Akár 1000 milliárd forintos nagyságrendű összeg is hazánk rendelkezésére
állhat uniós forrásokból az emberi erőforrás - így a távmunka vagy az e-learning
- fejlesztésére. Simon Gábor, az MSZP Munka Világa szakcsoportjának vezetője
szerint a távmunka elterjedését Magyarországon nem a pénz vagy az infrastruktúra
hiánya hátráltatja, hanem egy cserére váró rossz szemlélet.

Fotó: ShutterStock
Míg Nyugat-Európában több országban is 10 százalék feletti a távmunka
részesedése a munkaerőpiacon, hazánkban a becslések szerint ez csupán a 4
százalékot éri el. A kormány célja most az, hogy ezt az arányt az évtized végéig
a duplájára emelje. „A távmunkát összekapcsolhatjuk a közszféra
modernizációjával, például szóba jöhet a közigazgatás átalakításakor is: a
megyei feladatok regionális szintűvé szervezésekor az adatrögzítő, elemző vagy
éppen call centeresként dolgozó munkatársak adott esetben akár otthonról is el
tudják látni a feladatkörüket” - magyarázta a Heteknek a program sokrétű
felhasználhatóságát Simon Gábor szocialista képviselő.
A II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében megvalósuló emberierőforrás-fejlesztés
operatív program (Emerop) a távmunkahelyek létrehozása mellett az oktatás
korszerűsítését, munkaerő-piaci programokat, szakképzéseket és a távoktatást is
támogatja - mondta a politikus, aki szerint a program keretében akár 1000
milliárd forint is hazánk rendelkezésére állhat, a beérkező pályázatoktól
függően.

Ha ennyire nyilvánvalóak az előnyök, joggal merül fel a kérdés: miért nem
terjedt el mára szélesebb körben ez a munkavégzési módszer? Nos, Simon Gábor
szerint a választ nem a technikai eszközök vagy a szükséges infrastruktúra
hiánya körül kell keresni. „Ez az új típusú foglakoztatás szemléletbeli váltást
követel meg a dolgozótól, aki távmunkásként dolgozva projektcentrikus
munkavégzésre van kényszerítve, hiszen nem azért kapja a fizetését, hogy adott
időn keresztül az irodában üljön, hanem azért, hogy a rábízott feladatot időben
elvégezze” - elemzi a helyzetet a képviselő azon optimista álláspontjának is
hangot adva, hogy az idő múlásával egyre több cég fog rákényszerülni a váltásra.
A távmunka előnyeit taglalva a képviselő kiemelte, hogy ez a munkafajta
lehetőséget kínál a munkaerőpiacon eddig kevés szerepet kapó csoportok, így
például a fogyatékossággal élő emberek vagy a megváltozott munkaképességűek
bekapcsolására a foglalkoztatásba. Az otthonukban dolgozókat alkalmazó cégek
nemcsak költségeik csökkenéséről, de a vállalati hatékonyság növekedéséről is
beszámoltak.