Gyurácz Ottilia
Végzetes játékok
A hűtlenség ára

A 39 éves János életében egyszer nősült, tizenegy éve. Félrelépni is „csak” egyszer lépett félre, de az az egyetlen éjszaka nem csupán az ő sorsát, hanem az egész családjáét megpecsételte. A szerető ugyanis HIV-vírushordozó volt.

Képünk illusztráció

János felesége kedves, szép asszony. Nem nagyon veszekedtek, csendes, átlagos életet éltek. A férfi mindig is szerette és tisztelte a párját, mert hűséges volt hozzá, és mert három gyermeküket ideális nevelésben részesítette. „Házasságunk alatt megbámultam a nőket, de sohasem jutottam el a házasságtörésig. Nekem a család biztos háttere mindennél többet jelentett - mondja János szinte mentegetőzve. - De az élet tartogathat meglepetéseket, és ha azt hisszük, ismerjük magunkat, kiderülhet, hogy bizony tévedünk. Amikor elkezdődött ez a borzalmas história, a gyerekeink kisiskolás korba léptek. Család nélkül utaztam el munkaügyben a kollégákkal, és hogy esténként feledtessük a család hiányát, iszogattunk a helyi bárban, és hát felöntöttünk a garatra rendesen. Poénkodtunk, vicceket meséltünk egymásnak, szóval jól éreztük magunkat. Egyik este odajött hozzám egy ismeretlen hölgy, elkezdtünk beszélgetni. Tudja, hogy van ez: tele volt szenvedéllyel és tűzzel. Szinte megirigyeltem a szabadságát. Olyan típusú nő volt, akit nem lehetett korlátok közé szorítani. Aznap este egyébként is elememben éreztem magam, és szégyellem, de levett a lábamról. Életemben először megcsaltam a feleségem.
Másnap reggel iszonyatos bűntudattal ébredtem - folytatja János a történetet. - Tudtam, hogy ezt a nőt már sosem fogom látni. De a feleségem arcába akkor még nem tudtam volna belenézni. Ez az egy eset rádöbbentett, hogy nem vagyok egy házasságtörő típus. Mivel mardosott a bűntudat, a feleségemnek egy nagy csokor virágot vettem, és elhatároztam, hogy elviszem vacsorázni, mihelyst hazaérek. Az út hazafelé iszonyú volt. Le akartam zárni magamban ezt az egész megcsalás ügyet, de nem ment. Tudtam, hogy már nem lehet visszacsinálni, de eldöntöttem, hogy soha többé nem fogom kockára tenni a boldogságunkat. A dolgokat, úgy tűnt, sikerült elsimítani, minden rendben volt. A feleségem nem vett észre semmit, örült nekem, és boldog volt, ahogy a gyerekek is. Elvittem őket is moziba, meg fagyizni. Persze utólag már tudom, hogy csak a bűntudatomon próbáltam könnyíteni. Föllélegeztem, és éltük tovább a mindennapjainkat, mígnem a feleségem gyöngélkedni nem kezdett.”
A házaspár először nem gondolt semmi rosszra, jóllehet az asszonyon furcsa tünetek kezdtek jelentkezni: hirtelen elkezdett fogyni, erős izomfájdalmai voltak az állandó rossz közérzet mellett. De csak hónapok múltával szánta rá magát egy alapos kivizsgálásra. Azonban sehogy sem találták a probléma okozóját. Végül a biztonság kedvéért az orvos elvégzett Ildikón egy AIDS-tesztet is. Amikor a kórházban közölték vele a pozitív eredményt, Ildikó azonnal felhívta férjét. „Amíg élek, soha nem felejtem el azt a napot - áll meg egy pillanatra a férfi. - Fojtott hangon megkérdezte tőlem: János, mit csináltál? Elmondta, mi a diagnózis, és engem természetesen azonnal behívattak egy gyorstesztre. Az úton a kórház felé remegett a gyomrom, átfutott előttem az egész életem. Azt hittem, meghalok. Az egy dolog, hogy tönkreteszem a saját életemet, de hogy a feleségemét és a gyerekeimét is? - sírja el magát. - Nem is tudom, mi lett volna jobb. A feleségemmel együtt akartam én is beteg lenni. Megérdemeltem volna, de nem így lett. Úgy éreztem, megőrültem, vagy csak álmodom. Pár nap múlva megjött mindkettőnk eredménye: vírushordozók vagyunk, de míg én tünetmentes vagyok, a feleségem állapota súlyos. Valószínűleg meg is öregedhetek ezzel a betegséggel, de neki csak hónapjai vannak hátra.”
János a történtek után hiába szerette még jobban a feleségét, hiába akart élete végéig mellette maradni és ápolni őt, Ildikó úgy döntött, elválik. Szüleihez költözött a gyermekeivel, és tudatta férjével, hogy sohasem akarja őt látni többet. János azóta egyedül él, azt mondja, képtelen más nővel lenni, és nincs olyan perc, hogy ne az asszonyra gondolna. Tudja, hogy talán gyermekei sem fognak soha többé szóba állni vele. „A családom és barátaim is elfordultak tőlem. A saját apám megátalkodott embernek tart, aki halálra ítélte a feleségét. Azóta nem beszél velem - meséli János. - Kész pokol az életem. Nem is merek belegondolni abba, hogy mi fog történni, ha a feleségem meghal. Bele fogok őrülni. Egy boldog családot tettem tönkre alig néhány perc alatt, és minden napomat ennek tudatában élem. Néha, mikor lefekszem, arra gondolok, mi lenne, ha csak álmodtam volna ezt az egészet. De amikor fölébredek, kezdődik minden elölről. Az a nő, akivel félreléptem, azóta teljesen eltűnt, de néha eszembe jut, hogy vajon ki lesz a következő áldozata.”