Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
A TASSZ ismét jelent
Erősödik az orosz sajtócenzúra

Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése óta a Kreml az orosz média szinte minden komoly szócsövét az irányítása alá vonta - állítja a The New York Times. Az ország egyik legnagyobb magánkézben levő rádióhálózatának a munkatársai nem szólaltathatják meg többé a Kreml kritikusait. Az orosz elnök bírálói szerint ez a tendencia csak fokozódni fog egészen a jövő évben esedékes elnökválasztásig.


Ellenzéki tüntető Moszkvában. Elsöprő fölény
Fotó: AP

Az Oroszország leghallgatottabb rádióállomásának híreket szolgáltató Orosz Hírszolgálat vezetői tagadják, hogy ellenzéki politikusokkal és aktivistákkal szemben cenzúrát alkalmaznának. A médium dolgozói azonban azt állítják, hogy a napokban megrendezett kormányellenes tüntetéseket tilos volt közvetíteniük, és az ellenzéki sakkvilágbajnok Garri Kaszparov is „feketelistára” került. „Kaszparov és a hozzá hasonlóan gondolkodók olyan »lejárt lemezek«, amikre nem kíváncsiak a hallgatóink, ezért nem beszélünk róluk - ezt mondták nekünk egy belső megbeszélésen” - állítja egy neve elhallgatását kérő dolgozó.
A rádió alkalmazottai szerint az új vezetőség arra is felkérte őket, hogy a jövőben az Oroszországról szóló híradásoknak legalább a fele „pozitív hangvételű” legyen. Az Egyesült Államokat pedig ellenségként kell megjelenítenünk - állítják a névtelenségbe burkolózó munkatársak.
Az orosz média egyre sötétülő horizontján a rádióban leadott hírek eddig a sajtószabadság örvendetes világosságát sugározták. A mostani „50 százalék pozitív hír” szabályozás a sajtószabadság felesleges korlátozásának tűnik.
Oroszországban a három országos televíziócsatorna állami tulajdonban van, és nagyon kevés olyan médium létezik, amely nem a Kreml vagy az állami tulajdonban levő Gazprom olajtársaság ellenőrzése alá tartozik.
Az egyik kormányközeli bank megszorongatott egy független tévécsatornát, a parlament megszavazta a „szélsőséges politizálást” tiltó törvényt, és bíróságokon eljárások indultak olyan személyek ellen, akik internetes felületeken a kormányt kritizáló megjegyzéseket tesznek közzé.
A napokban az orosz rendőrség razziát tartott a Felvilágosult Média Alapítvány (Educated Media Foundation) székhelyén. Az amerikai és európai támogatók által finanszírozott alapítvány célja az államtól független médiumok támogatása. A rendőrség iratokat és számítógépeket foglalt le. Emiatt ezután elérhetetlenné vált például a Glasznoszty Védelem Alapítvány weboldala, amely a sajtószabadsággal kapcsolatos visszaélésekről tett közzé jelentéseket.
„Oroszország már lekerült azoknak az országoknak a listájáról, amelyekben tisztelik a sajtószabadságot” - jegyezte meg Borisz Timosenkó, az alapítvány szószólója. „Itt propaganda van, nem információközlés.”
Az ellenzéki tüntetésekről az állami tévécsatornákon alig esik szó. A véres összecsapások ellenére a Rosszija TV fő híre aznap este az volt, hogy Putyin elnök a belga Jean-Claude Van Damme színésszel együtt egy távol-keleti küzdősportversenyre látogatott el. Közben az orosz titkosszolgálat több órán keresztül hallgatta ki Kaszparovot egy interjújával kapcsolatban, amely a Moszkva Hangja rádiócsatornán volt hallható.