Valamit kapunk
Napokon belül elfogadhatja Brüsszel az Új Magyarország fejlesztési terv operatív
programjait - erősítette meg az illetékes EU-szóvivő. Ha a KözOP-ot (Közlekedési
Operatív Program) is elfogadják, az megnyitja az utat az egyéni projektek -
köztük a budapesti 4-es metró uniós társfinanszírozásának - pályázataihoz.
„Semmilyen támogatást nem hagytunk még jóvá a magyar metróra” - szögezte le a
szóvivő. Brüsszeli források szerint jó darabig nem lehet még megmondani, hogy az
EU mennyi pénzt ad majd a metróra, és lehet, hogy idén nem is tudjuk meg ezt a
számot.
Megegyeztek
Megegyeztek a fagykárenyhítés módjáról a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési
Minisztérium és az érintett gazdák képviselői. A termelők 9-10 milliárd forint
támogatást kapnak, attól függően, hogy hány termelő veszi igénybe a
kamattámogatásos hitelt. Gráf József miniszter az egyeztetés után elmondta: a
100 százalékos fagykárt szenvedett termelők kapnak nagyobb kárenyhítést. A
támogatás egy része költségvetési forrás, amit jelentősen megnöveltek a
minisztérium keretéből. A termésbecslés alapján október 15-ig szeretnének
kárenyhítési előleget fizetni a fagykárt szenvedett gazdáknak.
Bírságok a Hungaroringen
A pénzügyőrök több százezer forint értékben találtak hamis termékeket,
zászlót, sapkát, takarót a múlt heti Hungaroringen, ahol folyamatosan
ellenőrizték az árusokat. A jövedéki ellenőrzések során 19 esetben tártak fel
törvénysértést, a vámhatóság közel 1-1 millió forint mulasztási, illetve
jövedéki bírságot szabott ki. Gyakori volt a jövedéki nyilvántartások hiányos
vezetése,
a termékek származásának nem megfelelő igazolása, valamint a nyugtaadási
kötelezettség elmulasztása is. Többször előfordult, hogy a dohánytermékeket az
adójegyen feltüntetett ártól eltérő összegért értékesítették.
Adócsökkentés: elnapolva
Mindenki szeretné csökkenteni a magyarországi adókat, ám erre a bevezetett
megszorító intézkedések miatt nincs mód - derült ki Veres János pénzügyminiszter
keddi interjújából. A pénzügyi tárca vezetője közölte: a versenyképességi
kerekasztal által megfogalmazott komplex adócsomag egyelőre még évekig nem lép
hatályba. Jóllehet már benyújtottak a parlamentnek néhány egyszerűsítési
javaslatot az adóbevallásokkal kapcsolatban. Ezek nyomán a bevallások száma a
jelenleginek a felére csökkenthető. (Összeállította: Major Nóra)