Vissza a Hetek archívum borítólapjára
XI. évfolyam, 5. szám, 2007. február 02

Arcok

Kiss Tünde
Oprah Winfrey
A világ legbefolyásosabb asszonya

A világ első és egyetlen fekete milliárdosa. Másfél milliárd dolláros vagyonával messze lekörözi az összes nőt a szórakoztatóiparban, beleértve színésznőket, popsztárokat vagy éppen szupermodelleket. Ráadásul befolyásában felülmúl politikusokat és vallási vezetőket: Oprah Winfrey jelentősége egyes vélemények szerint a pápáéhoz mérhető.


Belföld

Hajdú Sándor
Képviselői zsebpénzek
Eljöhet a főállású honatyák ideje

Az összeférhetetlenségi szabályok drasztikus szigorításával kizárólagos főállássá tenné a parlamenti képviselőséget Gusztos Péter (kis képünkön). A rendszerváltás óta valamennyi képviselő „cinkosságával” zajló fizetésnövelő trükköknek talán most vége szakadhat.


Vígh Gábor
Munkamámor

„Pista, menj inkább haza, és gyere vissza két nap múlva, mert még tönkreteszel valamit!” - idézi István főnökeit, akik éveken keresztül alkalmazták nyilvánvaló alkoholizmusa ellenére. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium idén induló alkohol- és drogprevenciós programja a népbetegségnek számító munkahelyi „kábulatnak” üzent hadat.


Hubert József
Föl a mélyből
Új imázzsal próbálkozik a Fidesz

Társadalmi igazságosságról vitázott szombaton a Fidesz és a KDNP a két párt idei első rendezvényén, amely a szocialistákból kiábrándult mérsékelt szavazóknak szólt.


Sebestyén István
Orbán hite
Hogyan lesz egy liberális politikusból tradicionális szellemi vezető?

„Vannak-e garanciák arra nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe?” - tette fel a kérdést 1991-ben az Országgyűlésben Orbán Viktor, amikor az egyházak költségvetési támogatása ellen érvelt, ám két ciklussal később már az általa épített „Isten országáról” beszélt adventi hallgatóságának. A jobboldal első emberének magánéletében beállt fordulatot nincs jogunk megkérdőjelezni, nagy kérdés ugyanakkor, hogy - az egyik lehetséges forgatókönyv szerint - a pártjában kialakult feszültség elől esetleg a KDNP-be menekülő Orbán retorikájában milyen szerepet játszik a politikai kereszténység.


A hét eseményei

Hasít a Fidesz Míg a szocialista szavazók elkedvtelenedtek, és számuk is jelentősen csökkent, addig a Fidesz egy hónap alatt több mint félmillió új szimpatizánst talált - áll a Szonda Ipsos januári felmérésében. Nyakó István, az MSZP szóvivője átmenetinek értékelte a népszerűségvesztést.


Életmód

Konkoly Katalin
Orosz szauna
Könnyű gőzzel

Aki már végigvacogott egy olyan igazi, hosszú, sötét, kemény orosz telet, bizonyára teljesen megérti, miért vonzódnak annyira odafenn, északon az emberek a szaunához. Az ember jólesőn belemerül a gőzbe, miközben nemcsak a teste tisztul meg a pórusait átjáró forró párától, hanem a gondok nagy része is könnyebben elillan - egy kiadós gőzfürdőzés után valósággal kicserélődik az ember. A finneknél elképzelhetetlen az élet szauna nélkül - legyen az lakás, iskola, kórház vagy munkahely -, mindenhol találunk valamelyik változatából, a háromtól a húsz fősig. Szerintük a szaunázás az ellenszer minden betegségre, és ahogy egy ottani közmondás szól: „Bárki, aki képes elmenni a szaunáig, használhatja is azt.”


Fókusz

Munkatársainktól
Dr. Agy és a reformok

Gyurcsány Ferenc újabb lendületet kíván adni a nyáron elkezdett reformkormányzásnak; múlt pénteken fizetett hirdetésként terjedelmes tanulmányt adott közre, majd a héten beköltözött Friderikusz Sándorhoz az ATV-be, hogy mintegy Dr. Agyként megvilágítsa az embereknek az átalakítások lényegét. Bár többen óvták attól, hogy teljesen magára húzza a nem feltétlenül népszerű reformer szerepét, Gyurcsány mégis inkább a totális magyarázkodást vállalta. A kérdés: meg tudja-e nyerni a miniszterelnök a magyarokat az elodázhatatlan reformok támogatására? „Szemem előtt van, ahogy Gyurcsány a választás éjszakáján a szűk körű fogadáson a sok mosolygó, pezsgőspoharat szorongató ember között egy rövid időre magába roskadva magára maradt. »Jaj, győztünk« - valami ilyen volt az arcára írva. Nem értettem a helyzetet. Másnap reggel egy órával később kezdődött a vezetőségi értekezlet, talán ennyivel több időt adott a józanódásra, de ha valakinek mégsem sikerült volna, annak pár perc elég volt” - ecsetelte az MSZP egyik vezetője, mennyi ideig tartott a mámoros győzelmi érzés. Elmondása szerint már a választási éjszakát követő reggeli értekezleten szóba került, hogy a költségvetés nem túl stabil helyzete miatt ezermilliárdos tételben mérhető megszorítást kell végrehajtani, illetve úgynevezett strukturális reformokba fog a régi-új kormány, és a kettő együtt nem lesz sétagalopp. „Így is lett, azóta tart az erőltetett menet” - tette hozzá az említett politikus, aki egyébként a kormány tagjává is vált.


Hit és értékek

Grüll Tibor
Mitológiai Jurassic Park
Athénban újjáélesztenék az antik hellén vallást

Január végén egy jelenleg még kicsiny, ámde annál lelkesebb hellén társaság (képünkön) Athénban bejelentette: életre akarja kelteni az antik görög istenségek kultuszát. A „mitológiai Jurassic Park” létrehozásán fáradozó társaság máris hatalmas publicitást élvez, és követőinek száma rohamosan gyarapszik.


Hetek-összeállítás
Közéleti látnokság
Az ezredforduló után egyre több politikus fordul asztrológusokhoz

Januárban a jeruzsálemi Héber Egyetemen konferenciát tartottak a modern kori mágia és a politika kapcsolatáról. Mose Idel, az egyetem professzora a című olasz lap szerint az ezredforduló után fordulat állt be: míg a látnokok iránti kereslet korábban az alacsonyabb társadalmi rétegeket jellemezte, mára vezető politikusok is érdeklődnek az „irracionális szféra” iránt.


Vagyim Arisztov
Jelcin pszichotestőrei
Parafenomének az orosz államigazgatásban

Borisz Jelcin egyik fogadásán, 1999-ben megkérdezte Eduárd Krugljakov akadémikust: „Mondja, tud ön olcsó energiát nyerni terméskőből?” Krugljakov, aki már néhány éve az áltudomány elleni harcot vezette, elképedten hátrahőkölt, majd megpróbálta megértetni az elnökkel, hogy tudományos szempontból ez egy abszurd felvetés. Ekkor derült fény arra, hogy Oroszországban 1991 óta 120 millió rubelt fordítottak a „terméskő-energetika” kutatási programjára.


Interjú

Tihanyi Péter
Szenvedélyes akkordok
Budapesti találkozás napjaink egyik legjobb gitárművészével, Snétberger Ferenccel

Nemcsak a közönség, de a szakma is osztatlan nagyrabecsüléssel beszél róla. A gitár legegyénibb hangzású virtuózának és improvizátorának játéka körülölel, elkápráztat, felráz, megríkat. Úgy játszik, hogy más földi halandónak ahhoz három kézre lenne szüksége. Budapesten két önálló koncerttel ünnepli ötvenedik születésnapját, február 23-án a Zeneakadémián és március 7-én a Művészetek Palotájában.


Bozsik Ottilia
Egy félresodort nép
Mindszenty lány a bennszülöttek között

Közvetlenül az 1956-os eseményeket követően Ausztrália több ezer politikai vagy gazdasági menekült számára nyújtott menedéket, köztük a Mindszenty családnak is. Az új földrész akkoriban a korlátlan lehetőségek hazája volt. Sokszor már a repülőtéren állásajánlatokkal várták a szakembereket. A gazdasági fellendülés nemcsak munkát biztosított a beilleszkedő magyaroknak, hanem segített a felejtésben is. A család kislány tagja kitanulva Melbourne egyetemén a szociológiát, az Ausztrália közepén található híres Ayers Rock (Uluru) környékén élő bennszülött törzsek gondnoka lett.


Külföld

Busa Viola
Az elfeledett háború
Öt éve tart Afganisztánban a harc a terrorvezérek és a tálib drogsejkek ellen

Öt év telt el azóta, hogy az Egyesült Államok a terrorizmus elleni harc első lépéseként Afganisztánban megdöntötte a tálibok uralmát, és felszámolta az al-Kaida főhadiszállását. Mivel a figyelem azóta nagyrészt az iraki válságra terelődött, sokan az afganisztáni inváziót csak az „elfelejtett háborúként” emlegetik. Az utóbbi napokban újra a figyelem középponjába került a magyarok afganisztáni szerepvállalása is. Ennek kapcsán többek között arról kérdeztük az Afganisztánt már többször is megjárt Dr. Vekszler Péter orvos őrnagyot, hogy vajon milyen presztízzsel bírnak a magyarok a NATO-n belül, és milyen feladatokkal kell megbirkózniuk küldetésük során.


Hetek-összellítás
Én is ezt tenném
Botrányt kavart az olasz újságírók álgyónása

Az olasz katolikus papok személyes tanácsadásaik során nem követik XVI. Benedek pápa útmutatásait, mikor híveik morális kérdésekre keresik náluk a választ - derül ki a L’espresso című olasz hetilap riportjából. A lap újságírói több olasz nagyváros katedrálisaiban jelentkeztek gyónásra, többek között eutanázia, pedofília és homoszexualitás problémájával. A cikk megjelenése nagy botrányt kavart a Vatikánban, ahol a gyónási titok megsértésével vádolják az újságírókat.


Zaklatók pellengéren
Olmert székébe kerülhet a miniszter elítélése

„Egy újabb szög az Olmert-kormány koporsójában” - állította Ari Eldad ellenzéki képviselő az izraeli kormányt érintő legújabb bírósági ítéletről. Ugyanazon a napon, amikor az ügyészség által nemi erőszakkal gyanúsított és három hónapra hivatalából felfüggesztett Móse Kacav államelnök kiköltözött rezidenciájáról, a Tel Aviv-i bíróság bűnösnek mondta ki Hájim Ramón volt igazságügy-minisztert szexuális zaklatás vádjában.


Hetek-összeállítás
Pokoli hadsereg
Egymillió zarándokot ölt volna meg a síita szektavezér

Egymillió zarándok meggyilkolását tervezte egy síita muzulmán önjelölt messiás és hatszáz fős terrorcsoportja az iraki Nedzsefben. A BBC beszámolója szerint a „Menny Katonái” nevű szervezet több száz felfegyverzett, álruhás tagja már körülvette a várost, ahol az asúra ünnepre gyülekeztek a síita zarándokok. A magát iszlám megváltónak, „mahdi”-nak nevező Abdul Zahra hétfő reggel hat órakor akarta megindítani a támadást. Amikor az iraki biztonsági erők feltartóztatták őket, súlyos ütközet alakult ki, amelyben - amerikai segítséggel - néhány óra alatt 263 lázadó fegyverest, valamint a velük érkezett családtagokat - nőket és gyermekeket - öltek meg. A tervezett óriásmerénylet szálai a síita iszlám hazájába, Iránba vezethetnek.


A hét eseményei

Sikkasztás az ENSZ-ben A Meteorológiai Világszervezet korábbi vezetői fölött gyülekeznek a felhők, mivel állítólag több millió dollárral kenték meg a tagországok képviselőit, hogy ezért cserében a szervezet tisztviselőinek útmutatásai szerint voksoljanak.


Online

Kapj el, ha tudsz

Egy kilencéves fiú alaposan megtréfálta az amerikai hatóságokat. A fiú először is ellopta szomszédja autóját, és a rendőrségnek csak úgy sikerült megállítania, hogy a gyermek belehajtott egy fába. Ezt követően a fiúnak sikerült a nemrégiben megszigorított reptéri biztonsági rendszert is kijátszania, és feljutnia egy repülőgépre. A gyermek az információs pulthoz ment, mikor egy utast szólítottak, és elhitette velük, hogy ő az az utas, csak elvesztette beszállókártyáját. „Trükkje” azonban másodszorra már nem jött be, és a San Antonió-i repülőtéren elkapták. A gyermek édesanyja büszke fiára, aki azt a kiskaput használta ki az amerikai törvényben, hogy a tizenhat év alattiaknak nem kell azonosítaniuk magukat a repülőgépbe való beszálláskor.


France 24
ahogy a franciák látják a világot

A folyamatosan működő France 24 kábelen és műholdon keresztül továbbítja adását, Magyarországon egyelőre az interneten keresztül és a UPC Direct szolgáltatásában érhető el.


Világbajnok Madár

Erdei Zsolt hetedik alkalommal is megvédte világbajnoki címét szombat este a németországi Düsseldorfban. A Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka a nyolcadik menetben ütötte ki kihívóját, az amerikai Danny Santiagót. Madár már a második menetben megakasztotta az amerikait egy balhoroggal. „Nem akartam elkapkodni, mert amikor valaki padlóra kerül és feláll, akkor nagyon veszélyes tud lenni. Ez majdnem egy halálfélelmi helyzet, ilyenkor többet tud teljesíteni az ember. Elővigyázatos voltam, nem akartam lerohanni az ellenfelet, mert az veszélyes lehetett volna rám nézve is” - mondta Erdei. Santiago a nyolcadik menetben másodszor is padlóra került, így Erdei Zsolt végleg eldöntötte a találkozót.


Digitalizálták a Vizsolyi Bibliát
Tovább a cikkhez >>>

Késik az ítélet

A vallási vezetők közül egyedül Bölcskei Gusztáv református püspök vállalta azt, hogy közszereplő, így az ő átvilágítása - érintettség megállapítása nélkül - már le is zárult. A bíróság a tárgyalást február 8-ára napolta el.


Azt mondták

Veronica Berlusconi sajtóüzenete férjéhez, aki egy tévéműsorban félreérthetetlen ajánlatot tett több nőnek


A hét fotója

A fotót beküldte: Fodor Zita, Székesfehérvár


Romulus és remus barlangja

Olasz régészek azt feltételezik, hogy megtalálták azt a barlangot, amelyben Romulust és Remust az anyafarkas szoptatta. A barlangra véletlenül, Augustus császár házának restaurálása közben bukkantak rá. „Róma születésének története részben mítosz, részben történelmi tény. Egyre több jel utal azonban arra, hogy Romulus és Remus legen-dája valós tényeken alapul” - nyilatkozta Andrea Caradini régészprofesszor a National Geographicnak.


Elhunyt Illés Lajos

Hatvanöt éves korában elhunyt Illés Lajos, a legendás Illés együttes alapító névadója. A billentyűs hangszereken játszó muzsikus 1957-ben alapította testvérével, Illés Károly szaxofonossal és Zsiga István gitárossal az „ős-Illés” együttest. A zenészekhez 1964-ben csatlakozott Bródy János, majd Szörényi Levente és bátyja, Szörényi Szabolcs. Az Illés kezdett el először magyar nyelvű beatszámokat írni, és a „magyar Beatles” egészen az 1973-as feloszlásáig számos nagysikerű lemezt adott ki. A zenekar tagjai közül Pásztory Zoltán dobos 2005 májusában elhunyt. A legendás formáció 2005 nyarán két, visszavonhatatlan búcsúnak számító koncertet is adott, az egyiket Csíkszeredán, a másikat a Sziget Fesztivál nulladik napján.


Rendőrhalál a liftben

Felfüggesztette állásából az I. kerületi rendőrkapitány azt a főtörzsőrmestert, aki fegyverével véletlenül halálosan megsebesítette egyik kollégáját. A kapitányság épületében szombaton történtekről annyi tudható, hogy a lövést nem szándékosan adta le a rendőrtiszt. A tragikus lövés akkor dördült el, amikor a két rendőr szombaton szolgálatra jelentkezett. Viccelődve beszálltak a liftbe, egyikük fegyvere előkerült, és tisztázatlan körülmények között elsült. A gyors orvosi beavatkozás ellenére a sérült rendőr a kórházban elhunyt. Az áldozat és az elkövető is huszonhét éves. Az ügyben az eljárást az ügyészség folytatja le. A BRFK a törzsőrmestert saját halottjának tekinti.


Pumatámadás

Egy pumától mentette meg férjét egy hatvanöt éves nő. Jim és Nell Hamm éppen egy kaliforniai nemzeti parkban kirándult, mikor is egy puma rátámadt a férfira. A feleség először nem vette észre az állatot, csak férje segélykiáltására fordult meg, és látta, hogy az már leteperte a férfit. Ekkor a hölgy egy fatuskót ragadott, és azzal kezdte verni a pumát, majd tollat próbált a szemébe szúrni. Végül az állat elengedte a hetvenéves férfit, aki ezt követően sebészeti beavatkozásra szorult, miután az állat több helyen is komolyabban megsebesítette. A parkőrök szerint a férfi valószínűleg nem maradt volna életben, ha nem lett volna vele a felesége. 1890 óta 16 halálos pumatámadás történt az Egyesült Államokban.


Megint lefejelték Materazzit

Az Inter vasárnapi bajnokiján ugyanis újabb futballista próbált ilyen módszerrel elégtételt venni rajta. Az olasz listavezető Sampdoria elleni bajnokijának hetedik percében Gennaro Delvecchio szabálytalankodott Julio Cesarral szemben, a dühös Materazzi pedig keresetlen szavakkal próbálta elmagyarázni a középpályásnak, hogy miért nem helyes, amit tett a kapussal. Delvecchio nem köszönte meg a tanácsot, hanem felállt, és azon lendülettel belefejelt a védő arcába. A játékvezető azonnal kiállította a Sampdoria futballistáját.


Jimmy Carter: Túl sok a zsidó

Sokallta a zsidók számát az amerikai holokausztbizottságban Jimmy Carter egykori amerikai elnök. Carternek az egyik presbiteriánus keresztény tag szúrt szemet, mert szerinte zsidó hangzású neve volt. Minderről a bizottság korábbi ügyvezetője, Monroe Freedman számolt be a Net Daily amerikai hírportálnak. Freedman feladata az volt, hogy a bizottság tagjait összeállítsa, a névsort pedig elküldte Carter irodájának. Amikor visszaküldték a listát, Freedman a papír jobb felső sarkában az elnök kézírásával írt megjegyzést talált: „Túl sok a zsidó.” Mint arról korábban a Hetek is beszámolt, Carter nemrégiben publikálta Palesztina: apartheid helyett békét című könyvét, amelyet egyesek szándékos ferdítései miatt Izrael-ellenességgel vádoltak meg.


Átverték az elnökjelöltet

A magát miniszterelnöknek kiadó komikus szerint Royal Quebecről szóló kijelentése ahhoz hasonlítható, mintha Kanadában Korzika függetlenségét támogatnák. Erre válaszolva Royal nevetve megjegyezte, hogy ez „sok franciának nem is lenne ellenére - majd hozzátette: -, de ezt kérem ne ismételje meg, mert újabb botrányt vált ki”. Úgy is lett, miután az álinterjút a rádióban közzétették.


Uráncsempészt fogtak Grúziában

Az orosz külügyminiszter provokációnak nevezte annak az orosz férfinak a letartóztatását, akit uráncsempészésért fogtak el Grúziában. A csempész még nyáron került a grúz biztonságiak kezére amerikai titkosügynökök segítségével, de csak most jelentették be az esetet. A férfi egymillió dollár értékben akarta a radioaktív anyagot a mellényzsebében kivinni a kaukázusi országból, és állítása szerint a lefoglaltnál sokkal nagyobb mennyiségű, akár fegyvertisztaságú, 90 százalékos uránt is tud szerezni. Moszkva azonban úgy véli, a férfinál talált urán mennyiségéből nem állapítható meg annak eredete. Azt egyelőre nem tudni, hogy a férfi és grúz segítője kapcsolatban álltak-e terrorszervezetekkel.


Vége a dj-korszaknak?

Ezt a kérdést tette fel a londoni The Times, ugyanis Nagy-Britanniában ismét nagy üzlet lett a rock legfőbb hangszere, a gitár. A legújabb hírek szerint ismét sikk a bakelitlemez és a hozzá tartozó hagyományos lemezjátszó is, vagyis a rockerek új aranykornak nézhetnek elébe. A szigetországban 2006-ban 470 ezer elektromos szóló- és basszusgitárt, illetve 520 ezer akusztikus gitárt vásároltak, kétszer annyit, mint 1999-ben. Manapság ismét a fiatalok állnak a gitárvásárlók élén - derül ki a statisztikákból - ugyanúgy, mint az ötvenes és hatvanas években.


Számok

4,5 százalékkal bővült a világ idegenforgalma. A háborús és terrorfenyegetettség ellenére tavaly a turizmus rekordszintet ért el a világon: 2005-höz képest 4,5 százalékos bővüléssel 842 millióra nőtt a lakhelyükön kívüli országokat felkeresők száma.


Szabadidő

Cserháti Ildikó
Esküvővásár
Csokiszökőkút, oldtimer, tűzijáték

Az esküvő első mozzanatától az utolsóig mindenre volt kínálat a hétvégén lezajlott, nagyszabású 14. Esküvő Kiállításon. Három szinten 150 kiállító, az egyszerűtől a luxusig, határt csak a fantázia és a pénztárca szabhatott. A Kongresszusi Központ zsúfolásig megtelt izgatott menyasszonyokkal, könnyes szemű anyukákkal, barátnőkkel és álomszép ruhakölteményekkel. Ha ügyesek vagyunk, néhány millióból összehozhatjuk az egész ceremóniát.


Programok

Az év természetfotósa, 2005 - A világ legjobb természetfotói címmel vándorkiállítás látható április 2-áig a Magyar Természettudományi Múzeumban. Kísérőprogram: Máté Bence és Novák László, a 2005-ös év magyar nyerteseinek fotókiállítása. (VIII., Ludovika tér 2-6.)


Recept

Bécsi gombócok


Színes

Szárnyaló fejvadász

- Üdvözlöm önt ismét Vezető Tanácsadó Irodánkban! Köszönöm, hogy elfáradt a tizenhetedik körös interjúra. Ha kérdése van, bármikor szakítson félbe. Nos, megbízónk, a BIGfish Multinational Corporation a …


Duma Pláza

Nem haldoklunk, mi így élünk


Balansz


Hot water
Tovább a cikkhez >>>

Diagnózis


Madárlátta rendszerváltás

A felső tízezer a rendszerváltás győztese


Modern idők

Helyszín: 50-es villamos, a Határ út és a Béke tér között. Szereplők: 4-5 éves GYEREK, mellette ANYUKA, velük szemben öreg ANYÓ és a mai fiatalság jellegzetes képviselője, FIATAL. Ő flegmán rágózik.


Tartalom

Tartalom
XI. évfolyam 5. szám - 2007. február 2.
Tovább a cikkhez >>>

Vélemény

Izrael és az arab világ
Tisztelt Szerkesztőség

Szeretnék egy újabb érvvel hozzájárulni a lapban megjelent vitához. Az arab világ azért gyűlöli Izraelt, mert ott sokkal jobb az élet, mint a többi arab országban.


Soha többé inkvizíciót

Tisztelt Szerkesztőség!


Rasszista rendőrhonlap

Tisztelt Szerkesztőség!


Tévéterror

Kedves Hetek-stáb!


Légadó

Tisztelt Szerkesztőség!


Üzlet

Kovács Klára
Nagyműtét

Életünk 13 százalékát betegen töltjük. Ráadásul mi magyarok átlagosan hat évvel korábban halunk meg, mint Nyugat-Európában élő embertársaink, sőt a környező országokhoz képest is rosszul állunk: négy évvel rövidebb ideig élünk, mint a csehek, két évvel rövidebb ideig, mint a lengyelek, és Szlovákiában is jobbak a statisztikák, mint nálunk. Eközben e négy ország közül a legtöbbet mi költjük egészségügyre. Viszonylag sok pénz áramlik az ágazatba, ám ez sem az életkilátásainkon, sem a szolgáltatás színvonalán nem érződik. Tömörebben fogalmazva: a rendszer korszerűtlen, pazarló és igazságtalan. 1990 óta egyetlen kormány sem mert hozzáfogni az egészségügy átalakításához. A 2. Gyurcsány-kormány most belevágott, és a reakciókból utólag megérthető, miért féltek a reformtól elődei: tiltakoznak a kórházak, tiltakoznak a gyógyszerészek, tiltakozik az ellenzék: a Fidesz szerint az egészségügy nem üzlet, a járulékokkal pedig már fizettünk az egészségügyért, ezért nem szabad újabb pénzt kérni érte. A zajos viták közepette az sem mellékes: mi lesz a betegekkel, milyen eredményekkel kecsegtet az egészségügy nagyműtétje, és vajon kinek mennyire fog fájni?


A hét eseményei

Fitch: Magyarország jó, de kockázatos úton A magyar kormány jó úton indult el a költségvetési konszolidációval, ennek végigvitelét azonban még mindig sok kockázat terheli - hangzott el a Fitch Ratings londoni konferenciáján. A legnagyobb európai hitelminősítő egyik igazgatója ambiciózusnak nevezte a magyar kormány által elkezdett deficit-csökkentő programot, amely nélkül a magyar hiány tavaly már a 12 GDP-százalékot verte volna. „A kormánynak sikerült kordában tartania a tavalyi hiányt, bár egyelőre csak féken tartási gyakorlatról van szó, a kihívás azonban több évre szól” - tette hozzá.