Vissza a tartalomjegyzékhez

x
Ez már tempó a javából

A héten került a könyvesboltok polcaira a magyar autósport évkönyve, a Tempó 2006

Az esztendő végéhez közeledve sorra jelennek meg a szebbnél szebb évkönyvek. A nagy formátumú, színes fotókkal illusztrált album jellegű tematikus könyvek minden évben nagyon népszerűek. Előkelő helyet foglalnak el ezek között az autósportok bajnoki eseményeit és eredményeit bemutató képes kiadványok.
A köbcentiméterek szerelmeseinek évente frissülő alapművét a műfaj megkerülhetetlen tudora, Budai Ferenc írta és szerkesztette. „Egész évben azon dolgoztunk, hogy az olvasóknak a Magyarországon megrendezett gokartversenyektől a terepraliig minden eseményről beszámolhassunk. Majdnem félszáz első- és másodosztályú futamon voltunk jelen” - mondja a szerző. A 336 oldalas műben közel 1200 fotót, számos versenyzői interjút és sok más érdekességet találunk. Az évkönyv külön érdekessége, hogy minden szakág, csapat és versenyző fotója megtalálható benne. Budai kiemeli, hogy ennek pár év múlva lesz majd igazán jelentősége, hiszen jól lemérhető lesz, hogy menynyit változtak a pilóták, a navigátorok és persze a technika. A magyar autósport évkönyve, a Tempó 2006 kellemes időtöltést és jó szórakozást ígér az érdeklődők számára.