A Balaton déli partján, Somogy megye északnyugati részén található a
hangulatos kisváros, Fonyód. A város vízi-közlekedésének komoly múltja van: a
16. századtól már összeköttetése volt Szigligettel. Ma Fonyódról a legsűrűbben
Badacsonyra járnak a katamarán hajók, a többi kikötő átszállással érhető el. A
parti sávban 2002 nyarától körbekerekezhetjük a magyar tengert akár Fenyves,
akár Boglár irányába is.

A kikötő látképe
A Balatonpart leghosszabb, fonyódi mólója 464 méter, itt található a
Zenepagoda, amelynek harangjátéka szórakoztatja a pihenőket. A vasútállomással
szemben van a Millecentenáriumi park: az itt látható egykori Vasúti Szálloda
1897-ben épült, több évtizeden keresztül szálloda és vendéglő volt, 1985 óta
középiskolai kollégium, az első Anna-bálok színhelye.
Az épülettől nem messze fekszik a Dísz tér, ahol a Zsolnay kút csobogó vize
kedvelt hűsítő a nyári melegben. A József utcán az ország egyik legszebb
szerpentin útjának emelkedőjén haladva a Valkó-kilátónál pihenhetünk, és
megcsodálhatjuk a lenyűgöző szemközti panorámát. Innen a déli part legmagasabb
pontjára, a Sipos-hegy tetejére az erdei úton juthatunk fel. A kilátóból
elragadó kép tárul elénk: Keszthelytől Keneséig - a Balaton-parton egyedül erről
a helyről - láthatjuk az egész Balatont. A Sipos-hegyen az erdei tornapályán
elhelyezett táblák segítségével ked-vünkre megmozgathatjuk végtagjainkat. A
csúcson lévő Postás-kilátó a turisták számára remek pihenő- és kilátóhely.
Fonyód történelmi emlékei közül érdekes látványosság a Fácános-erődben található
egykori cölöpvár, a sáncok, vizesárkok maradványai. Meleg víz után kutatva
találták meg az utóvulkanizmus eredményeként létrejött szénsavas vizet, melyet
1960 óta palackoznak.
A közeli Balatonfenyvesen - mely nemzetközi lovassportjáról is híres - lovas,
kocsis és kisvasutas túrákat is szerveznek.

A Sipos-hegyi kilátó
Fotók: fonyod.hu