Vissza a tartalomjegyzékhez

x
Mesés tájak Gemenc
Könyvbe foglalt ártéri romantika

Mesés tájak - Gemenc. Ezzel a címmel jelent meg a napokban Juhász D. Csaba természetfotósnak és Sebestyén Istvánnak, a Hetek újságírójának a közös albuma. A szerzők közel egy éven keresztül járták a gemenci erdőt: amit láttak, tapasztaltak, azt száznál több fotón és izgalmas riportokon keresztül tárják az olvasó elé.

Gemenc - Európa egyik utolsó és egyben legnagyobb természetes ártéri területe. Aki beveszi magát ide, mintha az idő kerekét is visszaforgatná: ez a vidék meglepően sokat őriz a folyószabályozások előtti bujaságából, vadregényességéből. A tavaszi áradások az évszázadok megszokott rendjében borítják el újra és újra a terület jelentős részét. A Gemencnek világhírnevet szerző gímszarvasok szeptemberi násza erdei hangversenynek beillő bőgéssel és agancscsattogással jár, éppen úgy, mint a régi időkben. Egy másik „helyi lakos”, a vaddisznó tavasztól őszig, ősztől tavaszig szintén a tőle megszokott konok elszántsággal túrja a földet - népes családjával együtt.
Nem változott semmit az énekesmadarak tehetsége sem, és a máshol igencsak ritka vendégnek számító fekete gólya, vízi vadász társaival, többek között a kis- és nagykócsaggal és a szürkegémmel együtt ma is kecses határozottsággal lépdel a sekély vízben halak, békák és egyéb vízi élőlények után kutatva.
Gemencen megszűnik a mindennapok pörgése, eltűnik a városok zaja - marad a háborítatlan természet, a szépség és a nyugalom. A látogatóra lassan átragad a víz és az erdő békéje. Hazaérkezett.

A szerzők közel egy éven keresztül járták a gemenci erdőt, és amit láttak, tapasztaltak, azt több mint száz fotón és érdekes riportokon keresztül tárják az olvasó elé. Gemenc egyedülálló állat- és növényvilága mellett a könyvben egyebek között olvashatunk a dunai halászokról, a gemenci vadászokról és az idei árvizek drámájáról is. (A könyv megrendelhető a weboldalon, vagy a 30/535-0696-os telefonszámon.)