Vissza a tartalomjegyzékhez

Pálfy Gyula
Katarzis nélkül

Sajnos most sem sikerült. Pedig szerettük volna nagyon. Mert járna nekünk is egy látványos, erős alakításokkal zsúfolt, szívet melengető történelmi film jeles pillanatainkról. Ám a Szabadság, Szerelem láttán megmarad bennünk a hiány. Pedig technikában (lángtengerek és tankok számát tekintve) élvonalbeliek a csatajelenetek, és akadnak valóságos színészek is, akik a kifestőkönyvszerű karaktereket precízen hozzák (Haumann Péter, Fenyő Iván, Csányi Sándor és a filmre lefogyott Gesztesi Károly). De a halovány párbeszédek és az időrendet futtában végiglapozó szerkezet miatt az egész film nem vált ki maradandó hatást.
A nagy nemzeti tablóknak pedig van helyük a film- és tudatiparban.


Jelenet a Szabadság, Szerelem című magyar filmdrámából

A gigantikus történelmi mesék, ha jók, először a kasszáknál csengetnek. Aztán nemzedékek számára lesz belőlük honismereti példatár: ilyenek voltunk - vagy ilyenek szerettünk volna lenni. Bejött ez a lengyeleknél a Tűzzel-vassal, s az orosz mélylélek számára a Szibériai borbély segítségével. Sőt, az amerikai Rettenthetetlen is zajos ovációra indította a nézőket, mikor William Wallace (vagyis Mel Gibson) elkiáltja magát: „Szabadság…!”
Tényleg fájlaljuk, de ilyesmit a hazai közönségtől nem remélhetünk ezúttal.
Az alapötlet még ígéretes. Egy kicsi, elnyomott nép esélytelen és mégis hősies harcát párhuzamba állítani a harcban állók fiai által vívott sportmérkőzéssel; már-már a Ben Hur híres kocsiversenyének magaslatait idézi. Ráadásul a történet magva valódi: a melbourne-i olimpián éppen akkor csaptak össze a szovjet és magyar vízilabdások, mikor a magyar szabadságharcot a szovjet tankok vérbe fojtották. Ha csak ezt, a torokszorító újrajátszott meccset látnánk, kapnánk csipetnyit abból, ami az említett elődöknek sikerült. De a fásult iskoladarabra emlékeztető, azonosulásra végig alkalmatlan előzmények után a Szabadság, Szerelem is csendben feliratkozik a nemzeti filmek „szerettük volna, ha sikerül” listájára, valahová a Hídember és a Sorstalanság közé.