szja-felajánlások egyházakat érintő szabályainak módosításával. Törekvését meglehetős zűrzavar övezi, és félő, hogy tovább mélyülnek a finanszírozási rendszerben lévő ellentmondások.


Sebestyén István
Balegyenes
Letörnék az akarnokságot és felszámolnák a tehetetlenséget

A „liberális akarnokság” és a „szocialista tehetetlenség” áll a „társadalmat veszélyeztető” egészségbiztosítási reformtervezet mögött - állítja Borsik János szakszervezeti vezető. Szombaton további öt szakszervezeti tömörülés közösen tüntetést szervez a Miniszterelnöki Hivatal elé.


Életmód

Munkatársunktól
Milliárdok a szemétben
Kidobott étel minden mennyiségben

Nő a kidobott élelmiszerek mennyisége az uniós országokban. Nemrég jelent meg Nagy-Britanniában egy felmérés, amely szerint a brit háztartásokban a bevásárlások során gyakorlatilag minden harmadik, étellel megrakott szatyor a szemétben köt ki, ami nemcsak anyagi kárt, hanem óriási környezeti ártalmat is okoz. Ha nem történik gyors intézkedés, akkor 1995 és 2020 között a kidobott étel mennyisége akár meg is duplázódhat. Magyarországon még nincs ilyen felmérés, de a szakemberek szerint a hasonló fogyasztói szokások miatt a helyzet nálunk sem sokkal rózsásabb.


Fókusz

Vagyim Arisztov
Az októberi forradalom mítosza
Lelkész álruhában bujkált Lenin, mielőtt finn zsoldosokkal elfoglaltatta a Téli Palotát

Az elmúlt napokban volt az úgynevezett nagy októberi szocialista forradalom 90. évfordulója, amely során a bolsevikok - Lenin vezetésével - magukhoz ragadták a hatalmat Oroszországban. A forradalom hivatalos története a 20. század leghosszabb ideig fennmaradt és talán legarcátlanabb hazugsága. Leninék mítoszával több generáción át sok száz millió embert vezettek félre tudatosan.


Háttér

Bagyarik Cecília
Indulatokat kavaró várólisták
Öt év a várakozás egy gerincműtétre

Az ország lakosságának többsége szorgalmasan fizeti az egészségügyi járulékokat. Sokakat viszont meglepetés ér, amikor eljutnak oda, hogy igénybe is vegyék azokat a szolgáltatásokat, melyek elvileg járnának nekik. Ugyanis ma az ország különböző helyein teljesen eltérő minőségben és várakozási idővel végzik el ugyanazt a beavatkozást.


Vígh Gábor
Lesz-e harmadik erő?
Tesztelik a közvéleményt

Hónapról hónapra rendre megjelenik a közéletben az a „célpletyka”, miszerint egy új liberális párt alakulna. A Hetek által megkérdezett szakértők szerint vagy az SZDSZ-t akarják gyengíteni ezekkel a hírekkel, vagy politikai körök tesztelik a közvéleményt, hogy mikor indítsanak új politikai mozgalmat. A közelmúltbeli lengyel választások ugyanis éppen azt bizonyítják, hogy történhetnek váratlan fordulatok egy kelet-európai ország pártstruktúrájában.


Hit és értékek

Ruff Tibor
Közállapotok Jézus korában

Sokan azt hiszik, hogy Jézus és az apostolok idejében a mózesi Törvény hatásának köszönhetően a júdeai társadalom erkölcsi állapota összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint napjainkban. Azonban, jóllehet a korabeli iratok, az Újszövetség, Josephus Flavius, a qumráni tekercsek és a rabbinikus irodalom nagyon kevés dologban értenek egyet, abban teljes az összhang közöttük, hogy az 1. századi Júdeában az egyéni és a közösségi morál egyaránt a legsúlyosabb válságban volt.


Interjú

Tihanyi Péter
Tízmillió kis Nietzsche
Tamás Gáspár Miklós a megújulás egy lehetséges útjáról

Ránk tartozik, hogy a honfitársaink megtévesztettek, szegények és boldogtalanok. A nyolcvanéves nénike veszi a színes gagyi magazint. Abból akarja megtudni a valóságot. Ez szívbe markoló. Ez így nem mehet tovább. Lépni kell valamit. Mellesleg engem Orbán Viktor mint személyiség abszolúte nem érdekel, csakhogy történt az elmúlt hetekben valami, amit senki nem akart észrevenni.


Gesztesi Márta
A Terminátor filozófiája
Interjú Andy Vajnával

Barátja, Arnold Schwarzenegger kormányzói tevékenységével kifejezetten elégedett, akárcsak a társtulajdonában álló etyeki Korda filmstúdió nemzetközi fogadtatásával. Andy Vajna szerint a magyar tehetség korántsem veszett ki, csak sokszor nem találjuk a közönséghez vezető utat. Márpedig a film első számú feladata a szórakoztatás.


Külföld

Széchey Noémi
Diktatúrával a terror ellen
A pakisztáni elnök második államcsínye

„Nem engedhetem meg, hogy az ország öngyilkosságot kövessen el” - jelentette be Pervez Musarraf tábornok múlt szombat éjszaka a pakisztáni állami televízióban sugárzott beszédében, melyben közölte, hogy szükségállapotot vezetett be az országban a terrorizmus elleni harc sikere és az ország stabilitásának megőrzése érdekében. Ennek keretében felfüggesztette az alkotmányt, feloszlatta a legfelsőbb bíróságot, és elhalasztotta a nyolc éve várt demokratikus parlamenti választásokat.


Kulcsár István
Rózsás ellenforradalom?
Misa, takarodj – skandálják a grúz tüntetők

Október végén, november elején napokon át tüntetett a tbiliszi utcákon a grúz ellenzék, előbb csak előrehozott választásokat, aztán már a négy éve a „rózsás forradalom” eredményeképpen hatalomra került Szaakasvili elnök azonnali távozását is követelve. Meglepő módon a kormány és az ellenzék politikai céljai között nem fedezhető fel számottevő különbség.


Busa Viola
Kalózok a fedélzeten
Rakétákkal támadnak Hook kapitány modern követői

Alighogy egy amerikai hadihajó kiszabadította a Szomália közelében tengeri kalózok által elrabolt észak-koreai hajó túszait, egy japán kereskedelmi hajót raboltak el ugyanott a motorcsónakokon érkező fegyveres támadók. Bár a kalózkodás aranykora a nemzeti flották és kereskedelmi hajók fejlődésével 1730 körül véget ért, a kalóztámadások az utóbbi években mind gyakoribbá váltak.


Lukács András
Új népvándorlók
Kiutasítják a román romákat Rómából

Románellenes gyűlölethullámot váltott ki Olaszországban egy negyvenhét éves nő brutális meggyilkolása, akit egy román állampolgár rabolt ki és gyilkolt meg a közelmúltban. Az olasz közvélemény már az eset előtt is egyre nagyobb aggodalommal figyelte a növekvő román bevándorlást, amelynek eredményeképpen néhány hónap alatt több százezer, akár egymillió román állampolgár érkezett az országba, megszállva a parkokat és erdőket, ahol alkalmi táborokat hoztak létre.


Hetek-összeállítás
Cinikus lövöldöző
Neonáci diák volt a finn sorozatgyilkos

Lapzártánkkor érkezett hír szerint legalább nyolcan meghaltak, amikor egy tizennyolc éves fiú tüzet nyitott egy finnországi iskolában. A fiú a vélhetően előre kitervelt véres lövöldözés előtt egy videót töltött fel a YouTube weboldalra. A támadás több eleme és az indíték is az amerikai mészárlásokat idézte.


Washington dilemmája

A Musarraf által bevezetett statárium komoly kérdéseket vet fel Washington számára a pakisztáni elnökkel kötött szövetség jövőjével kapcsolatosan. A CNN amerikai hírcsatorna elemzése szerint az amerikai külügyminisztérium számára már a szombati események előtt is egyre nagyobb fejtörést okozott, hogy mit kezdjenek Musarraffal, ha az beváltaná fenyegetéseit. A választ akkor se tudták, és most se tudják, mivel csak rossz megoldás létezik.


Online

A világ legelbűvölőbb asszonyai

Beválasztották a világ legelbűvölőbb 50 asszonya közé 81 éves korában II. Erzsébet (teljes nevén Elizabeth Alexandra Mary Windsor) brit uralkodót.


éPÜL bERLIN ELSŐ HINDU TEMPLOMA

A keresztény, a muszlim és a buddhista vallás után a hindu hitvilágnak is lesz saját temploma a német fővárosban. Vasárnap kezdik ugyanis építeni Németország második hindu templomát, amely a hatezer körülire tehető berlini hindu közösségen kívül az ország keleti régióiban élő, illetve a határon túli hívőket várja majd. A város 2080-ig ingyen bocsátotta a közösség rendelkezésére a Berlin déli részén lévő területet, amelyen a tervek szerint Európa második legnagyobb hindu vallási központja épül fel. (A legnagyobb Londonban található.) Az építkezés összköltsége 850 ezer euróra, vagyis 210 millió forintra rúg. Az összeget teljes egészében adományokból gyűjtötte össze a beruházás mögött álló hindu vallási szervezet.


mEGKERÜLT AZ ÉRTÉKES MENTŐKUTYA

Megkerült az a francia pásztor mentőkutya, amely csütörtökön veszett el Budapesten a XVII. kerületben - közölte az MTI-vel Balázs László, a Pannon Mentőkutyás Alapítvány Pest megyei kutatómentő-szolgálatának elnöke. Az állat speciális kiképzésének köszönhetően több millió forintot ér. A Morris névre hallgató négyéves, sötét színű kutya egy a Jászberényi úthoz közeli kertből szökött ki. Később a kutyát egy közeli benzinkútnál látták, ahol három lány betette egy fehér autóba. Balázs László elmondta: az egyik lány szombat késő este telefonon kereste meg azzal, hogy nála van a kutya. A lány azért nem jelentkezett korábban, mert dolgozott, és nem hallotta a kutyával kapcsolatos felhívást. Az állat, amelyet addig is jó körülmények között tartottak, a késő esti órákban visszakerült eredeti gazdájához.


Idén is váltják a kötelezőt

Az első hét adatai alapján úgy tűnik, idén is rekordot dönt majd a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást váltók száma. A biztosítás.hu szerint elképzelhető, hogy akár 700 ezren is más biztosítóhoz pártolnak.


a GOOGLE SZEMET VETETT A MOBILPIACRA

A cég hétfői bejelentése szerint szabadon elérhető mobiltelefon-operációs rendszert fejleszt, így hamarosan hirdetéseket és szolgáltatásokat kínálhat azoknak is, akik éppen nincsenek a számítógép előtt. Az első Google-szoftverrel működő mobiltelefonokra a hírek szerint 2008 második félévéig kell várni.


Azt mondták

amerikai asztronauta, aki szabad szemmel látta a Holmes üstökös váratlan felrobbanását.


a hét fotója

Fotó: Tim Ireland


Jólesik bemártani az illegális szoftverhasználót

Az év elején az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatallal (APEH) megkötött együttműködési megállapodás óta jelentősen megnőtt az illegális szoftverhasználat ellen küzdő BSA- (Business Software Alliance) forródrótra érkező bejelentések száma.


Már nem a pisai a legferdébb torony

A Guinness Világrekordok Könyve is megerősítette, hogy a német Suurhusen temploma letaszította trónjáról az olasz építészet csodáját.


Az elmúlt 50 év legsúlyosabb áradása

Legkevesebb tizenhatan eltűntek hétfőn a Mexikó déli részén lévő Chiapas szövetségi államban annak következtében, hogy sárlavina zúdult egy falura.


Ki gondolta volna?

A közelmúltban elhunyt Richard Leroy Walters egyike volt azoknak a hajléktalanoknak, akik Phoenix és Scottsdale környékén vándoroltak. De hogy nem mindenben hasonlított hozzájuk, az csak a végrendeletéből derült ki. Halála után ugyanis a helyi jótékonysági intézmények sorra kapták a hívásokat egy közvetítő ügynökségtől.


A Toyota előzi a Fordot

Októberben az amerikai autópiacon a japán Toyota megelőzte a hazai Ford autóipari óriást. A Toyota eddigi legjobb havi eladását produkálta 197 592 autó értékesítésével, szemben a Ford 195462 járművével. Az amerikai piacot éves szinten azért még továbbra is a Ford uralja, amely tavaly összesen 2,5 millió autót adott el - írja a BBC News. A japán autógyártó tervei szerint 2009-ben már 10,4 millió autót értékesítenek világszerte, amivel megdöntenék a General Motors (GM) harmincéves eladási csúcsát. Elemzők szerint a Toyota globális szinten várhatóan már az idén megelőzi a GM-et, amely hetvenhat éve a világ első számú autógyártója.


Számok

fizetésemelést szavazott meg a nemzetgyűlés Nicolas Sarkozynek. A franciák normálisnak tartják, hogy a köztársasági elnök annyit keressen, mint a miniszterelnök. Az államfő jelenlegi bruttó 8300 eurós fizetését így 19300 euróra emelték.


26 órás teniszmeccs

Megdöntötték a leghosszabb teniszmérkőzés világrekordját - legalábbis az amatőrök között.


15 évesEket verbuvál az al-kaida

Tinédzserek által okozott terrorveszélyről és hidegháborús szintet idéző orosz kémhullámról számolt be hétfőn az MI5 vezetője. A brit belbiztonsági szolgálat feje, Jonathan Evans szerint az al-Kaida tizenöt éves kiskorúakat is verbuvál Nagy-Britanniában, és az országban legalább kétezer ember okoz komoly terrorveszélyt, azaz négyszázzal több, mint tavaly.


Sétálók bukkantak vadászgéproncsra

Az angliai Walesben, Harlech közelében gyanútlanul sétáló emberek váratlanul fedezték fel a tengerparton egy második világháborús amerikai P-38-as roncsait. A több mint hatvan éve lezuhant vadászgép közvetlen környezetét azonban a helyi hatóságok biztonsági okokból azonnal lezárták, és még a megtalálás pontos helyét sem hozták nyilvánosságra, ugyanis az amerikai Lockheed P-38 Lightningban nagy mennyiségű, magas oktánszámú üzemanyag található, amely robbanásveszélyes. A BBC jelentése szerint először amerikai szakértők fogják megvizsgálni a maradványokat, és csak azután döntenek majd a kiemelésről.


Rómeó és Júlia Krétán

A görögországi Kréta szigetén tragikus szerelmi öngyilkosságot követett el egy fiatal pár. A 17 éves lány és a 24 éves fiú idén nyáron lettek szerelmesek, és össze akartak házasodni.


Riport

Vizin Balázs, Kalifornia, Rancho Bernardo
Tűzpróba
Helyszíni riport a kaliforniai tűzvész utóéletéről

Rancho Bernardo mindössze néhány mérföldre van San Diegótól északra. Az elmúlt napokig kevesen tudták, hogy egyáltalán létezik ilyen város Kaliforniában. Az államot sújtó óriási tűzvész kapcsán azonban a nemzetközi hírcsatornák mindennap innen jelentkeztek be. Rancho Bernardóban csaknem 400 ház vált a lángok martalékává.


Sport

Sass Szilveszter
Talmácsi célba ért

Talmácsi Gábort a héten rajongók százai ünnepelték a Ferihegyi repülőtéren. A gyorsasági motorsport újdonsült világbajnokának nevét egy éve még kevesen ismerték, mára ő az ország egyik legnépszerűbb embere.


Szabadidő

Szubotics Mariann
Botrány a Cambridge-i Egyetemen

A Varsity, a Cambridge-i Egyetem diáklapja szolgáltatta nemrég a legújabb angliai botrányt: 450 diáklány árulja ott a testét, és legalább 500 olyan diák akad, aki pénzért szívesen megírja tehetségtelenebb vagy lustább társainak dolgozatát. Az 1947 óta működő újság cikkének hitelességét a tanári kar sem vonja kétségbe.


Sz. M.
Egy vonzó hely: Őrség

Európa tíz legvonzóbb turistacélpontja közé az Őrség is bekerült. Az Európai Bizottság hétfőn jelentette be Brüsszelben a legvonzóbbá tett turistahelyek számára kiírt uniós díj (EDEN) nyerteseit.


Tartalom

Tartalom
XI. évfolyam 45. szám - 2007. november 9.
Tovább a cikkhez >>>

Üzlet

Munkatársunktól
Drágább gáz
Tiltakoznak a nagycsaládosok

Ahogy várható volt, folyamatosan kihátrál az állam a gázár-kompenzációból. Jövőre 30 milliárd forinttal kevesebbet fordít erre a célra, de a legrászorultabbak változatlan formában részesülnek a támogatásból jövőre is.


Major Nóra
Adidas–Puma párharc

Lassan hatvan éve, hogy a Dassler fivérek útjai egy kínos félreértés miatt különváltak. Adolf „Adi” Dassler megalapította az Adidast, Rudolf „Ruda” Dassler pedig a Pumát. A két „testvércég” tavaly szinte ölre menő csatát vívott a németországi futball-világbajnokság csapatainak öltöztetéséért, amit végül a Puma „nyert” 12:6-ra. Az Adidas azonban a 2004-es athéni olimpia után 2008-ban Pekingben is hivatalos sportszergyártóként jelenik majd meg. Sőt, nemrég hírül adták: a 2012-es londoni játékok egyik főszponzorává is megválasztották…


A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>