Makki Marie-Rose
A gyermek mint melléktermék
Itt a család vége

„A maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket” - szól Karinthy Frigyes örökbecsű mondata. Az egykor viccesnek ható helyzet ma már mindennapinak mondható. A mind gyakrabban váltakozó párkapcsolatok során egyre több gyermeknek kell új családi viszonyokhoz alkalmazkodnia, merőben újfajta szerepeket megtanulnia. Mindezt úgy, hogy az új házasságok és együttélések eredményeképp nem is világos, hogy az illető gyereknek éppen hány apja, nagyszülője vagy testvére van.

„Négy gyermekem van” - nyilatkozta nemrégiben egy neves színész, s az elismerő reakciót látva hozzátette: „Sőt mi több: mind egyetlen nőtől”. Méltánylandó helyzet, hiszen a párkapcsolatok nagyfokú bomlékonysága miatt ma egyre tömegesebben fordul elő, hogy a gyermekek egyik édes szülőjük mellett nevelőapák, elvétve nevelőanyák sorával élnek, és számos fogadott vagy féltestvérrel gyarapodnak, mire a felnőttkort elérik. A jelenség oka, hogy folyamatosan nő a házasságon kívül született gyermekek száma (arányuk ma 35 százalék), terjed az élettársi kapcsolat, ami kimutathatóan bomlékonyabb a házasságnál, továbbá nő a válások aránya: előreláthatóan minden második házasság felbomlik a jövőben. Bár még mindig a két vér szerinti szülővel élő gyerekek vannak túlsúlyban, arányuk folyamatosan csökken.
„Tíz éves voltam, amikor édesapám felvázolta egy papírra a jelenlegi családfámat, hogy lássam, ki kinek a kicsodája. Teljesen beleizzadt a félórás magyarázatba, és egy kusza vonalhalmaz lett az eredmény, amin totál képtelenség volt kiigazodni” - meséli a tizenkilenc éves Ádám, akinek szülei elváltak. Édesanyjával él, akinek a jelenlegi, második férjétől Ádám mellé még két gyermeke született, bár a férjnek az előző házasságából is van már két gyermeke. Ádám édesapjának is volt korábbról egy gyermeke, s miután időközben újból megnősült, született további két gyermeke. „Most képzeld el mindezt egy kapcsolati ábrán - mondja Ádám -, a nagyszülőkkel együtt!”
A párkapcsolatok szakadatlan keletkezése és felbomlása átírja az egész rokonsági rendszert. A szülő elvileg az a személy, akinek meghatározó szerepe van a neveltetésben. Ám tisztázatlan kérdés, hogy ilyen sokrétű családi viszonyok között egy gyermek kit tekint szüleinek, testvéreinek, s egyáltalán: miként alkalmazkodik az őt számtalan vonatkozásban érintő változásokhoz. Például apja új élettársa vagy annak gyermeke neki kicsodája? „A népességtudománynak ezzel a kérdéssel is kellene annyit foglalkoznia, mint az egyszülős családok helyzetével - figyelmeztet Spéder Zsolt szociológus nemrégiben megjelent elemzésében. - Hiszen e változások aligha hagyják érintetlenül a családszerkezetet, a gyermekvállalási magatartást, és az sem valószínűsíthető, hogy a pótszülő(k) mellett nevelkedő gyermekek hasonló esélyekkel rendelkeznek majd, mint azok, akik gyermekkorukat saját, háborítatlan párkapcsolatban élő szüleikkel töltik.”
Ma egyre több olyan gyerek van, aki hosszabb-rövidebb ideig kénytelen megtapasztalni az egyszülős állapotot: a tizenöt év alattiak egynegyede közéjük tartozik. Különösen igaz ez élettársi kapcsolat, illetve alacsony iskolai végzettség esetén. Az egyszülős családokban átlagon felüli a szegénységkockázat, a gyermekek lelkileg sérülékenyebbek, s kisebb az esélyük az előnyös társadalmi pozíciók megszerzésére. A szakember szerint az egyszülős állapot bekövetkeztének akkor is messzemenő következményei lehetnek, ha a helyzet csak átmenetileg áll fenn a gyerek életében.
Köztudomású, hogy nem feltétlenül a legrosszabb házasságok bomlanak fel, ami arra utal, hogy sok a kiüresedett, elfásult házasság. Viszont az sem tűnik elfogadhatónak, hogy a felek a gyermek „bőrére” kísérletezgessenek a „nagy ők” keresésével, mert a csemete ezt kimutathatóan jobban megsínyli, mind későbbi magánéletét, mind karrierjét tekintve.
Némely európai országban igen magas a családok stabilitása a gyermekek szempontjából. Ezen országok - Olaszországgal és Spanyolországgal az élen - Európa különböző területein találhatók, ugyanakkor közös bennük a katolikus vallás erős hagyománya és dominanciája - véli Spéder Zsolt, aki mindent összevetve végül felteszi a kérdést: Lehet, hogy a jövőben a hagyományos családi körülmények, a tartós szülői kapcsolatok közötti nevelkedés lesz a „gyermeki privilégiumok” egyik formája?