Vissza a tartalomjegyzékhez

Pécsi Tibor
Mit üzennek az Árpádsávok?

A napjainkban is zajló, elsosorban a jobboldalhoz kötheto demonstrációkon és zavargásokon egyaránt láthatunk a magyar nemzeti lobogó mellett, helyett négy piros és négy fehér csíkos zászlót lobogtatókat. A felhevült kodobálás során esetleg póló helyett is hordott jelkép eredetével azonban használóik sincsenek teljesen tisztában.


Fotó: AP

A honfoglalás után és az Árpád-házi királyok alatt uralkodói lobogóként használták (bár a pogány hagyománnyal szakítani akaró István király uralkodói zászlaja egyszínu, vörös volt). Ezt a több száz éves motívumot megtartották az Anjou uralkodók is (Károly Róbert és Nagy Lajos). Mátyás zászlajában is helyet kapott az osi minta. A Rákóczi-szabadságharc idején is a sávokkal díszített lobogó alatt harcoltak a kurucok, továbbá a mai állami címerben is szerepel a nyolc sáv.
A négy fehér és négy piros sáv eredetét azzal magyarázzák, hogy a fehérek eredetileg a négy szent folyót jelképezték (Halüsz, Arakszész, Tigris, Eufrátesz).
A pirosak a magyar osmitológiával foglalkozó Varga Géza szerint a Magyarok Istenének négy jelzojébol (lo, úr, egy, jó) alakultak ki. A fehérek a honfoglalást követoen az új haza négy „ezüst“ folyóját (Duna, Tisza, Dráva, Száva) jelentik. Ez utóbbi álláspontot némelyek vitatják, mondván: a Maros is elég jelentos, tehát szerepelhetne a zászlón.
A víznek mint jelképnek azonban jelentése van az osi magyar és más népek hagyományában is. A vízbol születo, életüket népüknek szentelo, királyságra jutó, majd a halhatatlanok közé emelkedo hosök sorsára, valamint az Árpád-ház isteni eredetére és küldetésére is utal. Mellesleg az Árpádok magukat nem Árpáddal, hanem egy mitikus állattal, a turullal határozták meg. Turul nemzetségének nevezték magukat.
Egy másik álláspont szerint a nyolc sáv a hét magyar törzsre és azok szövetségére utal, ugyanis a hetedik magyar törzs, Kürtgyarmat, amelyrol azt is gondolják, hogy nem egy, hanem két fél törzs volt, Kürt és Gyarmat. Ok ugyan együtt szerepeltek a katonai szervezetben, de önálló jogokkal bíró törzsek voltak.
Az árpádsávos lobogó kapcsán ma is viták zajlanak. Némelyek szerint önkényuralmi jelkép, hiszen 1944-45-ben (és elotte) a Nyilaskeresztes Párt fo szimbóluma volt. A gyilkosságokat árpádsávos karszalagban elköveto „nemzettestvérek“ emléke máig fájó pontja történelemünknek. Sajnos a mai tüntetéseken is ilyen értelemben hordják a jelképet az elsosorban szélsojobbos résztvevok.
Összegezve: az árpádsáv mint osi, pogány motívum jelenik meg, amelyet a magyar fajvédok, nyilasok sajátítottak ki a maguk számára a múlt század derekán.