Vissza a tartalomjegyzékhez

Náray Tamás
A Big Mac és ami mögötte van

„A titkok kapuja megnyílik” - ezzel a címmel hirdette meg a McDonald’s nyílt napját múlt héten, amikor műtősruhába öltözve végiglátogathattuk a konyhákat országszerte. Az esemény nyilvánvaló célja a horrormesék tisztázása volt: miből is készül a meki menü? Valamit erről is megtudtunk.

A szombati nyílt napon csak délután 3 és 5 óra között léphetünk a színfalak mögé. A regisztráció után egy nyilatkozatot kell kitöltenünk, melyben aláírjuk, hogy az utóbbi időben nem voltunk fertőző betegek, és a környezetünkben sem volt ilyen. Fehér ruhába kell öltöznünk, továbbá a cipőnkre is védőzacskót kell húznunk, majd fertőtlenítő kézmosás következik.
Kezdetnek - talán nem véletlenül - az újrahasznosító miniüzemet látogatjuk meg, ahol megnézzük, mi lesz abból, amit mi már nem eszünk meg.
Megnyugodhatunk, nem újabb menü. A kiszolgáló- és a készítőrészlegnél megtudjuk, hogy a kóla jéggel nem lesz vizesebb, mint anélkül, méghozzá azért, mert a gép arányosan több kólasűrítményt ad hozzá, így amikor a jég teljesen felolvad, akkor lesz megfelelő az ital.
Nem csak a kóla trükkös. A hamburgerzsemlék speciális cukortartalommal rendelkeznek, így amikor megpirítják őket, akkor karmellizálódik a cukor, ami nem engedi, hogy átázzon, „tocsogjon” a hamburger. Azt álmunkban sem gondoltuk volna, hogy az olajnak is van pH-értéke, aminek ráadásul mindig optimálisnak kell lennie. A hasábburgonya titka pedig az, hogy a speciális, McDonald’s számára termesztett krumplit elősütik, majd utána hirtelen lefagyasztják. Így lehetséges, hogy az étteremben közel négy perc alatt elkészüljön.
A készítőrészleg mögötti fagyasztókamrában kiderül, hogy sok termék, például a saláta is, bármelyik boltban kapható, és magyar földből származik. Az ellenőrzéseknek köszönhetően minden egyes hús visszakövethető, így meg tudják mondani, hogy a hamburger, amelyet eszünk, melyik tenyésztőtől és melyik állatból származik.
Az étteremvezető szerint arra törekednek, hogy a világon mindenütt ugyanazt az ízt nyújtsák, ugyanabban a csomagolásban. Az ízfokozók és aromák kilétével kapcsolatban csak annyit mond: ezekkel most már minden rendben van. Megtudakoljuk azt is, látta-e a Super Size Me című filmet. „Ha minden nap csirkepaprikást eszel, és nem mozogsz, akkor is elhízol” - hangzik a válasz. „Mindenesetre a Super size menüt megszüntették a film után” - vágunk vissza, mire kiderül, hogy most viszont ott van helyette a McMenü plusz. Így csak a név változott.
Végeredményben akár meg is nyugodhatunk, hiszen az étterem megfelel a legszigorúbb EU-normáknak is, melyre láthatólag büszkék is a dolgozók.