Vissza a tartalomjegyzékhez

Martin Melisko
Belpolitikai csatározás
Feljelentésháború Szlovákiában

A szlovák ügyészség megszüntette a Duray Miklós ellen indított eljárást, amelyet a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezdeményezett a Budapesten tett Felvidékkel kapcsolatos megjegyzése miatt. Erre reakcióképpen a Magyar Koalíciós Párt (MKP) hétfon feljelentette a Szlovák Nemzeti Párt elnökét, Ján Slotát, kisebbség- és magyarellenes kirohanásai miatt, amelyek a választási kampány elott és után hangzottak el a szlovák televíziós csatornákon, rádiómusorokban, illetve megjelentek a bel- és külföldi újságokban.


Ján Slota

Az MKP szerint ezek a célzott kijelentések a párt népszerusítését szolgálták, és egyértelmuen kimerítették a törvénysértés kategóriáját. Az SNS erre újabb feljelentéssel válaszolt Duray Miklós ellen, aki a múlt héten „fasiszta” pártnak titulálta az SNS-t.


Duray Miklós Fotó: S. L.

Az SNS követelései között szerepel az is, hogy az MKP határolódjon el a magyarországi szélsoséges törekvésektol, amelyek kétségbe vonják a trianoni szerzodést és a Beneš-dekrétumokat - jelentette ki Ján Slota. Szerinte, ha az MKP ezt nem teszi meg, nyíltan kétségbe vonja a szlovák államiságot. A javaslatot azonban a Szlovák Demokrata és Keresztény Unió (SDKÚ), valamint a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnöke, Vladimír Meciar is elutasította. Robert Fico miniszterelnök viszont még nem reagált a javaslatra, amit a Magyar Koalíció Pártja kifogásolt.
A szlovák államfo, Robert Fico elutasított a magyar politikusok részérol minden olyan megjegyzést, amely a szlovák kormányt a fasizmussal kötné össze. A Smer szóvivoje úgy nyilatkozott, hogy a kormány nem fogadja el ezeket a provokációkat, és nem fog ezek alapján elhamarkodottan eljárni. Az Szlovák Nemzeti Párt szóvivoje szerint az MKP feljelentése csupán „szégyenletes bosszú”, amely nemkívánatosan mélyíti a magyarok és szlovákok közti konfliktust, továbbá azt állítja, hogy az SNS politikusok olyan gyalázatnak és sértéseknek vannak kitéve, amit Budapest túl érzékeny reakciói, illetve az SMK generál. Említést tett arról is, hogy az elmúlt napokban valaki az interneten halálosan megfenyegette az egyik SNS politikust.
Dusan Caplovic - az emberi jogokért felelos miniszterelnök-helyettes felszólította Duray Miklóst és Ján Slotát, hogy mérsékeljék magukat a nyilatkozataikban. Megjegyezte továbbá, hogy ha Slota folytatja a magyarellenes megjegyzéseit, a kormánykoalíció közbelép, ami akár kormányválságot idézhetne elo Szlovákiában.