Vissza a tartalomjegyzékhez

Mosberger Pálma
A reformok esélye

„A gazdasági reform lehetőség és kényszer is egyben” - mondta minapi előadásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a GKI Gazdaságkutató Intézet konferenciáján, utalva arra, hogy az átalakítások nem csupán az államháztartás ésszerűsítését célozzák meg, hanem a köz- és magánfelelősség újraértelmezését is.


Draskovics Tibor

A reformokkal kapcsolatos legnagyobb kihívás ugyanis a megvalósítás: „Vajon 2007. január elsején éjjel fél 2-kor képes lesz-e a vizitdíj számlázására és beszedésére az a kórház, ahova az első ember bekerül a túlzott alkoholfogyasztás után?” - tette fel költői kérdését Gyurcsány.
A konferencia előadói között szerepelt Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság vezetője, Szini István, a General Electric (GE) igazgatója és Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója is. Draskovics kijelentette: a társadalombiztosítás átalakítása azt jelenti, hogy egy családfőnek nemcsak a családtagok élelmezéséről és ruházkodásáról kell gondoskodnia, hanem az egészségügyi biztosításáról is. Szini István szerint legnagyobb amerikai befektetőnk, a GE térképén optimistán látják Magyarország jövőjét. Továbbra is elvárják azonban a korrupció visszaszorítását és az érdemi reformok végrehajtását. Vityi Péter azt hangsúlyozta, hogy jobban ki kell használnunk az informatika lehetőségeit is, hiszen a technológiai fejlesztések révén költségeket takarítunk meg, és a korrupciót is könnyebb visszaszorítani.