Vissza a Hetek archívum borítólapjára
XI. évfolyam, 14. szám, 2007. április 06

Arcok

Göndör Ottó
A melegek apostola betiltaná a vallásokat

Elton John, a „Rock Királynője”, ahogy David Bowie egykor elnevezte, a közelmúltban ünnepelte hatvanadik születésnapját. Partiján a ’40-es évek hangulatát kívánta megidézni, így hát tábornoki egyenruhát öltött, melyet teleaggatott náci kitüntetésekkel, és egy orosz tiszti tányérsapkával koronázott meg. Másnap húszezer rajongó előtt ünnepelte negyvenéves zenei pályafutását a Madison Square Gardenben. A homoszexualitás egyik zászlóvivőjének tartott énekes betiltaná a vallásokat, ugyanakkor kész csodának tartja, hogy határtalan promiszkuitása ellenére mindeddig elkerülte az AIDS.


Belföld

Hack Péter
Elnökválasztás után

Meglepve olvasom azokat az értékeléseket, amelyek az SZDSZ hétvégi tisztújító küldöttgyűlését elemzik, és a párt megosztottságán és a szakadás veszélyén merengenek. Meggyőződéses demokrataként én egy izgalmas, érdekes, nemes versengést láttam, eltérő személyiségű és eltérő felfogású jelöltek között, akikben közös, hogy demokraták és szeretik a szabadságot. Nem erről szól a demokrácia? Nem az a demokrácia legfontosabb értéke, hogy a személyek, nézetek, törekvések között versenyt teremt? Húsz éve mit nem adtunk volna egy ilyen szombatért.


Piros Péter
Narancstemplom
Színek háborúja Kaposgyarmaton

Vörösről narancssárgára festik a kaposgyarmati templomot. Hogy miért? Mert a falubelieknek nem kell „komenyista szenthely”. Azóta a polgármesterétől kezdve a megrendelő Kaposvári Egyházmegyéig mindenki cáfolja, hogy politikai háttere lenne a templom átfestésének.


Hubert József, Hajdú Sándor
Csapatmozgások
Kóka doktor jött, Molnár doktor ment

A volt elnököt lejárató óriásplakát-kampány, első nekifutásra döntetlen eredmény és megismételt szavazás - izgalmasra sikerült az SZDSZ pártelnökválasztó kongresszusa. Kóka János győzött, de Fodor olyan jól szerepelt, hogy utólag joggal mondhatta: „Mögöttem áll az SZDSZ fele.”


Sebestyén István
Egy másik Fidesz
Mindkét oldalon szerencsét próbáltak

„Új Nyugat-nemzedék” - így határozta meg a Fidesz alapító nemzedékét Orbán Viktor a párt 19. születésnapján mondott beszédében. A pártelnök szerint nélkülük a rendszerváltás még olyan sem lett volna, mint amilyen valójában volt. Az „alapító atyák” közül ezt nyilván senki sem vitatja. A mai Fidesszel és magával Orbánnal kapcsolatban azonban már jóval megosztottabb a véleményük.


Somorjai László
Nem minden sonka sonka
Ellenőriz a fogyasztó-védelem

Lehet, hogy a húsvétra vásárolt sonka nem sonka, vagy az ajándékba vásárolt csoki igazából nem az, aminek hívják. Érdemes tehát odafigyelni az árun található ismertetőre, valamint a kifizetett összeg nagyságára, mert állandó probléma a túlszámlázás is - tudtuk meg a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség illetékeseitől.


Életmód

Csingár Edit
A hír nem igaz
Hazugságdömping

Nagy vihart kavart a közelmúltban a magyar sajtóban egy Széchenyinek tulajdonított idézet: az eset rávilágított arra, hogy a legendák és mítoszok virágkorát éljük, amelyeknek legjobb táptalaja a média. A Legendavadászat című könyv szerzői ugyanis utánajártak az ominózus „Széchenyi-mondatoknak”, melyekről kiderült, hogy vajmi kevés közük van a neves államférfihoz. Viszont jól hangzanak, és már ez is valami. A gyorshíreket ipari méretekben gyártó média számára ma az internet szinte kizárólagos hírforrássá vált, ami beláthatatlan következményekkel jár.


Fókusz

Makki Marie-Rose
Mi a baj, fiúk?
Elillant a magyar fiatalok házasodási kedve

Nem divat mostanság feleségül kérni a lányokat. A férfiak ráérnek, hiszen a szabad szex, a házasságon kívüli együttélés fénykorát éljük, és ma már a gyerek miatt sem muszáj összeházasodni. Különben is: melyik fiatalember akarna ma egy család fenntartásáért éjjel-nappal gürcölni, hogy aztán „hatvanévesen jó eséllyel elpatkoljon a másvilágra”? Csakhogy a számítások szerint, ha minden így megy tovább, akkor a fiatal nők fele egyedülállóként fogja leélni az életét.


Háttér

Pátkai Mihály
Mélyvízben a Thorpedó
Doppingvád Ian Thorpe ellen: egy ország omlana össze

Négy hónappal a visszavonulását követően az ausztrál világbajnok úszó Ian Thorpe élete eddigi legnagyobb megmérettetésének nézhet elébe. A L’Equipe című francia sportlap által nyilvánosságra hozott információk szerint egy tavaly májusi vizsgálat eredményei alapján az ausztrál világklasszis doppingolt. Az úszó és vele együtt szinte egész Ausztrália tagadja a vádakat.


Lukács András, Párizs
Halálút turistajeggyel
Kimosdatták a francia államvasutat

A bordeaux-i fellebbviteli bíróság a múlt héten megsemmisítette azt a tavaly júniusi bírósági döntést, amely elmarasztalta a Francia Államvasutakat (SNCF) és a francia államot Alain Lipietz Európa-parlamenti képviselő édesapjának és nagybátyjának deportálása miatt. A halálútra az áldozatoknak kellett jegyet váltaniuk.


Bugár Árpád, Pozsony
Elnökváltás rossz szájízzel
Palotaforradalom a szlovákiai magyar pártban

Nagy meglepetésre a Magyar Koalíció Pártja nem Bugár Bélát választotta elnöknek a hétvégi tisztújító kongresszusán. Csáky Pál eddigi alelnök 14 szavazatkülönbséggel győzött, pedig csak két héttel a kongresszus előtt vált bizonyossá, hogy megméretteti magát. A választással a párt vezetésének struktúrája és az elnökség összetétele is nagyban megváltozott.


Hajdú Sándor
Bárányok ünnepe
Csángó mese húsvétra

Alkonyodik, mikor meglátjuk a Gyimes-völgyet, és sötét este lesz mire a Gyimesbükkre érünk. A hegyek árnyéka sötéten zárja le a látóhatárt, vakon botorkálunk a tehenekkel az utcákon. Fekete Zolit keressük, vagy ahogy erre hívják, a „Füttyöst”. A faluban mindenki ismeri, de senki nem tudja, hol van épp’. Itt is, ott is előfordul - mondják -, olyan, mint a népmese. Pedig „Lekvár”, azaz Tóró Laci azt mondta: otthon lesz, mert húsvétra mindenki előkerül a hegyek közül.


Hit és értékek

Hack Márta
A jövő embere

A Teremtés könyvében szereplő ősi ígéret szerint születni fog egy ember, a jövő embere, aki az álnok kígyó fejét összezúzza, a rossztól az embert megszabadítja. A kereszténység legfontosabb ünnepének, a húsvétnak középpontjában ez a személy, a Békekötő áll, aki a jövőben nyugalmat hoz a földre, és a népek neki hódolnak. A türelmetlen emberiség régóta igyekszik saját választottjaival betölteni az űrt, amelyet Jézus hagyott a földön feltámadása és mennybemenetele után. Volt, amikor politikai messiásokról kellett hinni, hogy ők nyerik meg a békeharcot. Ma inkább a szabad világ alapjának hitt szekularizáció és a közgondolkodást és közízlést meghatározó kultúra igyekszik megrendíteni a Jézusba mint feltámadott Messiásba vetett hitet, de még azt a tiszteletet is, ami általában az emberek részéről megnyilvánul Jézus mint szent, igaz és jó ember felé. Eddig a média általában megelégedett a keresztények vagy az egyház tekintélyének lejáratásával, illetve bibliaellenes előítéletek lelkekbe oltásával. A A történet még nem ért véget. Nem dőlt el, hogy a népek tengerén a víz-e az úr, ami bezúdul a hajóba, és ezzel elsüllyesztheti azt, vagy elcsitul-e az ellenszél, ami egyre csak hajtja a hullámokat a küldetést vállalókkal szemben.


Interjú

Tihanyi Péter, Morvay Péter
Először pénz, utána ész

Magyarország legnagyobb kincse a víz - mutat körbe a 68 éves Bereczk Imre nagyvállalkozó sárbogárdi építkezésén, ahol hónapokon belül elkészül nyolcezer négyzetméteren az ország egyik legnagyobb ásványvíz-palackozója. A sárbogárdi víz független vizsgálatok szerint Evian minőségű. Bereczk már a közel-keleti exportot tervezi, ahova évtizedek óta személyes szálak kötik.


Külföld

Németh Csillag
Szikrák a puskaporos hordón
Irán és a túszügy üzenete

A brit tengerészgyalogosok elrablása és túszul ejtése lapzártánkkor érkezett hír szerint még húsvét előtt megoldódik. Az iráni kalózakció azonban így is a háború irányába terelte az eseményeket, mivel Teherán az „atomtúszokkal” egyértelmű jelzést adott a Nyugatnak, hogy konfrontáció esetén minden eszközzel kész bosszút állni, nemcsak a fő ellenségnek tekintett Amerikán és Izraelen, hanem az őket támogató európaiakon is. Iránt nem érdeklik az ENSZ-szankciók, és az sem, hogy a korábban csendes támogatójának számító Oroszország és Kína is kihátrál az Ahmadinezsád-rezsim mögül.


A kalózvezér húsvéti ajándéka

Úgy tűnik, hogy lezárul az iráni túszügy, ám a „rendezés” körülményei is arról tanúskodnak, hogy az incidens előre kitervelték, a „kegyesnek és megbocsátónak” mutatkozó Irán pedig valójában elérte célját a nyugattal szemben. Mahmúd Ahmadinezsád szerdán bejelentette, hogy húsvéti ajándékként elengedi a foglyokat, akik minden valószínűséggel csütörtökön szállnak repülőre. Az iráni elnök arra is sort kerített, hogy találkozzon a katonákkal, akik hálájukat fejezték ki azért, hogy megbocsátott nekik.


Széchey Noémi
Hatvan másodperc

Arieh Herzog, az izraeli védelmi minisztérium rakétaelhárításért felelős igazgatója szerint az azonosítástól számított 60 másodpercen belül képesek megsemmisíteni minden iráni vagy szíriai ballisztikus rakétát. A nem ballisztikus rakéták - így a palesztinok és a Hezbollah által használt Katyusák - elleni védelmet azonban még fejleszteni kell.


Vagyim Arisztov, Szentpétervár
Óvatos nyet Iránnak

Váratlanul konfliktus bontakozott ki Teherán és Moszkva között a busheri atomerőmű építése és a nukleáris üzemanyag szállítása kapcsán. A konfliktust a felek különböző okokra vezetik vissza: a szóvivők gazdasági és politikai indokokra hivatkoznak.


Hechs László
Menekültbomba
A rijádi ultimátum Izrael végrendelete lehet

A rijádi csúcson az Arab Liga változatlan formában megerősítette a szaúdi békekezdeményezést. Izrael arra kérte az arab országok csúcsszervét, hogy a 2002-ben Bejrútban elfogadott tervből törölje a palesztin menekültek visszatérésére vonatkozó követelést. A kérést a liga elutasította, és azt követelte Izraeltől, hogy változatlan formában fogadja el a dokumentumot, és kezdjen tárgyalásokat annak végrehajtásáról. A szaúdi király és Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke ráadásul háborúval fenyegette meg Izraelt, ha az nem hajt fejet az arab ultimátum előtt.


Hetek-összeállítás
Drogherceg
Lebukott Párizsban a szaúdi uralkodóház tagja

Tíz év börtönbüntetést és Franciaországból való kitiltást kért Hélne Langlois párizsi ügyész a múlt héten Nadzsef Bin Favaz al-Szalan szaúdi herceg ellen (képünkön), akit kilenc tettestársával együtt azzal vádolnak, hogy két tonna kokaint csempészett be Franciaországba.


Online

Intelligens szemüveg

A Washington Egyetem seattle-i kutatói nemrég mutatták be Chicagóban annak az új szemüvegnek a prototípusát, melynek lencséi gombnyomásra sötétíthetők vagy világosíthatók. Egy beépített miniakkumulátor segítségével az árnyalat, illetve a későbbiekben a szemüveg színe is másodpercek alatt megváltoztatható.


Újra latin a mise

XVI. Benedek a napokban tervezi bevezetni a latin nyelvű mise szabad celebrálását. V. Pius latin nyelvű misekönyveinek újranyomása már el is kezdődött az olasz nyomdákban, pedig még azt sem tudni: hogyan születik újjá a XVI. századi misehagyomány.


Besúgott az államalapító?

Nagy-Britannia palesztinai kivonulása előtt Jeruzsálem későbbi polgármestere, Teddy Kollek létfontosságú információkkal látta el a brit hírszerzést, az MI5-ot - áll azokban az aktákban, melyek az Angol Nemzeti Levéltárból kerültek elő.


Orbán professzionális focisulit indított Felcsúton

Arsene Wenger, az Arsenal vezetőedzője betegségre hivatkozva lemondta magyarországi látogatását, így nem volt ott a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia hivatalos névadó ünnepségén.


Azt mondták
Tovább a cikkhez >>>

A hét fotója

Fotó: Madár László


Drága muzsika

Minden idők második legdrágább hangszere lett az a Stradivari-hegedű, amelyet hétfőn este adtak el New Yorkban a Christie’s árverésén 2,7 millió dollárért. A hegedű nagymestere, Antonio Stradivari által 1729-ben készített mesterhangszert előzetesen 1-1,5 millió dollárra értékelték. Bár a vásárló névtelenségbe burkolózott, ügynöke bejelentette, hogy a becses hegedűt alkalmanként kölcsönadják majd híres muzsikusoknak egy-egy koncertre. A hétfői aukció sztárja az 1920-es években Murray Lambert brit hegedűművész tulajdona volt, halála után pedig Seymour Solomon New York-i producer, a Vanguard lemezkiadó alapítója vette meg.


Egymillió fontos csokitojás

London legnagyobb luxusáruháza, az arab milliárdos, Mohamed al-Fayed tulajdonában lévő Harrods húsvéti csokitojásai közé rejtett el egy igazán különleges darabot.


Újra pöfögnek a Pannóniák

Több mint három évtizedes szünet után újra beindul a hazai motorkerékpár-gyártás Magyarországon - jelentette be Mázló Imre, a Pannónia Motors Magyarország vezetője.


Merciből locsolják a huligánokat

Az MTV ostromának egyéves évfordulójára minden bizonnyal bevetésre készen állnak majd azok az új, Mercedes típusú vízágyúk, melyeket Németországból kap szeptemberben a magyar rendőrség.


Az egység lánya

Iraki győztese van az idén Libanonban megrendezett arab Sztárakadémiának. Mintegy hétmillió iraki szavazott sms-ben Sada Hasszunra.


Számok
Tovább a cikkhez >>>

Tévéző csecsemők

Nagy sikere van annak a bébi-tévécsatornának, amely tavaly indult az USA-ban. A háromévesnél fiatalabb korosztályt megcélzó BabyFirstTV-re nemzetközi szinten is megnőtt a kereslet: Nagy-Britannia, Mexikó és Puerto Rico után a Showtime Arábiával kötött megállapodás révén nemsokára az egész arab világba is eljut a csatorna.


Oscar sportolóknak

A férfiaknál a teniszező svájci Roger Federer, a nőknél pedig a rúdugró orosz Jelena Iszinbajeva nyerte a legmagasabb sportolói kitüntetésnek számító Laureus-díjat.


Ufo Moszkvában

Orosz befektetők újabb nagyszabású projektbe kezdtek, egy valóságos „galaxisvárost” hoznak létre 2010-re Moszkvában. A repülő csészealj alakú épület ötlete Irina Laur tervező fejéből pattant ki, a befektető pedig nem más, mint a MOST / SKM Holdings, akik a tervrajzokat Cannes-ban mutatták be.


Metró - keresztelő

Internetes szavazóverseny indult, amelynek keretében a 4-es metró alagútjait fúró gépek nevét választhatja meg Budapest lakossága - közölte a BKV Zrt.


Szabadidő

K.É.
Nemecsek 100 éves

Száz éve, 1907. április 10-én jelent meg Molnár Ferenc regénye, A Pál utcai fiúk, és rövid időn belül meghódította az egész világot.


Ekker Krisztina
Recept: húsvéti ízözön

Ízletes levest készíthetünk a húsvéti sonka főzőlevéből. Az ételt tanácsos csak az elkészítés után sózni, mivel a sonkalé már önmagában túl sós lehet, amelyen víz hozzáadásával könnyen segíthetünk. Hozzávalók: 3-4 szál sárgarépa, 1 kis fej hagyma, 1 dl tejszín, 2 dl tejföl, 2 csipet tárkony, 2 evőkanál liszt, olaj, 1,5 l sonkalé


Színes

Duma Plaza

Kevés vagy, mint webáruházban a biztonsági őr!


Technikai Segítség
Tovább a cikkhez >>>

Mi van a képen?
Tovább a cikkhez >>>

Haderőreform
Tovább a cikkhez >>>

Sonkamagyarország
Tovább a cikkhez >>>

Helpdesk
Tovább a cikkhez >>>

Slaza
Tilos
Tovább a cikkhez >>>

Tartalom

Tartalom
XI. évfolyam 14. szám - 2007. április 6-12.
Tovább a cikkhez >>>

Vélemény

Kiűzetés

Érdeklődéssel olvastam a Hetek március 30-i számában az . Az informatív összefoglalás soraiból hangvételének tárgyilagossága ellenére egyfajta aggodalom csendül ki amiatt, hogy az Európai Unió alapdokumentumaiból rendre kimaradnak az Európa zsidó-keresztény gyökereire, keresztény kultúrájára tett utalások.


Nabucco vagy Kék Áramlat?

A Fidesz elnöke most kicsapta nálam (is) a biztosítékot ruszofób megnyilatkozásaival, amelyek súlyosan sértik a magyar nemzeti érdekeket is. A magyar ellenzék rávetődött a bizonyos nyugat-európai körökből indított Nabucco - Kék Áramlat álvitára.


Üzlet

Kovács Klára
A győztes mindent visz
Győri helyzetkép fél évvel az önkormányzati választások után

A győri szocialisták szerint a helyi Fidesz a játszótértől a városi színházig mindenre ráteszi a kezét. Fél évvel az önkormányzati választások után jól látszik, mit jelent a gyakorlatban egy alapos hatalmi átrendeződés.


Király Sándor
A biztonság bajnoka
Hatvanéves a Saab

A Saab története a harmincas évek közepén kezdődött, amikor a svéd kormány a háború veszélye miatt eldöntötte, hogy önálló hadiipart hoz létre. Ennek során jött létre a Saab, amely cég ma is meghatározója a svéd nemzetgazdaságnak.


Major Nóra
A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>