Bohács Zoltán
Hatvan év kínos hallgatás
A nemzet lelkiismeretének náci múltja

Múlt péntek óta a futball-világbajnokság izgalmait idéző heves megnyilvánulások kavarják folyamatosan a német közélet nyárvégi csendes állóvizét. Történt ugyanis - amint arról a világsajtó nagy érdeklődéssel számolt be -, hogy élete alkonyán, a nyolcvan felé közeledve, Németország világhírű Nobel-díjas regényírója, Günter Grass, széles nyilvánosság előtt vallott életének leginkább féltve őrzött titkáról.

Nevezetesen arról a tényről, amelyet a méltán világhírű, Bádogdob című kitűnő regény szerzője több mint hatvan éven keresztül illedelmesen elhallgatott, hogy tizenhét éves korában a Harmadik Birodalom legbrutálisabb alakulata, a hírhedt Waffen SS önkénteseként köszöntött rá a világbéke és az amerikai hadifogság. Persze enynyi év távlatából nem is annyira a tett - természetesen az is -, mint inkább a több mint hatvanévnyi hallgatás a kínos. Már csak azért is, mivel Günter Grass hosszú és termékeny pályafutása során nemcsak regényein keresztül hallatta hangját, hanem közszereplőként is nemegyszer szerzett kellemetlen perceket politikusoknak, művészeknek s a közélet egyéb szereplőinek - bel- és külföldön egyaránt. S tette mindezt olyan kérlelhetetlen erkölcsi magabiztossággal és meggyőződéssel, hogy megszólalásai - különösen írói tekintélyének növekedésével - szinte a német közélet morális imperatívuszaivá váltak.
Megszólalásaiban az európai baloldal jellegzetes témái köszönnek vissza, ami nem meglepő egy olyan írótól, aki a német politikatörténetbe többek között a szociáldemokrata Willy Brandt szövegírójaként „írta be” magát. Állásfoglalásaiban, általában nagy médianyilvánosság előtt előadott hatásos megnyilatkozásaiban rendszeresen kirohant a kapitalizmus ellen, s vette védelmébe a szegényeket, a harmadik világ népeit és természetesen hithű európai értelmiségiként a békét. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után az elsők között próbálta „megérteni” a terroristák indokait, s azt nem a gyűlölettől átitatott szélsőséges iszlám bugyraiban kereste, hanem magában a nyugati politikában. „A mi politikánk az - hangoztatta -, amely a kizsákmányoltakból terroristákat csinál.” Ezek után az sem meglepő, hogy éppen ő volt az, aki az Európa kultúrvárosa címre kiírt pályázat során Lübeck város vezetésének azt javasolta, hogy egy keresztény templomot alakítsanak mecsetté - ezzel „egy nagy gesztust” téve a keresztény-muzulmán megbékélés felé. Grass nem maradt szótlan a Mohamed-karikatúrák megjelenése nyomán kirobbant nemzetközi botrány során sem, az esetet „egy konzervatív dán lap tudatos és tervezett provokáció”-jának minősítve, majd a muszlimok erőszakos tetteire „egy fundamentalista tettre adott fundamentalista válasz”-ként adott erkölcsi feloldozást.
Ám a vallások kibékítésének grandiózus terve mellett politikai témájú megnyilatkozásainak egy másik visszatérő motívuma a nyíltan vállalt Amerika-ellenesség volt. 2006 májusában a berlini PEN-kongresszus megnyitóján tartott vehemens - egyébként a hallgatóság által nagy ovációval fogadott - beszédének vezérmotívuma az amerikai külpolitika ostorozása volt, Busht és Tony Blairt pedig egyszerűen „képmutatóknak” nevezte. Volt üzenete a német közélet számára is. A történtek
fényében kissé meglepő módon éppen a múlttal való őszinte szembenézést kérte rendszeresen számon honfitársain, s az írónak Helmut Kohl és Ronald Reagan 1984-es, a bitburgi katonatemetőben tett látogatása elleni kirohanása a mai napig elevenen él az ország politikai emlékezetében. Mindez utólag már csak azért is kínos, mivel Nobel-díját a hivatalos indoklás szerint éppen az „elfeledett történelem felidézéséért” kapta. A történtek ellenére azonban a Nobel-díj Alapítvány nyilatkozata értelmében a díjat nem kell visszaadni.
Nos, úgy tűnik, az erkölcsi tekintélynek immáron vége. Vagy ahogyan a Der Spiegel publicistája fogalmaz, „önmagának csak a karikatúrája lett. (…) Az emlékmű ledőlt. Csak a talapzat maradt.” Szomorú és kiábrándító fordulata mindez egy nagyívű pályának, amelyet a múlttal és az eltévelyedésekkel szembeni - általa oly sokszor követelt -, időben jött, őszinte szembenézés csak hitelesített volna. Így utólag viszont csak megkérdőjelez…