Morvay Péter
Kire hallgat az elnök?
Sólyom László a katolikus egyházról és a politikáról

Sólyom László köztársasági elnök megszólalásaival elődeihez képest sokkal több vihart kavart. A politikai elemzők általában azt vizsgálják, hogy az egyes megszólalások melyik fél álláspontját tükrözik inkább, elsiklanak azonban az államfő beszédeinek másik - legalább ilyen súlyú - üzenete felett. Sólyom László többre vállalkozott, mint hogy az országnak az Alkotmányban meghatározott jogkörű elnöke legyen: „Én azt szeretném, hogyha elnökségem alatt vissza lehetne állítani ezeknek a fogalmaknak a becsületét és a fényét: haza, tisztesség, hűség” - mondta megválasztása utáni első beszédében. „Emelkedett lélekkel” vágjunk neki az újesztendőnek - kérte január elsején az ország lakóitól, az önkormányzati választások estéjén pedig megszólalását azzal indokolta: „Hivatalba lépésemkor azt ígértem, hogy törekszem jogaiba visszaállítani a tisztesség fogalmát.” Miért érzi a köztársasági elnök oly fontosnak azt, hogy morális útmutatást adjon a politikusoknak és a népnek egyaránt?

Sólyom László köztársasági elnök feleségével a Szent Jobb-körmeneten 2005. augusztus 20.
Fotó: Vörös Szilárd

„Ha köztársasági elnökként veszek részt egy szentmisén, akkor személyemben az állam van jelen - ami az Alkotmány szerint az egyháztól elválasztva működik. A köztársasági elnök továbbá a nemzet egésze, tehát a hívők és nem hívők egységének megtestesítője. Ezért komolyan meg kell fontolni, mi az az alkalom, amikor az államot képviselve nagy nyilvánosság előtt veszek részt szentmisén vagy más vallási szertartáson” - nyilatkozta Sólyom László a Heti Válasz január 26-ai számában, megismételve egy korábbi hasonló értelmű mondatát. A tradicionális katolikus hit és a szertartások iránti vonzalom azonban nem a rendszerváltással kezdődött az elnök életében.
Sólyom László Pécsett született, saját szavai szerint „első generációs értelmiségi” jogász családba. A háború után szülei osztályidegenként csak nagy nehézségek árán, segédmunkát vállalva tudták eltartani a családot. Ebben a kilátástalan helyzetben Sólyom visszaemlékezése szerint „a szilárd megtartó közeg a katolicizmus volt. Nagymamám litániára vitt már óvodás koromban, később ministrálni is jártam. Anyám ment a reggel hatos misére, aztán pedig haza ebédet főzni. Apám nem volt különösebben vallásos, viszont a püspöki nagymisére eljárt, s annál makacsabbul, annál gondosabban felöltözve, latin-magyar Missaléjával, minél reménytelenebbül segédmunkáskodott. Engem a közönség - megannyi megkövült »tartás« - mindig nyomasztott. Viszont szép volt a régi, még a zsinat előtti szertartás bonyolult rendje is, s mindenekelőtt a zene. Ez kitűnő volt és nagy hagyományú: mindennap a volt püspöki énekiskola mellett vitt el az utam” - mondta még köztársasági elnökké történt megválasztása előtt a Századvégnek adott hosszú önéletrajzi interjúban. (Hagyni kell történni a sorsot. Századvég, 2004/1.)
„Anyai és apai ágon minden elveszett, de ami megmaradt, az a kultúra. Erre lehetett építeni, és ez adott annyi öntudatot, hogy sosem volt kisebbségi érzésem, és nem volt identitásproblémám sem. Nem is úgy éltem meg az ötvenes éveket mint üldözést, és máig azt mondom, hogy sok haszna volt a kívülállásnak. Egyrészt megalapozta a függetlenségemet. Másrészt a pénz azóta sem érdekel. Annyira nem volt, hogy az ember megtanulta, hogy nem is kell. És ez tovább is megy a családban, mert nagycsaládos gyerekeim vannak. Egy negatív hatás mégis tagadhatatlan: a kishitűség és a bezárkózás, ami elbocsátása óta apámból áradt, és ami megpecsételte az életemet. Ez vitt később a jogi karra” - emlékezett vissza Sólyom a pécsi évekre.
Amikor Sólyom az egyetem elvégzése után Budapestre költözött, egyik professzora hasznos tanáccsal látta el: „Amikor feljöttem Pestre, Benedek Ferenc anynyit mondott útravalónak, hogy van neki itt egy embere, Mádl Ferenc. Jelentkezzek nála, hogy ne legyek elveszve. Mádl ekkor az MTA IX. osztályának titkára volt.” Sólyom így is tett, és Mádl javaslatára hamarosan elfogadott egy kelet-németországi megbízatást a Jénai Egyetem Jogi Karára. Itt szerzett doktorátust, majd hazaérkezése után a Jogtudományi Intézetben helyezkedett el. „[Az] intézetben kaptam ösztöndíjakat is. A hetvenes években utaztam először külföldre, mármint Nyugatra: 1972-ben Olaszországba, ami óriási élmény volt. Aztán ‘75-ben kaptam egy IREX-ösztöndíjat Amerikába. Szakmailag ugyan semmit nem hozott, de én buszozva, buszon aludva bejártam az egész Államokat.”
A szakmai sikerek ellenére Sólyom László saját elmondása szerint csak negyvenöt éves korában döntött végleg a jog mellett, miután Thomas Manntól tanulva megértette, hogy „hagyni kell történni a sorsot. Pontosabban: segíteni kell neki. … Ha az ember egy magas, elvont célra összpontosít, s ezért állandó készenlétben van, akkor végső soron semmi sem véletlen. Tudniillik akkor nem szükséges folyton közvetlen célokat kitűzni, hanem nyugodtan lehet haladni azon az úton, ami éppen adódik. De közben szakadatlanul és szerteágazóan figyelni kell, mert nem lehet tudni, mikor és honnan jön egy jelzés, egy impulzus, amikor az addigi út értelme megvilágosodik, és a következő választás egyértelműen adódik.” Sólyom ugyanebben az interjúban cáfolta, alig egy évvel köztársasági elnöki megválasztása előtt, hogy politikai ambíciói lennének: „Az én felfogásom szerinti alkotmánybírói pozícióból, illetve az után nincs visszaút a politikába.”
Sólyom szerint életében a legfontosabb szerzők katolikus teológusok - Karl Rahner, Teilhard de Chardin és a bencés egyháztörténész, Ghislain Lafont - voltak. A rendszerváltás körüli években szintén hívő emberek egyengették útját, többek között Szesztay András [református] szociológus. Szesztay „a zsidó-protestáns-katolikus párbeszéd elszánt szorgalmazója [volt]. A felesége egyetemi hallgató korában Krakkóban Wojtyla köréhez tartozott. Az egész krakkói liberális katolikus társaságot ismerték. Szesztay vitt magával ökumenikus körökbe; például Gaizler Gyuláékhoz a Hősök terére, ahol minden héten nagyon érdekes előadások voltak. Voltaképpen ő hívott engem az MDF-be is, hogy kell jogász… Az ő révén jutottam el más, inkább politikai összejövetelekre is, ahol Pozsgai is előfordult, de ott én inkább csak figyeltem és hallgattam. Szesztay akkoriban igen fontos volt a Pozsgai-Csoóri-féle kör számára mint vatikáni kapcsolat, s ugyanezért az MDF-nek is. Nemegyszer éjszaka jött valaki hozzájuk a Szolidaritástól, vagy a Znak főszerkesztője, aki ment éppen a pápához. Magyar ellenzékiek, állítólag Pozsgai is, ott találkoztak velük. Amikor Frankfurtban voltam, kijött Szesztay, és el is jutottunk az illetékes érsekhez a csángók ügyében. Ott kaptuk a kitanítást politikából, hogy a Vatikán nagyobb kockákkal játszik, és az ortodoxokkal, éppen most, nem húznak ujjat holmi csángók miatt” - emlékszik vissza Sólyom a nyolcvanas évek végére. Az interjúban említett Gaizler Gyula-féle körből jött létre 1989-ben a Katolikus Ökumenikus Baráti Társaság. (Lásd keretes írásunkat)
Bár kapott politikai felkérést (tagja volt a KDNP közvetlen elődjeként működő Márton Áron Társaságnak, a Nyilvánosság Klubnak és a Független Jogász Fórumnak, alapító tagként pedig 1989-1990 között az MDF elnökségi tagja is volt), Sólyom mégis inkább az általa kigondolt új intézményt, az Alkotmánybíróságot választotta: „Gondoltam, bevonulok az elefántcsonttoronyba, a politikusok pedig majd a Közlönyben olvashatják, hogy mi van. Nem is álltam szóba, a szó szoros értelmében nem tárgyaltam a politikusokkal hivatali időm alatt … Végül is azt mondhatom, hogy az alkotmánybíráskodás koncepcióját, stílusát, a dogmatikai fegyelmet és a követelményeket én határoztam meg.” Sólyom fontosnak tartotta, hogy az alkotmánybírák külsőségekben is tekintélyt vívjanak ki: „Hamar rájöttem, hogy a protokollbeli helyet ki kell verekedni. Nem engedtem, hogy az alkotmánybírákat az államtitkárok közé állítsák. Sőt: meg kell előzniük a minisztereket is, mert azok csak kinevezettek, és bármikor elcsaphatók, minket viszont elmozdíthatatlanul megválasztott az Országgyűlés. Nem élünk örökké, de őket biztos túléljük … A talárt is azért találtuk ki, hogy a bíróságnak szertartásos megjelenése legyen. Az ember megtanulja, hogy muszáj bizonyos színjátékokat eljátszani … A politikai osztállyal szemben is, sőt ez volt a fontosabb. Meg kellett tanítani, hogy az államtitkár nehogy azt higgye, szóba állhat egy alkotmánybíróval. Az alkotmánybíró partnere a miniszter, az [alkotmánybírósági] elnök csak a miniszterelnökkel tárgyal. Szóval iszonyú nagy mellénnyel kellett fellépni. Aztán ez természetessé vált.”
Az elnök egyik legnagyobb politikai konfliktusa a Bokros-csomag kapcsán volt: „Ennél az erőpróbánál az alkotmányosságról volt szó. A kormány nyíltan megmondta, hogy nem érdekli az Alkotmány... Bokros iszonyú pökhendien lépett fel, hogy mit jogászkodnak itt … Képesek voltak nyakunkra küldeni a Világbankot, alig tudtam lerázni őket. Példát kellett statuálni, hogy ebben a rendszerben már nem a politika diktál a jognak” - idézte fel Sólyom a Századvégnek adott interjúban, milyen okokkal torpedózta meg már 1995-ben a reformtörekvéseket.
Az Alkotmánybíróság Sólyom vezetése idején, 1990 és 1998 között számos egyházakkal kapcsolatos beadványt tárgyalt. Kimondta többek között azt, hogy nem sérti a vallásszabadságot, ha egy egyház elveszíti az egyházi státuszt. Egy másik döntés indoklásában pedig leszögezte: különbség tehető az egyházak között, történelmi honosság és múlt alapján. Ezeknek a döntéseknek az elfogulatlanságát árnyalhatja a tény, hogy Sólyom 1995-től egyetemi tanár, később tanszékvezető lett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) jogi karán. Más alkotmánybírák szintén a PPKE-n tanítottak ebben az időben.
Sólyom maga is elismerte, hogy az Alkotmánybíróságról kikerülve hiányzott számára a korábbi befolyás: „Nehezen viseltem, hogy már nem tudok beleszólni.” A mellőzöttség csalódottá tette: „Azzal az elhatározással jöttem el a bíróságról, hogy nem fogok azzal foglalkozni, mit csinálnak az utódok. El is mentem rögtön Kölnbe. Úgy képzeltem, hogy ott is maradok.” A nagy presztízsű külföldi egyetemi katedra sem tudta azonban kielégíteni ambícióit, ezért egy év után hazajött, de a tanítást abbahagyta. „Úgy éreztem, nem hányok több borsót a falra” - utalt a diákok okozta csalódásra. Szabadságot vett ki, alkotmánykommentárt készült írni, közben azonban 2004 nyarán Medgyessy Péter miniszterelnök felkérésére elvállalta a kormányfő ügynökmúltját tisztára mosó független szakértői bizottság vezetését. Ezt követően a Védegylethez tartozó értelmiségiek 2005 januárjában javaslatot tettek arra, hogy Sólyom László legyen a jobboldal által is támogatott köztársasági elnök. (A Védegyletről lásd keretes cikkünket)
Bár Sólyom alkotmánybíróként elvi okokból kerülte, hogy protokoll keretében vegyen részt egyházi eseményeken, mindig is fontosnak tartotta a katolikus egyház megújulását. Miután államfővé választották, már nem tekinti magára nézve érvényesnek ezt az önként vállalt korlátot, sőt kifejezetten szívesen és gyakran vesz rész katolikus szertartásokon. Alig másfél éves elnöki ténykedése alatt részt vett - Erdő Péter bíboros oldalán - az augusztus 20-ai körmeneteken és szentmisén, az esztergomi Bazilika 150 éves évfordulóján és a Várszegi Asztik pannonhalmi apát hatvanadik születésnapjára rendezett köszöntésen. Jövő hónapban, november 6-án magánkihallgatáson fogadja majd XVI. Benedek pápa, akit az elnök a hírek szerint szeretne meghívni 2007-ben Magyarországra Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából.
Feltűnést keltett, amikor az új elnök ünnepélyes parlamenti beiktatásán a külföldi államok képviseletében Juliusz Janusz apostoli nuncius, a Vatikán nagykövete vett részt. Szerdahelyi Csongor, a katolikus püspöki sajtóiroda vezetője a Népszabadságnak azzal magyarázta a diplomáciai döntést, hogy régi hagyományról van szó: „1815-ben, a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszuson született döntés arról, hogy ilyen jeles eseményeken az adott országba delegált nuncius képviseli a teljes külföldi diplomáciai testületet. Ezt a szerepkört nem csupán az államfő beiktatásakor tölti be a nuncius, hanem például az újévi fogadáskor is” - nyilatkozta Szerdahelyi.
Sólyom László tagja a katolikus tudósokat összefogó Szent István Akadémiának, amelynek tagjait Erdő Péter bíboros nevezi ki. (Lásd keretes cikkünket)
„Tisztában vagyok azzal az erkölcsi tőkével, amelyet szereztem, s meg is fogom őrizni. Ezért csak a nagyon fontos ügyekben szólalok meg” - ígérte Sólyom László még 2004-ben. Államelnökként ezek a megszólalások fokozatosan sűrűsödtek, különösen a szeptemberben kezdődött politikai válság óta. Sólyom László ma nem panaszkodhat arra, hogy távol van a nagy döntésektől. Csak remélni lehet, hogy a gyorsan jött hatalom nem viszi őt kísértésbe.