Rákóczi István, Szlazsánszky Ferenc, Szobota Zoltán, Tihanyi Péter
Puskás és kora

Miért irritálta a valaha élt legjobb focista a Kádár-rendszert? Miért kellett Puskásnak elhagynia Magyarországot? Miért próbálták meg lejáratni még a hetvenes évek végén is? Egy páratlan életút és egy diktatúra állomásai.

1960-ban Madridban Fotók: AP

Szepesi György riporter, „az Aranycsapat 12. tagja”:
Az 1920-as 30-as években a fiatalok legnagyobb szenvedélye Budapesten nem a tanulás vagy a szórakozás volt, hanem a foci. Puskás apukája 1927-ben Kispestre igazolt, és miután játékosként befejezte pályafutását, edzősködni kezdett a kispesti utánpótlásnál, ennek köszönhetően a grundok tehetséges ifjai közül sokan bekerültek a korosztályos csapatokba. Így kezdődött Öcsi karrierje is, sok más hasonló korú barátjával együtt.

Rainer M. János történész, az ’56-os Intézet főigazgatója:
A foci a két világháború között emelkedett a legnépszerűbb sportok közé, és a háború után, az igen-igen sanyarú viszonyok közepette az egyik kiugrási lehetőség volt a fiatalok számára. Puskás karrierje közvetlenül a háború után indult. Az egyik legfiatalabb játékos volt, aki valaha bekerült a nemzeti válogatottba, még jócskán tizenévesen. Ő egy peremvárosi nagyon egyszerű sorból származó srác volt, ahogyan egyébként az Aranycsapat legtöbb játékosa. A társadalmi mozgások viszonylag ritkán jártak egyértelműen nagy életminőség-változással. Egy kétkezi mezőgazdasági munkásból ipari, fizikai munkássá válni nem jelentett akkora előrelépést, de a sport, és azon belül is a foci, azáltal, hogy a kiépülő kommunista rendszer erőteljes legitimációs szerepet tulajdonított neki, rövid távon óriási előnyöket ígért. Ezért hát rengetegen akartak jó sportolók lenni, és akik tényleg tehetségesek voltak, azok állami hátszéllel nagy karriernek néztek elébe.

Szepesi György:
Később Guttmann Béla volt a Kispest mestere, aki nehezen tűrte, hogy a pályán egyre inkább Öcsi kénye-kedve szerint mennek a dolgok. Volt Öcsinek egy nagyszerű barátja - Patyi Mihály -, akit mindenféle módon támogatott, s aki focistának is nagyszerű volt. Miskának a tüdejével volt valami baj, egyszer a győriek ellen játszott a Kispest és Patyi Mihályt Guttmann Béla le akarta hozni a pályáról. Öcsi tudta, hogy a Miska „belehalt” volna, ha nem játszhatja végig a meccset. Guttmann látta, hogy Patyi nincs jó formában és bekiabált neki, hogy jöjjön le a pályáról. Erre Öcsi kiment Guttmannhoz, és azt mondta neki: Béla bácsi, márpedig Patyi nem megy le a pályáról. Erre Guttmann megint azt mondja: Patyi azonnal jöjjön le! Erre Öcsi: Miska, amíg én mondom, hogy a pályán maradsz, addig ott is maradsz. Így Puskásnak szót fogadva Patyi a gyepen maradt.

1952-ben Sebes Gusztáv vezetésével 2:0-ás győzelemmel az Aranycsapat megszerezte a magyar labdarúgás első olimpiai aranyérmét. Hősként érkeztek haza Finnországból, s a csapatkapitány Puskást a világ egyik legjobbjaként emlegették.

Rainer M. János:
Puskásék a Rákosi-rendszerben lettek sztárok, de valószínűleg soha nem fogták fel teljes mértékben ennek a politikai konzekvenciáit. Eléggé viccesen fogtak fel egy olyan rendszert, ami a maga hétköznapi valójában cseppet sem volt vicces. Soha nem érezték úgy, hogy ők a kommunista hatalmat képviselik, amikor éppen valamelyik „imperialista” ellenféllel küzdenek a pályán. Viszont éltek azokkal a lehetőségekkel, amiket a rendszer kínált nekik. Puskás bejárhatott Farkas Mihályhoz, aki akkoriban nemcsak a honvédelem, hanem a sport fölött is diszponált, és mindent mindenkinek el tudott intézni. Puskásból katonatisztet csináltak, hogy több fizetést tudjanak neki adni, Bozsik pedig ’53 és ’56 között parlamenti képviselő volt.

Puskás Ferenc, Koltay Gábor 1985-ben forgatott, ám betiltott Szép volt fiúk című portréfilmjében:
„Kis pénz, kis futball...”, valóban én mondtam. Mert 2000 forintból nem volt könnyű megélni, de még a katonai fizetéssel együtt kapott 3600-ból sem, a mi nívónkon, ahol gyakran kellett külföldi vendégeket fogadnunk, és nem akartuk, hogy azt mondják, ezek éheznek.
Én voltam a kijáró, az összes magyar sportoló hozzám jött a problémáival, mert nekem volt az a lehetőségem, hogy eljussak azokhoz a személyekhez - hárman-négyen voltak - akikkel el lehetett egy-két dolgot intézni. Lakás, bútor, pénz, előléptetés. Felmentünk a Farkashoz, és megpróbáltuk meggyőzni. Mindig velem jött a Bozsik Cucu, mondtam, te csak bólints, én majd beszélek. Farkas mindent megtett, ha nem is azonnal, de másnapra biztosan.
Félhivatalosan engedték a nyugati nejlonharisnyák, órák, sálak behozatalát ’49-től ’56-ig. Tudtuk, hogy a labdarúgó pályája 10-12 évig tart, ezalatt kell bebiztosítani az életét.

A hatalom elnéző viszonyulása a „seftelő” focistákkal kapcsolatban 1956 után is fennmaradt - látszólag. Novák Dezsőt, a hatvanas-hetvenes évek egyik ismert labdarúgóját például úgy szervezték be a titkosszolgálatok besúgónak, hogy megzsarolták: vagy jelent társairól, vagy büntetőeljárást indítanak ellene egy leleplezett vámszabálysértés kapcsán.

Puskás Ferenc:
Rákosit sosem hívtam fel, ’52-ben találkoztunk először, majd 1954-ben, az ezüstérem után lejött Tatára. Én sosem politizáltam, nem voltam párttag. Tartottam néhány beszédet: ha leírták, akkor fel kellett olvasni, nem volt más, oda kellett állni.

Rákosi és társai természetesen csak addig mutatták jobbik arcukat, amíg érdekeik ezt kívánták.

A legismertebb magyar 1991-ben végleg hazaköltözött Budapestre

Dalnoki Jenő 1949-től 1966-ig játszott megszakítás nélkül a Ferencváros csapatában, többszörös bajnok, tizennégyszeres válogatott. 2004-ben nyilatkozott a Heteknek: 1952-ben Puskás és Bozsik elvittek Farkas Mihály honvédelmi miniszterhez, akkor már olimpiai bajnok voltam, mondván, rám volna szükség a nagyválogatottban. Farkas közölte, hogy amennyiben átigazolok az éppen Kinizsinek nevezett FTC-ből a Honvédba, garantálják az állandó válogatottságot és az azzal járó előnyöket. Az utóbbi ajánlatot örömmel fogadtam, de udvariasan közöltem, nem szeretném elhagyni nevelőegyesületemet. Anyám előtte a lelkemre kötötte, nehogy átigazoljak a kommunista Honvédhoz. Farkas Mihály megértően fogadta a választ, sőt, elismerését fejezte ki a klubhűségem kapcsán. Azután hazamentem, lefeküdtem. Éjjel egykor jöttek a rendőrök: két évre beraktak a futkosóba, a katonai börtönbe.

Szepesi György:
1953-ban a Wembley-stadionban egy önbizalommal teli csapat lépett pályára az évszázad mérkőzésén, és 6:3-ra győzött. Fél évre rá került sor a visszavágóra, 90 ezer ember ült a Népstadionban, de az angolok még az előzőnél is nagyobbat buktak. A mérkőzés másnapján szállóigévé lett a következő mondat: „Az angolok egy hétre jöttek és hét-eggyel mentek.”

Rainer M. János:
A rendszer eszközként tekintett rájuk, mint akik a kommunizmus fölényét igazolják az imperializmussal szemben. Még egy olyan viszonylag szelíd és józan ember, mint Nagy Imre is a 6:3 után azt találta mondani az Országgyűlésben, hogy Magyarország sportnagyhatalom.

1956. október 14-én a magyar válogatott 2:0-ra győzött Bécsben Ausztria ellen. Az első gólt Puskás szerezte, akkor még ő sem tudta, hogy ez volt utolsó mérkőzése szülőhazája nemzeti tizenegyében.

Rainer M. János:
1957 elején nyugati menedzserek által lekötött és szervezett túrán vettek részt Európában és Dél-Amerikában. Itthon már megindult a pacifikálás, ők Bécsben várták az eredményt. Kádárék azt üzenték nekik, hogy nyugodtan hazajöhetnek, nem lesz büntetőeljárás abból, hogy engedély nélkül mentek ki, de hosszabb-rövidebb eltiltásra mindenki számítson. Ezt követően döntött úgy a csapat nagyobbik része, hogy visszajönnek, a nagy csatártriász - Kocsis, Czibor, Puskás - pedig kint maradt.

Puskás Ferenc:
Nem saját hibámból maradtam kint. A brazil túra után Bécsben találkoztunk egy Magyarországról érkezett küldöttséggel. Azt mondták, jöjjünk haza nyugodtan, de rám egy év eltiltás vár, mert én voltam a kapitány. Mondtam nekik, uraim, gondolják meg, másnap beszéljünk. Másnap ismét találkoztunk, megkérdeztem: van valami változás? Azt felelték, semmi. Köszönöm, a viszontlátásra. Így maradt kint a Puskás Öcsi külföldön.

Szepesi György:
Az ominózus bécsi játék utáni történéseket nem ismerem. Pletyka szinten Marosán nevét hallottam valamilyen vonatkozásban felmerülni, nem a Kádárét.

Rainer M. János:
Puskás a kor színvonalán egy valódi sztár lett itthon. A közönség imádta, ugyanakkor sok mindent nem bocsátott meg neki, például azt, hogy meghízott. Majdnem mindenki szorosan nyomon követte az életét. Mindeközben a futball Nyugat-Európában egy népszórakoztatási formából hatalmas üzletté vált és profizálódott. És miután a futballsztárjaink járták a világot - szemben a lakosság 99,99 százalékával -, nagyon jól tudták, hogy bár magyar viszonylatban nagy lábon tudnak élni, és mindent szabad nekik, ehhez képest a nyugati világban dimenziókkal nagyobbak a lehetőségek. Többen, így Puskás is felismerte ezt, és amikor látták, hogy elbukott az 56-os forradalom, joggal merült fel, hogy miért ne külföldön építsenek látványos karriert.
Kádár sokkal jobban szerette a focit, mint Rákosi, ezért az Aranycsapatnak nem emiatt nem bocsátottak meg. Akkoriban kezdődött a megtorlás, és nyilván attól tartottak, hogy ha nekik engednek, akkor ez felpuhítja a különféle erőszakszervezetek morálját. Kádárnak 1956-57 fordulóján paradox módon nem a közvélemény volt fontos, mert tudta, hogy népszerűtlen. Az apparátusban viszont nagyon fontos volt tekintélyt szereznie, és ennek egyetlen útja a kőkemény fellépés volt. Puskásékhoz való viszonyával éppen ezt a kérlelhetetlenséget sugározta a nép felé. Másfelől a disszidens, az emigráns magyar, az közellenség volt itthon, aki külföldön sem csinál mást, mint aláaknázza a népköztársaság államrendjét.

Puskás Ferenc 1958-ban Österreicher Emil közvetítésével került a Real Madridhoz. Olyan csodacsapat játszott együtt a „blacók”-nál - Di Stéfano, Kopa, Rial, Santamaria, Gento, Domínguez -, hogy a szurkolók joggal kételkedtek, vajon van-e helye egy teljes szezonnyi kihagyás után a királyi gárdában a „bolygó magyarnak”.

Puskás Ferenc:
Amikor a Reálhoz kerültem, 16 kiló súlyfelesleg volt rajtam, amit három hét alatt le kellett adni. Pulóverben edzettem végig, 31 éves voltam, és tudtam, ez az utolsó lehetőség. Hét és fél évig nem ittam egy korty szeszes italt, figyeltem az evésre, az ivásra, az edzésre.

Az első év még az adaptációs és nyelvi nehézségek leküzdésével telt, de azután beindult az „Ágyúgolyó”, és másodvirágzása nem kevesebb hívet szerzett a „száguldó őrnagynak”, mint hazájában. Itt Öcsiből a szurkolók „Panchó”-ra keresztelték át, és rajongtak a gólvágó játékosért. Spanyolországban 5 bajnoki címet, 3 Európa Kupát, 1 Spanyol Kupát és egy Interkontinentális Kupa trófeát gyűjtött be. Spanyol és nemzetközi, tét- és barátságos meccsen összesen 372 alkalommal öltötte magára a madridiak mezét, és a tíz év alatt 324 gólt szerzett együttesének. Négy alkalommal gólkirály lett (1959-től folyamatosan), s ugyancsak négyszer magára öltötte a spanyol válogatott mezét, minekutána 1961-ben megkapta a spanyol állampolgárságot.
A Real Madrid hivatalosan 1969. május 26-án búcsúztatta el. A gálamérkőzésen nyolcvanezer madridi szurkoló ünnepelte a 41 éves Puskást.
Edzőként a Panathinaikosszal európai szuperkupa-döntőt játszott, megfordult a paraguayi Sol, a chilei Colo-Colo csapatánál, majd mint szakvezető eljutott Kanadába, Egyiptomba, Szaúd-Arábiába és Ausztráliába is.

Puskás Ferenc:
Nyugodtan élek, megvan mindenem, amire szüksége van az egész családnak. Nem lettem milliomos, legfeljebb pesetában, de nincs problémám. És ami a legfontosabb: mindenki a barátom.
1960 óta megvan a hivatalos írásom, hogy hazajöhetek, nincs mitől tartanom, mert nem bántottam senkit.

1977-ben Vitray Tamás „Csak ülök és mesélek” című sorozatában Sugár András készített interjút Puskással.
Puskás Ferenc:
Felhívtak, hogy szeretnének egy interjút, mondom, gyertek ide, Madridba. Megtörtént a beszélgetés, valamikor szeptemberben, októberben. A magyar nézők decemberben láthatták az adást, utána hívott a húgom: hallottad, mit csináltak? A Vitray azt hozta ki, hogy nem tudsz már magyarul, nem emlékszel a 6:3-ra. Mondom neki, hát, ha ezt hozta ki, mit tudok én innen tenni? Nem szoktam ilyesmikkel törődni.
Valakik valami miatt be akartak feketíteni, nem tudom, miért, hiszen jóformán nem is ismertek.

Szepesi György:
1981-ben MLSZ-elnök voltam, és felvetettem, hogy itt az ideje, hogy hazajöjjön. Volt két olyan meccsünk, ahol úgy éreztem, hogy Puskás hazajövetele nemcsak neki lenne jó, hanem fel tudná lendíteni a magyar csapatot is. A románok elleni meccsre gondoltam, de a pártközpontnak, pontosabban Korom Mihálynak más volt a véleménye. Azt mondja nekem Korom, nincsen más meccs, amit kiválaszthatnánk, nehogy Ceausescu miatt problémák legyenek? Mondom erre, válasszuk akkor az angolok elleni meccset, legyen előtte egy öregfiúk-gála Öcsivel. Azt mondja nekem Korom, öregem, hol a papír, aláírom. Kádár is kijött a meccsre.

Rainer M. János:
Emlékszem, amikor kijött az öltözőből Puskás a címeres mezben, irtózatosan ideges és feszült volt. Aztán a meccs elején egy előrevetődéssel gólt fejelt, és akkora ováció fogadta, hogy onnantól kezdve érezte: ismét elfogadták a régi szurkolói.

Puskás Ferenc:
Huszonöt év után jöttem haza először. A legnehezebb az volt, amikor kimentünk a pályára a százezer ember elé. Két-három percig tartott, amíg megszoktam, nem volt könnyű, de jól végződött.

A mérkőzés végén az egész csapat odament a dísztribün elé, ahol Kádár és az egész kormány tartózkodott. Puskás meghajolt Kádár előtt, Kádár ugyanúgy viszonozta. Puskás tudta, hogy a gálameccs nem jöhetett volna létre a hatalom engedélye nélkül.

1991-ben költözött haza végleg Gyarmati Dezső és Baróti Lajos segítségével.

Szepesi György:
A legnagyobb sztársága idején is meg tudott maradni jószívű, egyszerű, nyitott, kedves, vidám Öcsinek. Hihetetlen erős volt az empatikus érzéke. Barátainak, klubtársainak olyasmit is elintézett, amit magának nem tett volna meg. Ugyanakkor átlátott az embereken, és pontosan tudta, hogy kin segít. Bármelyik országban játszott vagy edzősködött, hamar felszedett annyit, amivel megérttette magát és rövid időn belül nagyszerű barátokra lelt mindenhol. Beszélt németül, olaszul, angolul, spanyolul.
Utoljára tíz nappal a halála előtt voltam nála a Kútvölgyiben. A budapesti körülményekhez képest egy kiválóan berendezett kicsi szobában feküdt a pszichiátriai emeleten.
Két évvel ezelőtt én is ott voltam vele a Puskás Ferenc Stadion felavatásánál. Az volt az utolsó pillanat, amikor valóban beszélgetni tudtunk. Már akkor is kocsival kellett körülvinni, de a labdát még akkor sem hagyta ki. Még akkor is ragadt a lábához.