Vissza a tartalomjegyzékhez

Magyary Ferenc
A Fradi az más

Előállhat még az a cifra helyzet, hogy az MLSZ a másodosztályból is kizárja a Fradit. Az első osztályú indulást elvesztő klub ugyanis a Fővárosi Bíróságon támadta meg a kizáró döntést. Ezzel az a probléma, hogy az MLSZ alapszabálya, és a sporttörvény szerint is az MLSZ másodfokú döntésével szemben a Sport Állandó Választott Bírósághoz lehet fordulni jogorvoslati kérelemmel. Az MLSZ alapszabályában az is szerepel (FIFA-rendelkezésre), hogy a szövetség tagszervezetei vitás ügyekben nem fordulnak polgári bírósághoz. Vagyis, ha egy sportszervezet polgári bírósághoz fordul, lehet, hogy a pert megnyeri, de elvesztheti további jogát a labdarúgáshoz. Ezzel a lépéssel pedig a Ferencvárosi Torna Club lehet, hogy elindult az önfelszámolás útján.

A Fővárosi Bíróság első fokon egy kérdésben a klubnak adott igazat. Ami nem azt jelenti, hogy a Ferencváros teljesítette az indulás feltételeit, hanem azt, hogy az MLSZ-nek a bíróság szerint nem volt joga beavatkozni a licencadó bizottság döntésébe. Vagyis az FTC egy eljárási hibába(?) kapaszkodott bele, és ebben neki adtak igazat. Ettől még viszont a Ferencváros nem tudja teljesíteni az indulás feltételeit. Nyáron - miközben az Fradi azt próbálta bizonyítani, hogy kész az első osztályra - Felcsútra sem tudtak leutazni, mert nem volt pénz a buszra. Az ellenfélnek kellett buszt küldenie a profi csapatért, hogy létrejöjjön az edzőmeccs. Ennél már egy BLASZ IV-es csapat is jobban áll, mert az legalább nem rendelkezik egymilliárdos adósságállománnyal, és a játékosaik hajlandóak arra, hogy saját kocsijukkal, saját pénzen leutazzanak edzőmeccsre, akár Galgamácsára is.
És most, amikor zajlik a per az első osztályú indulás visszaszerzéséért, kiderült, hogy a Fradi azért nem került eddig csődeljárás alá, mert a játékosaik nem teszik meg a feljelentést, hanem klubszeretetből fociznak tovább. Vagyis kijelenthető, hogy az FTC még a másodosztályú versenyzést sem képes finanszírozni, így nehéz lenne azt állítani, hogy képes lenne az első osztály indulási feltételeinek teljesítésére. Tehát a csődközeli helyzet egyértelműen bizonyítja, hogy az MLSZ helyesen döntött, amikor visszavonta a Fradi indulási engedélyét.
A Fradi kizárása csak azoknak okozott meglepetést, akik tudták, hogy ez a klub Magyarországon minden szabályzat és törvényesség felett áll. Ugyanis ez a sportegyesület volt az, amelyik szinte minden fegyelmi ügyből, melyben sáros volt, megrovás nélkül jött ki.
Nem a kizárás volt most sem a probléma - belátható, hogy egy egymilliárdos tartozással rendelkező klub nehezen tud úgy elindulni a bajnokságban, hogy az ezen kívüli éves 800 milliós költségvetésből mindössze 200-ra van fedezet -, hanem az, hogy mindez a Ferencvárossal történik meg.
Az önfelszámolási folyamat pedig nem az, hogy most a Fradi a pereskedéssel kizárhatja magát az MLSZ-ből, így a versenyszerű labdarúgásból is, hanem az önfelszámolási folyamat az a gondolkodásmód, hogy most sem a működőképességük biztosításával, hanem a másra mutogatással foglalkoznak.
Évek óta ingatlanhelyzetük miatt sírnak, miközben arra sem képesek, hogy a stadion vécéit két meccs, vagy akár két idény között legalább egyszer lehúzzák. (Akik néha még előfordulnak bajnoki meccseken, tudják, hogy amit mondok, abban nincs egy csepp túlzás sem.) Ez vonatkozik a legtöbb (nem mindegyik) patinás nagy klubunkra, ahol igazi értéket nem hoznak létre, hanem az elmúlt évtizedek hírnevének és befolyásának értékeit tékozolják, a rájuk bízott értékekkel pedig nem tudnak gazdálkodni.
És amilyen a magyar foci, olyan a közönség (egy része): a két nagy klub (Fradi, Újpest) szurkolói a magyar-norvég válogatott meccsen az első 15 percben csak Szlovákia gyalázásával foglalkoztak, majd a két eszméletlen baki utáni norvég vezetésnél a közönség átmenet nélkül átcsapott a magyar csapat szidalmazásába. Ezzel megvalósult, ha csak rövid időre is, egyfajta Kárpát-medencei harmónia.