Hetek X. évfolyam, 47. szám, 2006. november 24.

Hivatalosan is megkezdődött Franciaországban az elnökválasztási kampány, miután a Szocialista Párt (PS) tagjai a múlt heti előválasztás során elsöprő többséggel Ségoléne Royalt választották a baloldal elnökjelöltjének. Így még közelebb került annak a lehetősége, hogy jövő tavasszal - Németország után - Franciaország élére is női vezető lépjen.

Forradalmi változásokon megy - és mehet át a jövőben - a francia politikai élet. A jövő évi köztársaságielnök-választás lesz ugyanis az első alkalom, hogy nem a pártszékházak füstös szobáiban dől el, ki legyen az egyes pártok elnökjelöltje, hanem - az amerikai elnökválasztásokhoz hasonlóan - a párttagság szavaz az elnökjelölt személyéről. Ezt a - Franciaországban - új módszert választotta mind a jobboldali, mind a baloldali vezető párt is. Míg azonban a jobboldali UMP csak januárban tartja majd az előválasztásokat, addig a baloldali PS-ben már a múlt héten megtartották az előválasztást, mely során elsöprő többséggel Ségoléne Royalt választotta elnökjelöltnek a mintegy száznyolcvanezer fős szocialista párttagság.
A szocialista párt számára Royal jelenti az egyetlen lehetőséget, hogy a 2002-es elnökválasztás során súlyos vereséget szenvedett baloldal most eséllyel szálljon szembe a jobboldal jelöltjével, nagy valószínűség szerint Nicolas Sarkozyvel.

Ségoléne Royal ugyanis - Nicolas Sarkozyhez hasonlóan - az új politikai generációt képviseli, aki frissességet hozott a politika szürkeöltönyös férfivilágába. De ahogy egy jobboldali tanácsadó fogalmazott, Royal „maga az üzenet”: szókimondó, négygyermekes dolgozó nőként szembeszállt nemcsak pártja férfisoviniszta kultúrájával, hanem mindazzal, ami a 20. században a francia politikai életet jellemezte. Merész, tabukat törő javaslataival láthatóan rémületet kelt a politikai elitben, viszont halló fülekre talál egy olyan társadalomban, amely éppen ebből a politikai elitből ábrándult ki az elmúlt évek során. Sikerét nagyrészt annak köszönheti, hogy nem a párt berkein belül, hanem az országot járva, elsősorban vidéken és az interneten folytatta kampányát. De nem lehet nem megemlíteni nőiességét kiemelő marketingjét: korát meghazudtoló fiatalos, modern megjelenésével (szemben húsz évvel ezelőtti, szocreál áporodottságot sugárzó stílusával) most fotómodellekkel is felvehetné a versenyt. Az elmúlt tizenkét hónap során, mióta szó van jelöltségéről, összesen több mint 2500 napilap és magazin címlapján szerepelt.
Kritikusai közül azonban sokan megjegyzik, hogy a forma mögött nincs tartalom: mindeddig nem sokat lehetett megtudni politikai programjáról, mit kíván kezdeni a súlyos költségvetési hiánnyal, a 8-10 százalék közé bebetonozódott munkanélküliséggel, vagy éppen milyen álláspontot képvisel külpolitikai kérdésekben. A felszínt megkaparó kérdésekre adott válaszaiban eddig leginkább kerülte a témát, ha mégis véleményt mondott - mint például a hathetes kampány során megtartott három televíziós vita során -, abból általában tájékozatlansága és tapasztalatlansága derült ki. Amikor például Törökország csatlakozásával kapcsolatban kérdezték véleményét, válasza mindössze annyi volt: „az a politikám, amit a franciák gondolnak”. Irán nukleáris programjával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy - figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy Irán az atomsorompó-egyezmény aláírója - a közel-keleti országnak még polgári célra sem engedélyezné az atomenergia használatát, sutba dobva ezzel a nemzetközi közösség évek óta tartó erőfeszítéseit.