Busa Viola
Menni vagy nem menni?
Terítéken az iraki stratégiák

Három évvel az iraki invázió után továbbra is száznegyvenezer fos amerikai kontingens állomásozik a közel-keleti országban. Miközben a szunni nem akaró eroszak közepette az eddigi stratégia kivitelezhetetlennek bizonyul, egy washingtoni kétpárti bizottság azon dolgozik, hogy a novemberi választások után a Fehér Ház elé terjessze Irakkal kapcsolatos észrevételeit és javaslatait.

Amerikai katona Irakban

A James A. Baker korábbi külügyminiszter és Lee H. Hamilton korábbi demokrata képviselo által vezetett bizottság megjegyzéseibol már most sejtheto, hogy Irakkal kapcsolatban mind a stratégia, mind a retorika változni fog. Az eredeti tervek szerint a fo cél az lett volna, hogy az eroszaktól megtépázott kerületeket megtisztítsák a síita milíciáktól és a szunnita lázadóktól, és felszámolják a titkos fegyverraktárakat. Ezt követoen az iraki biztonsági erok gondoskodtak volna a területek biztonságáról, miközben beindulhattak volna az iraki kormány felügyelete alatt muködo újjáépítési projektek. A stratégia elsosorban a fovárosra, Bagdadra összpontosított: a katonai vezetés szerint ugyanis, ha Bagdadot sikerül stabilizálni, az egész Irak számára nagyobb stabilitást jelentene.

Muktada asz-Szadr (jobbra) és síita vallási vezetok

A Bagdadra koncentráló „Együtt Elore” elnevezésu hadmuvelet júliusban kezdodött, de egyre valószínubb, hogy idén már nem váltja be a hozzá fuzött reményeket. Ehhez ugyanis az iraki fél aktív közremuködésére lenne szükség. Ám annak ellenére, hogy már több mint háromszáztízezer fos iraki biztonsági erot sikerült kiképezni, az országban állomásozó amerikai katonák száma továbbra is eléri a száznegyvenezret. Az egyik fo probléma az, hogy az iraki hadsereg és rendorség soraiba beszivárogtak a síita milíciák emberei, akik gyakran maguk is részt vesznek a szunnita kisebbség terrorizálásában, vagy egyszeruen nem nyújtanak védelmet a támadásokat elszenvedo civileknek. Az amerikai katonai vezetés jelentései szerint egész zászlóaljak dezertáltak már az iraki hadseregbol, és egy egész rendorszázadot is fel kellett számolni, mivel maguk is részt vettek az eroszakos cselekményekben.
Az iraki biztonsági erok nem megfelelo állapota miatt a megtisztított területeket az amerikai haderok nem tudják átadni, ami egyrészt hátráltatja az újjáépítést, másrészt leköti az amerikai csapatokat, akik így nem tudnak más területek felszabadítására koncentrálni. Az iraki kormány újjáépítési programja már jelentos késedelmet szenved: bár még a ramadán elott meg akarták kezdeni az infrastrukturális fejlesztéseket, a kezdést most kitolták novemberre. Amerikai szponzorálással sikerült csak megvalósítani néhány közegészségügyi és helyreállítási programot, ami egyben munkahelyeket is teremtett a helybéliek számára.
Az amerikaiak az iraki fél aktivizálódására várnak: „A probléma az, hogy mi jobban akarjuk a fejlodést, mint ok maguk” - állítja J. D. Thurman dandártábornok, a negyedik gyalogos hadosztály parancsnoka. Az iraki kormánynak szigorúbban kellene fellépnie az illegális fegyvertartás ellen, és fel kellene gyorsítania az újjáépítést és munkahelyteremtést célzó programokat is. Az irakiak azonban mindeközben egymásra mutogatnak: egyes politikusok szerint a síita milíciákat addig nem lehet feloszlatni, amíg a szunnita ellenállást fel nem számolták.
Mivel az amerikaiaknak többször is újból át kellett venniük a parancsnokságot, újra kiemelt célpontokká váltak a milicisták és lázadók számára. Ennek köszönheto, hogy októberben az amerikai áldozatok száma éves rekordot döntött. Bár Bush elnök továbbra is azt hangoztatja, hogy célja egy olyan Irak létrehozása, amely képes „kormányozni, fenntartani és megvédeni” saját magát, a „virágzó közel-keleti demokrácia” létrehozására tett utalások kezdenek eltunni beszédeibol.

További problémát jelent, hogy - amint azt egy nyugati diplomata is megfogalmazta - „a síiták és a kurdok arra használják fel parlamenti többségüket, hogy elnyomják a szunnitákat”. A föderalista berendezkedésre vonatkozó törvényjavaslatot ugyanis a szunniták nem támogatták, mivel attól tartanak, hogy elzárják tolük az olajban gazdag területeket.
Így csak no a kockázata annak, hogy egyre több szunnita csatlakozik majd a lázadók mozgalmához, akik Irak nyugati részén kezdenek egyre több hatalomra szert tenni. Az elemzok szerint az északi Kirkuk olajváros ellen egyre több dzsihádista támadás indult az utóbbi idoben, ami azt mutatja: a kurdok is csak veszíthetnek, ha radikalizálják a szunnita kisebbséget.
Washingtonban többféle kivonulási stratégia is terítékre kerül a napokban, de valószínuleg a választások elott nem születik végleges döntés. A felvetett megoldások azonban igen kockázatosak.
A mielobbi és gyors kivonulást a többség elveti, hiszen szinte bizonyos, hogy ez polgárháborút és egy szélesebb köru közel-keleti konfliktust robbantana ki. Felmerült ugyanakkor annak lehetosége, hogy az amerikai eroket eloször fokozatosan a környezo országokba telepítik át, ahonnan, ha szükséges, még gyorsan vissza tudnak térni rendet teremteni. A másik megoldás az ország föderalista felosztása lenne, ezt azonban a szunniták hevesen ellenzik. Egyes stratégák pedig azt javasolják, hogy Washington bocsátkozzon tárgyalásokba az iraki problémák két fo okozójával: Szíriával és Iránnal. Köztudott, hogy míg Damaszkusz a szunnita lázadókat támogatja, Irán a síita miliciák kezébe ad fegyvereket. Tekintve, hogy Washington egyik országgal sincs „beszélo viszonyban”, ehhez valóságos diplomáciai bravúrra lenne szükség, az Irán által esetlegesen megszabott feltételeknek pedig nagy ára lehet a jövoben.