Morvay Péter
Évtizedek hamuja alatt
Interjú Paul Lendvai Bécsben élő újságíróval Kádár János árulásáról, a forradalom utáni megtorlásokról és az új nemzedék feladatáról

Ön a most megjelent könyvében azt állítja, hogy Kádár többször is elárulta Nagy Imrét. Hányszor?
- Alapvetően háromszor. Kádár elárulta Nagy Imrét, amikor november elsején átszökött az oroszokhoz, és Moszkvában Hruscsovék oldalára állt. Elárulta akkor, amikor november 22-én írásos garanciát adott Nagy Imrének arról, hogy szabadon elhagyhatja a jugoszláv nagykövetséget, miközben tudta, hogy a miniszterelnököt és híveit az épületből kilépve szovjet tisztek várják. Harmadszor akkor árulta el, amikor az 1958. februári szovjet pártelnökségi határozat ellenére mégis halálra ítéltette és felakasztatta Nagy Imrét.

Kádár János. 1956 novemberében az árulást választotta

Mi a bizonyíték arra, hogy nem Moszkvában döntöttek az ítéletről?
- Hruscsovék azt mondták, hogy Nagy Imrével szemben nagylelkűnek kell lenni: vagy nem kell halálra ítélni, vagy kegyelmet kell adni neki a halálos ítélet végrehajtása előtt. Ez a döntés szerepel az összegyűjtött párthatározatok listáján, amint arra Valerij Muszatov budapesti orosz nagykövet felhívta a figyelmemet. Kádár volt a felelős azért, hogy „az az ember” - még utolsó, megszédült beszédében is így emlegette Nagy Imrét, sose akarta a nevét kimondani - akasztófán végezte.
Miért tartja akkor egy felmérés szerint a magyarok mindössze nyolc százaléka felelősnek Kádárt a forradalom utáni megtorlásért?
- Az össznemzeti amnézia és elfojtás miatt. Nem szabad elfelejteni, hogy tizenhárom nap állt szemben az utána következő harminchárom évvel. Generációk nőttek fel anélkül, hogy bármit tudtak volna a forradalomról és arról, ami közvetlenül utána történt. A Kádár-rendszer lényege az volt, hogy az embereket meggyőzte: lényegesen jobban élnek, mint 1956 előtt, vagy a szomszéd államokban. Három téma volt tabu: a Szovjetunióhoz való viszony, 1956 értékelése és az egypártrendszer megkérdőjelezése.