Hét étterem az ÁNTSZ feketelistáján
Az ÁNTSZ az elmúlt évben a sorozatos ételmérgezések miatt döntött úgy, hogy
nyilvánosságra hozza azon vendéglátóhelyeknek, valamint élelmiszergyártóknak és
forgalmazóknak az adatait, amelyek nem megfelelő élelmiszert állítottak elő. A
szervezet honlapján fellelhető információk szerint mind a hét esetben
szalmonellabaktérium okozta a megbetegedéseket, összesen 577-et. A hét cég neve
a oldalon megtekinthető.
Bolondos kérdéseket utasított el az OVB
Hatvan népszavazási kezdeményezést tárgyalt az Országos Választási Bizottság,
ám ezek közül csupán egyet támogatott. A magánszemély által benyújtott indítvány
az országgyűlési képviselők számát csökkentené a felére. A választási bizottság
további 59 kérdést bírált el, melyeket mind elutasította. Ezek között szerepelt
például olyan, amelyben arra kérdez rá a referendum kezdeményezője, hogy
egyetértenek-e a választók azzal, hogy gyógyszertárban csak gyógyszert lehessen
vásárolni és akad olyan is, amely azt firtatja: egyetértenek-e a választók
azzal, hogy a képviselőink vannak értünk és nem mi őértük.
Pisztolyos incidens az úton
Vadász János politikus (képünkön), szakszervezeti vezető múlt kedden a
Kodály köröndnél keveredett „pisztolyos” incidensbe a biciklis futárral. Az eset
kapcsán a Népszabadság először egy fideszes politikus nevét említette, de később
a téves feltételezésért bocsánatot kért. Vadász János azt állítja, hogy azért
vett elő egy fémből készült játékpisztolyt az autójából, mert testi épsége
veszélyben forgott. Mint mondta: „Az apja lehetnék annak a suhancnak, ő meg úgy
beszélt velem, hogy azt jobb nem is idézni. Megindult felém, szerencsére nem
ismerte fel, hogy egy játékot tartok a kezemben”.
A futár, T. Viktor csak a káromkodásban és kiabálásban érzi magát vétkesnek, de
egyes nyilatkozataiban azt állította: éles lőfegyver volt Vadásznál. A politikus
autójával leszorította az útról, mire rémületében a gépkocsi tetejére csapott és
szidalmazta. A fiatalember elmondása szerint erre Vadász „elővette képviselői
igazolványát”, és követelte, hogy a futár is igazolja magát, majd pisztollyal
megfenyegette.

Tévések és zenészek a milliós adóslistán
Az adóhivatal közzétette a legtöbb tartozást felhalmozó cégek és
magánszemélyek nevét. A listát kettő, több mint kétmilliárd forintos adósságot
felhalmozó Pest megyei cég vezeti. A legnagyobb tartozása, több mint 2,2
milliárd forint egy informatikai és távközlési cégnek van, de egy másik társaság
is kétmilliárdot meghaladó tartozást halmozott fel. Százmillió forintot
meghaladó tartozása több mint hatszáz vállalkozásnak van, míg 1900 magánszemély
tartozik 10 milliót meghaladó összeggel. A listán tévés személyiségek és
zenészek is találhatóak.
Adria: 15 magyar vész oda
Az idén már a hetedik magyar halálos áldozat Horvátországban az a nő, aki
hétfőn a viharos tengerbe fulladt. Dunai Péter zágrábi magyar konzul az eset
kapcsán elmondta: évente átlagosan 15 magyar állampolgár veszti életét
Horvátországban.
A csehekkel együtt a magyarok vezetik a külföldiek halálos baleseteinek
horvátországi listáját. (Február végén történt egy különös eset: holtan találtak
egy magyar férfit egy üresen álló vonatban.) Legtöbbször az Adria szed
áldozatokat. A búvárok és a fürdőzők közül sokan tapasztalatlanok, vagy
elővigyázatlanul, felhevülve mennek a vízbe, amiért jó néhányan az életükkel
fizetnek.
