Kivonulás egy év alatt, új közel-keleti béketárgyalások és Szíria, valamint
Irán bevonása a rendezésbe - ezek a múlt héten közzétett Irak-jelentés legfőbb
javaslatai. Míg a háborútól megcsömörlött amerikai közvélemény kedvezően fogadta
a kezdeményezést, Izraelben megdöbbenést váltott ki, hogy ismét a zsidó államnak
kellene megfizetnie az elhibázott washingtoni politika árát.

Az iraki jelentést a 2006. március 15-én létrehozott bizottság fogalmazta
meg, mely James Baker volt külügyminiszter és Lee Hamilton volt képviselő
vezetésével öt demokrata és öt republikánus képviselőből állt. A hetvenkilenc
különböző javaslatot tartalmazó írás lényegében Bush elnök iraki politikájának
kudarcát fogalmazza meg, és az amerikai katonák 2008 elejéig történő kivonását
szorgalmazza Irakból.
A jelentés három fő területre koncentrálva tesz javaslatokat.
A hadsereggel kapcsolatosan kijelenti, hogy az Egyesült Államok nem kötelezheti
el magát feltétel nélkül arra, hogy nagy létszámú csapatokat állomásoztasson
Irakban. A javaslatban szerepel, hogy az amerikai katonák nagy részét egy év
alatt, 2008 első negyedévére ki kell vonni Irakból. Csupán egy 10-20 ezer fős
kontingens maradna az országban, melynek feladata az iraki haderő képzése és
segítése lenne.
A diplomácia terén a bizottság Amerikának egy „új diplomáciai offenzíva”
indítását javasolja a Közel-Keleten, amelynek a célja az átfogó arab-izraeli
béke megteremtése lenne. Az Egyesült Államoknak sürgősen tárgyalásokat kell
kezdeményeznie egyrészről Izrael, Libanon és Szíria között, másrészt pedig
Izrael és a palesztinok között. A bizottság szerint a béke érdekében Izraelnek a
Golán-fennsíkot át kellene adnia Szíriának. Amerika cserébe garantálná Izrael
biztonságát egy nemzetközi haderő jelenlétével a határokon.

Irak jövőjét egy Nemzetközi Támogató Csoport biztosítaná, mely a szomszédos
államokból - köztük Szíria és Irán -, Egyiptomból, Szaúd-Arábiából, az Európai
Unióból és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjából állna. Ezen túl
Amerikának az iraki ellenállókkal is párbeszédet kellene kezdeményeznie.
Az irakiakra vonatkozóan a jelentés elvárások hosszú listáját tartalmazza,
többek között helyi választások tartását vagy a tartományok hatékony központi
ellenőrzését, melyek meg nem valósulása esetén inkább „büntetőmódszereket”
javasol, nevezetesen a politikai, katonai vagy a gazdasági támogatás megvonását
az iraki kormánytól.
A bizottság javaslatait az amerikai közvélemény kedvezően fogadta. Egy, a
Newsweek által végzett közvélemény-kutatásból kiderül, hogy az amerikaiak
hatvannyolc százaléka szerint a helyzet egyre csak rosszabbodik Irakban.
Hatvanöt százalék egyetért a jelentés azon felvetésével, hogy Amerikának
csökkentenie kellene gazdasági és katonai szerepvállalását, amennyiben az iraki
kormány nem mutat fel semmilyen komolyabb előrelépést. A többség, ötvenhét
százalék úgy véli, hogy Washingtonnak Irak stabilizálása érdekében kapcsolatba
kellene lépnie Szíriával és Iránnal.
Míg a demokrata képviselők a bizottság javaslatai mellett foglaltak állást, John
McCain republikánus szenátor kijelentette, hogy a jelentés olyan „megoldást”
tartalmaz, mely vereséghez fog vezetni Irakban.
A távozó Donald Rumsfeld hadügyminiszter posztjára jelölt Robert Gates
megdöbbentette az izraeli médiát Iránnal kapcsolatos kijelentéseivel. Gates a
szenátusi meghallgatása során úgy vélekedett az iráni nukleáris fegyverkezésről,
hogy annak elsősorban az „elrettentés” a célja, mivel az iszlám köztársaság
olyan országokkal van körülvéve, melyek atomfegyverekkel rendelkeznek. Arra a
kérdésre azonban, hogy biztosítani tudná-e az izraelieket arról, miszerint nem
éri őket támadás majd Irán részéről, Gates nemmel válaszolt. A leendő védelmi
miniszter nyilatkozatai alapján Izrael úgy látja, hogy az amerikaiak kezdenek
megbarátkozni egy atomfegyverrel rendelkező Irán gondolatával, mivel úgy vélik,
hogy a veszély nem fenyegeti közvetlenül őket.
Szakértők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy Irán atomfegyverek
előállításáról beszél, és amennyiben Izraelt támadás éri, minden valószínűséggel
legalább tíz amerikai és európai városra is ugyanez a sors vár.
A december 6-án nyilvánosságra hozott iraki jelentés tartalma is derült égből
villámcsapásként érte Izraelt. A Baker- Hamilton-bizottság ugyanis arra az
álláspontra jutott, hogy az Egyesült Államok az izraeli-arab konfliktus
rendezésében való közvetlen részvétel nélkül nem tudja elérni célját a
Közel-Keleten, és ezért a béketárgyalások mihamarabbi felélesztését
szorgalmazza. Izraelben érthetetlennek tartják, hogy az iraki helyzet
kivizsgálására felállított bizottság miért éppen Izraellel foglalkozik. Emellett
a bizottság az Irakban kialakult káosz felszámolása érdekében olyan országokkal
keresi az együttműködést, mint Irán és Szíria, akiknek ráadásul cserébe nagy
árat lenne képes fizetni: Szíriának konkrétan a Golán-fennsík átadását helyezi
kilátásba.

A csoport javaslatait izraeli részről „katasztrofálisnak” minősítették, és
megdöbbentőnek tartják, hogy Izrael rovására a Baker-csoport ilyen mértékű
gesztusokat biztosítana Irán és Szíria számára, annak ellenére, hogy a két
ország már több ízben bizonyította, hogy nem szavahihető, és Amerikát is
ugyanúgy ellenségének tekinti, mint Izraelt. Ehud Olmert miniszterelnök
visszautasította az iraki háború és az izraeli-palesztin konfliktus közötti
összefüggést. Izrael biztos abban, hogy ha most azonnal tartós békét sikerülne
kötni a palesztinokkal, az amerikai haderő továbbra is a terroristák
kereszttüzében állna Irakban.
A Jerusalem Post egyik elemzése azonban nem tartja annyira meglepőnek a
Baker vezette bizottság eszmefuttatását. James Baker ugyanis korábban is hasonló
politikát folytatott, az ő külügyminisztersége alatt került sor az 1991-es
madridi konferenciára, mely a palesztinok előnyben részesítésével próbált
diplomáciai megoldást nyújtani a helyzetre. Baker a mostani tárgyalásokkal
kapcsolatban is a madridi konferencia kereteit javasolja.
Ezenkívül több nem túl kellemes emlék is él az izraeliekben Baker
intézkedéseiről. Ő volt az, aki az 1980-as években kulcsszerepet vállalt abban,
hogy meggyőzze Ronald Reagan elnököt, hogy Szaúd-Arábiának AWACS felderítő
repülőgépeket adjanak el. 1983-ban pedig szintén Baker befolyásának
eredményeképpen vonultak ki az amerikai csapatok Libanonból, miután egy
merénylet során kétszáznegyven amerikai tengerészgyalogos az életét vesztette.
Reagan elnök akkor ellenezte a lépést, mivel Bushhoz hasonlóan azon az
állásponton volt, hogy a kivonulás a terrorral szembeni meghátrálást jelenti.