Meryl Streepet nemzedéke legjobb színésznőjeként tartják számon. Úgy tűnik,
szerencsés ember, hiszen az ő esetében a tehetség és a siker nem járt
önfeladással, sorsromboló kompromisszumokkal, hanem ellenkezőleg: „Hollywood
first ladyje” négygyermekes családanyaként, számtalan film emlékezetes
nőalakjaként élő ellenpéldája a filmipar bevett szexszimbólumainak.

„Velem kétségtelenül jobban azonosulhatnak a nők, mint Liz Taylorral” -
mondta egyszer Meryl Streep, akit a legváltozatosabb nőalakok hiteles
megformálása miatt korunk legkiválóbb amerikai színésznőjének tartanak. Színpadi
színészként indult, s maga is meglepődött azon, mennyivel könnyebb a film révén
sikeressé válni - tizenhárom eddigi Oscar-jelölésével csúcstartónak számít. Két
ízben nyerte el a szobrocskát, először a Kramer kontra Kramer című alkotásért,
amely egy válás történetét dolgozta fel, másodszor pedig a Sophie választásáért,
amelyben egy világháborút túlélt lengyel nőt játszott.