Öt nap alatt eldőlt, hogy nem megy nyugdíjba. Számított rá, hogy pozitív
fordulatot vesznek az események?
- Előírásszerűen beadtam a nyugállományba helyezési kérelmemet, és ez után
hivatott magához a miniszterelnök úr, hogy közölje: nem támogatja távozásomat.
Emiatt nem írta alá a kérelmemet az igazságügyi és rendvédelmi miniszter úr sem.
Őszintén szólva jól esett a bizalom, ugyanakkor fölborította a kalkulációmat a
január elsejével kezdődő terveimet illetően.

Fotó: Juhász Tamás
Milyen tervei voltak?
- Többek között egy kis utazási irodát alapítunk a barátaimmal, amelyben én
ha nem is tevékeny résztvevő, de résztulajdonos leszek.
Nem érezte úgy az elmúlt napokban, hogy politikai játszmák áldozata lett?
- Politikai megnyilatkozásokra nem reagálok, és politikával soha nem
foglalkozom.
Az elmúlt két hónap eseményei közben, vagy akár mostanában, egy pillanatra
sem bizonytalanodott el abban, hogy mindent a legmegfelelőbben tett-e?
- Saját munkámat természetesen nem ítélhetem meg, erre ott van az országos
főkapitány úr és a miniszter úr. Azt viszont nagyon is határozottan gondolom,
hogy a parancsnoki kar az adott körülmények között minden tőle telhetőt megtett
a jogszabályok keretein belül.