Vissza a tartalomjegyzékhez

Piros Péter
Egyetlen hibás ember
Orbán az uniónál védi a rongálókat

Az ellenzék vezére egyre nagyobb erofeszítéseket tesz, hogy az uniós elitet is bevonja a hazai belpolitikai események alakításába. Fáradozása azonban a visszájára sülhet el, szaporodnak ugyanis a Magyarországot leminosíto külföldi megnyilvánulások.

Október 20-án, az Európai Néppártnak (EPP) a közép-finnországi Lahti városában tartott ülésén Orbán Viktor olyan nyilatkozatot akart elfogadtatni az elnökséggel, melyben azok nyilvánosan bírálták volna a jelenlegi magyar vezetést.
A nyilatkozat megszületését természetesen nem sikerült kicsikarnia, annak ellenére sem, hogy az EPP legnagyobb létszámú tagszervezete maga a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség.
Sikertelen akciója után kiderült: nem hiába utazott Finnországba, mert bár az EPP nem biztosította támogatásáról, Wilfried Martensnél, a néppárt elnökénél halló fülekre találtak érvei. Martens október 23-án a Fidesz és a KDNP által szervezett nagygyulés elso szónokaként párhuzamot vont 1956 és 2006 között: szerinte az ötven évvel ezelotti események üzenete a jelennek az, hogy szükség van a változásra. Majd így folytatta: „A mostani zurzavar is egy ember miatt van, o az, aki az országot politikai és elsosorban erkölcsi válságba sodorta azáltal, hogy félrevezette az embereket”.
A legfinomabb megfogalmazás szerint is rossz ízlésre vall, ha az 1956-os felkelés 50. évfordulóján kormányellenes rendezvényen vesz részt - reagált kedden nyílt levélben a megemlékezésen elhangzottakra Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke. A Wilfried Martensnek címzett levél több helyen felhívja a politikus figyelmét arra, hogy követve az o példájukat, határolódjanak el a politikai szélsoségekhez húzó pártoktól. Ajánlotta továbbá, hogy demokrata lévén ne adja a nevét olyan kezdeményezésekhez, melyek azon túl, hogy szégyenteljesek, a késobbiekben még rendkívül veszélyesnek is bizonyulhatnak. A levélben Rasmussen végül az „egyetlen hibás ember” személyérol is közölte véleményét politikustársával: „Nyomós érvek szólnak amellett, hogy kijelenthessük, a kialakult helyzet valódi okozója Orbán Viktor.”
Egy nappal a gyulés után, október 24-én a Fidesz elnöke újabb lendületet vett. Az 1956-os forradalom 50. évfordulója kapcsán tartott strasbourgi ünnepi ülésen ugyanis azt kérte hallgatóságától, hogy az Európai Unió „ne nyújtson segédkezet hazug és csaló kormányoknak”. Indoklásként több érvet is felhozott a jelenlegi magyar kormány ellen. Egy volt közülük a „brutális rendori erodemonstrációk” említése, melyek „habozás nélkül törték le az emberi jogokat”.
Ténykedései a hét közepére több baloldali politikust is szóra késztettek. Az Országgyulés keddi ülésén elsoként Gyurcsány Ferenc elemezte a Fidesz-elnök stratégiáját. A miniszterelnök véleménye szerint Orbán emberek ezreiben számolta föl az erkölcsi gátakat. Eddig is voltak Magyarországon rendzavarók - mondta -, de tudták, hogy amit gondolnak és tesznek, szégyenteljes. „Ám most azért léptek fel a rend ellen, mert voltak politikusok, akik azt mondták, hogy érzik a puskaporszagot a levegoben, a kormány ellen fellépni kötelesség, a rombolás pedig hazafias tett.”
Az ülésen Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke is kifejtette véleményét. A liberális politikus egyenesen ócska politikai cinizmusnak nevezte azokat a véleményeket, melyek szerint a „rendorök provokálták a békés tüntetoket akkor, amikor az idézojelbe tett békés tüntetok Molotov-koktélokkal, vasgolyókkal, fejszékkel grasszáltak Budapest utcáin”. A pártelnök az Országgyulés elott kijelentette: a fovárosban történtek nem csupán a Fidesz felelossége, hanem egyenesen a párt taktikája.


Fotók: Vörös Szilárd