Vissza a tartalomjegyzékhez

Gazsó József
Piszkos üzletek a Premier Ligában
Panorama: A nagy leleplezés

Különös várakozás előzte meg a BBC televízió keddi, Panorama című tényfeltáró műsorát. A közel egy évet igénybe vevő produkcióban ugyanis magukat játékos-ügynököknek kiadó riporterek több Premier Ligás csapat vezetőjét is megkörnyékezték fantom-ajánlataikkal azzal a szándékkal, hogy lebuktassák a tisztának hitt angol futballban is honos piszkos átigazolási stratégiákat.


Ashley Cole
Fotók: AP

A BBC a beharangozóiban páratlanul érdekes sztorit kínált, vesztegetésekkel, kenőpénzekkel. Ami pedig a leginkább érdekessé tehette a műsort, hogy valós, a futball révén híres emberek a főszereplői a kínos ügynek. Kedd este azonban csak a történetek egy része került adásba - a BBC jogászainak döntése értelmében.
A legnagyobb szenzációként a Sam Allardyce-Craig Allardyce páros hathat: előbbi a Bolton Wanderers menedzsere, aki nem is olyan régen még esélyesként pályázott a csapat szakvezetői posztjára, míg utóbbi a fia. Sam Allardyce az elhangzott beszélgetések és felvételek alapján két ügynöktől is kenőpénzt fogadott el, más esetekben a fiával képviseltette magát, aki három játékos leigazolásában is közreműködött, holott tavaly nyár óta hivatalosan is kilépett az ügynökszakmából, mert a felvételen elhangzottak szerint azzal kockáztathatta volna apjának az esetlegesen az angol válogatottnál betöltött pozícióját. Craig Allardyce Hidetosi Nakata, Tal Ben Haim és Ali Al-Habszi leigazolásánál tevékenykedett a Panorama szerint, mégpedig úgy, hogy az átigazolások bizonyos százaléka az ő számlájára vándorolt. Craig Allardyce szerepvállalása nem kizárólag a csúszópénzek elfogadása miatt támadható, hanem azért is, mert szerződés nélküli ügynök nem intézheti egyetlen klub átigazolásait sem.
Harry Redknapp-pel, a Portsmouth trénerével egy tárgyalás során készült felvételen találkozhatunk. A beszélgetés arról tanúskodik, hogy Redknapp alaposan fontolóra veszi Andy Toddnak, a Blackburn Rovers csapatkapitányának leigazolási lehetőségét. Az ajánlat természetesen nem korrekt, pontosabban teljesen ellenkezik az Angol Labdarúgó Szövetség szabálykönyvében foglaltakkal. Redknapp mindezek ellenére több konkrétum felől is érdeklődik, ami arra enged következtetni, hogy nem különösebben zavarják az FA szabályai.
A Panorama szóra bírta Steven Noel-Hill egykori játékosügynököt, aki elmondta, cseppet sem hökkent meg, hogy egész Nagy-Britannia a „nagy leleplezés” lázában ég. Előbb-utóbb ugyanis ki kell tudódnia, hogy a megkötött átigazolások nyolcvan százaléka büntetőjogilag kifogásolható - állította Noel-Hill.
A műsorban feltűnik a Chelsea is, mégpedig Frank Arnesen utánpótlás-igazgató képviseletében. Arnesen felrúgva a futball szabályait úgy környékezi meg a Middlesbrough tizenöt esztendős játékosát, Nathan Porrittot, hogy annak klubja mit sem tud az egészről.


Tal Ben Haim (bal)

Ugyanez történt a közelmúltban Ashley Cole átigazolását megelőzően is. A Chelsea egész egyszerűen az Arsenalt megkerülve csak Cole-t környékezte meg a klubcsere ötletével. A Chelsea egyébként rögtön hivatalos közleményt adott ki, amiben tagadják a műsorban látottakat, és visszautasítják, hogy ezen átigazolási politikát alkalmazzák. Több ügynök etikátlan módszereire is fény derült még a műsorban, legtöbbjük azzal vádolható, hogy a szerződésben foglaltakkal nem megegyező jutalékot tesz félre magának az átigazolási díjakból.
Időközben egy független nyomozótársaság is - vezetője az a Lord Stevens, akit a szigetországban szakmája legjobbjának tartanak, többek közt ő vezette a Diana hercegnő halálával kapcsolatos nyomozást - elkezdett vizsgálódni a kétes átigazolási ügyekben.
Az angliai futballmenedzserek szervezete (LMA) visszautasította a BBC állításait. Az LMA szerint a műsor semmilyen bizonyítékkal nem rendelkezik. „Az anyag teljes mértékben nélkülözi a tényeket és a bizonyítékokat, amelyek alátámasztanák az adás előtti felvezetőben megjelent állításokat. Amennyiben a BBC-nek egyértelmű bizonyítékok vannak a birtokában, akkor azt ki kell adniuk a labdarúgó-szövetségnek.”
Az ügy hatalmas lavinát indított el a szigetországban. Szinte minden szervezet elkezdett nyomozni ez ügyben, de ehhez kérik a BBC segítségét is: a teljes, vágatlan felvételt.