Csizmadia Ervin
Erkölcs és politika

Egy hónappal az önkormányzati választások előtt újra beindultak a kampánygépezetek, a hétvégén elhangzottak az első miniszterelnöki és pártelnöki beszédek. Nagy kérdés, hogy vajon mit hozott ez a hétvége, és főleg: mire számíthatunk az elkövetkező hetekben?

Az első - és a jobboldal számára kétségkívül a legígéretesebb - kampánytéma a politika és az erkölcs viszonya. Orbán Viktor vasárnapi beszéde szerint arról van szó, hogy a választások során rendkívül súlyos hazugság történt, azaz a baloldal pillanatnyilag nem birtokol erkölcsi jóváhagyást. Ahogyan Orbán fogalmazott: a 2006. évi tavaszi parlamenti választásoknak a baloldali-liberális kormány a politikai győztese, de a jobboldal az erkölcsi győztes. Azaz ismét előállott egy patthelyzet, s ennek feloldására nagyon is alkalmas lehet az október 1-jei önkormányzati választás, amely a tavaszi kétfordulós választás után a harmadik, a mindent eldöntő forduló. A jobboldal nyilvánvalóan úgy kalkulál, hogy a Gyurcsány-csomag „lórúgásszerű” intézkedései nemcsak a korábban padlón lévőnek látszó jobboldali tábort rántják majd össze, hanem tovább erodálják a megroppanni látszó baloldali tábort is.
Csak röviden jegyzem meg, hogy Kis János már az 1990-es évek elején arról írt, hogy a legitimációnak vannak erkölcsi komponensei is, azaz az erkölcsi elemeket nélkülöző hatalom fölöttébb sérülékeny. Pillanatnyilag a jelenlegi kormánykoalíciónak kell szembenéznie ezzel a szituációval, még akkor is, ha a Fidesz sem tudott mélyreható alternatív gazdaságpolitikát felvázolni a tavaszi kampányban. A hétvégi szolnoki rendezvényen viszont körvonalazódni látszott, hogy Orbán Viktor - és a vezérkar - szemmel láthatóan maga is belátta: választásokat nyerni csak akkor lehet, ha elgondolásaik koherens programmá állnak össze.
Miközben Orbánék az erkölcs nevében gyakoroltak súlyos kritikát a kormány fölött, az MSZP is elindította önkormányzati kampányát. Ennek a kampánynak a középpontjában az állhat majd, hogy az elmúlt tizenhat évben lényegében nagyon kevés tényleges reformlépés történt, elmaradtak a bátor kezdeményezések és az alkalmazkodás a felgyorsuló európai fejlődéshez.
Míg a Fidesz abban bizakodhat, hogy az elmúlt hónapokban felhalmozódó erkölcsi kopás kikezdheti a kormánytábort és személy szerint Gyurcsányt, addig az MSZP azt remélheti, hogy a választók - főképpen saját hívei - ezt a „kis erkölcsi botlást” is elnézik neki.
Ebben a „játszmában” az MSZP talán legerősebb ütőkártyája, hogy - Eötvös József 1846-os tanulmányának kezdősorával szólva - „Magyarország nem maradhat tovább jelenlegi állapotában”. Ezer területet megvizsgálva azt mondhatjuk, hogy az 1989-90-ben létrejövő keretek kimerültek; ami akkor korszerűnek, nyugatosnak, előremutatónak tűnt, az már versenyképtelenné, nyugati mércével mérve kétségessé és inkább hátramozdítóvá vált.
A kormányoldal a választások óta egy sajátos huszárvágással önmagát állítja be az össztársadalmi elégedetlenség leküzdőjének, azaz önmagát ajánlja gyógymódnak és receptnek. Ez a stratégia zárójelbe teszi az erkölcsi kérdéseket, és csak arról beszél, ami szintén hatalmas problémája a magyar társadalomnak, ez pedig a megújulásképtelenség, innovációhiány.
A két kirajzolódni látszó választási stratégiának azonban van egy közös gyökere és közös gyengesége. Ez pedig az, hogy még mindig nem eléggé nyílt és őszinte egyik sem. A jobboldal az erkölcsi tematika középpontba helyezésével elfedi azt a súlyos problémát, hogy - legalábbis eddig - nincs igazi alternatívája a problémák megszüntetésére, azaz a társadalom „megvédésének” programja alig mutat fel az európai versenyben hasznosítható elemeket. A baloldal pedig - miközben a megújulással és az európaizálással kampányol - elfedi azt az alapvető kérdést, hogy ez a megújulás éppen saját táborában idézhet fel „rettentő” alkalmazkodási kihívásokat, s szavazói korántsem biztos, hogy tisztában vannak ezzel.
Azaz: a teljesen nyílt beszéd ideje még mindig nincs itt, és - fájdalom - nem is biztos, hogy valaha is itt lesz, hiszen akkor az talán nem is politika lenne.