Tóth Tamás
Vasember arany szívvel

Ironman - azaz vasember. Így nevezik azt a három számból álló sportágat, amely 3,8 kilométer úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és 42 kilométer futásból áll. Az ultratriatlon során egymás után akár tízszer is teljesítik a fenti feladatsort. Magyarországon mindössze hárman űzik ezt az emberpróbáló sportot: Tamás Zsolt, az egyik „vasember” nemrégiben életmentésért fair play díjat is kapott.

Legutóbbi világkupaversenyeden a kilencedik lettél. Mi volt a „menü”?
- Az ironman háromszorosát teljesítettük: 11,4 kilométer úszást, 540 kilométer biciklizést és 126 kilométer futást. 46 óra 10 perc alatt sikerült célba érnem.
A többórás igénybevétel közben csak magadra tudsz támaszkodni?
- Nem. Van egy stábom, amelyre a legnehezebb helyzetben is számíthatok, különösen az ultraversenyekben, ahol a nonstop igénybevételtől fizikálisan és mentálisan is magába zuhan az ember. Ők tudják, mit kell tenni: egy frissítő maszszázs, néhány jó szó segít átlendülni a holtponton. Nélkülük nem is lehet végigcsinálni a versenyt.
Mi az, ami a benned lévő erőtartalékok előhívásában segíthet?
- A holtpontok során szinte mindig olyan arcok villannak be, akik nagyon fontosak számomra: elsősorban a családom. A verseny alatt úgy érzem, mintha csatában volnék, és értük is harcolok.
Emellett - és persze a megfelelő fizikai erőnlét mellett - talán az a legfontosabb, hogy optimista világnézetű vagyok, ami kiegyensúlyozottá tesz. A pesszimista gondolkozás csak rosszat szül, például betegségi folyamatokat indíthat el.
Miből áll egy „vasember” felkészülése?
- Október elején, amikor már tudom, hogy milyen versenyek lesznek a következő évben, leülök és tervezek. Elindítok egy olyan szekeret, amelyben benne van a média, a szponzorok felhajtása és az edzésterv is, majd a tizennégy év tapasztalatára és a szakkiadványokra építkezve csúcsformába hozom magam a tél folyamán. Eddig kiváló a tendencia, tavaly a huszonhetedik voltam a világranglistán, most pedig az első tizenöt között vagyok. Az év végére a legjobb ötbe akarom magam felküzdeni.
Magánéleted van?
- Van egy családi vállalkozásom és három kisgyermekem. Nappal dolgozom a családi vállalkozásban, este edzek, mellette még madarakat is tenyésztek, így naponta öt-hat órákat alszom.
Gondolkoztál már azon, hogy mi lesz, amikor befejezed a sportot? Egyáltalán, meddig lehet tartani ezt a tempót?
- Sokáig nem, mert nagyon igénybe veszi az erőnlétet, és mentálisan is nagy terhet rak az emberre. Az a szándékom, hogy ebben az évben kihozok mindent ebből a sportágból. Novemberben akarom megkoronázni az évet a dekaironmannel, amely Mexikóban lesz. Tíz napon keresztül mindennap egy ironmanből áll a verseny. Nagy kihívás, mivel magyar ember ezt még nem teljesítette. Távolabbi célom, hogy a tudásomat és tapasztalataimat fiatalemberekbe fektessem.
Az irdatlan hosszú távok nem teszik monotonná a versenyt?
- Verseny közben nem elég a pulzusomat kontrollálni - figyelni kell az étkezésre, a sóháztartásra és a folyadékbevitelre is. Ezenkívül én nagy figyelmet fordítok a közönségre is. Úszás közben persze nem tudunk kommunikálni, de amint kint vagyok a vízből, különböző produkciókkal szórakoztatom őket: repülőzök, lovacskázok miközben futok, vagy a hangosbemondóval pacsizok.
Ennyi fölösleges energiád van?
- Nem, ennek éppen az a célja, hogy elvonja a figyelmemet a fájdalomról. A futásnál ugyanis már jelentkeznek a görcsök, a vízhólyagok.
Az időjárás mennyire befolyásolja a teljesítményt?
- Meglepő dolgokat tud eredményezni: nemrég az egyik világbajnoki helyszínen a nagy meleg miatt 24 kilométer futás után fejre álltam. Rengeteg folyadékot vittem be a szervezetembe, mégis tapadt össze a szám, éreztem, hogy kezd besűrűsödni a vérem, nincs megfelelő oxigénszállítási képessége, ráadásul elindult egy belső hőemelkedés, ami azt jelentette, hogy napszúrást kaptam. Ilyenkor gyorsan kell dönteni, így befeküdtem az egészségügyi sátorba, ahol infúzióra kötöttek, és lázcsillapítót vettem be. Amíg lecsöpögött az infúzió, tudtam pihenni és regenerálódni. Rajtam kívül még nyolcan voltak a sátorban, két versenyzőt pedig a mentők vittek el a pálya széléről.
Úgy tudom, nemrégiben életet is mentettél.
- Inkább átvitt értelemben. A világrekorder olasz fiatalembernek, Catalano Vincenzónak segítettem tavaly Litvániában. Egy éjszakai versenyen történt, amikor a pihenősátrunkban ültünk. Kinézve az egyenes szakaszra, láttam, hogy Catalano tántorogva jön a kerékpárral. Meg akart állni, de a végelgyengülés miatt eldőlt. Odarohantam. Beütötte a fejét, leesett a vércukra. Szóltam a segítőimnek, hogy hozzanak energiaitalt, sportkrémet, amivel át tudjuk masszírozni, hogy legyen vérkeringése. A vércukorszintjét vissza tudtuk tornázni, így szerencsére nagyobb baj nem lett, viszont lelkileg nagyon megzuhant.
Miért mondod, hogy átvitt értelemben mentetted meg az életét?
- Mert abba „halt volna bele”, ha idő előtt fel kell adnia a távot. Ennek a versenynek ugyanis az a lényege, hogy képesek vagyunk végigcsinálni. Éppen ezért számomra ott megszűnt a verseny, és csak arra koncentráltam, hogy Catalano célba érjen. Nem érdekelt, hogy húsz-harminc percet foglalkozok vele, míg a többiek mind megelőznek. Sikerült visszaültetni a kerékpárra, és sok-sok körön keresztül hátulról biztattam. Beért! Csodálatos érzés volt segíteni. Ezt látták a rendezők, a szurkolók, sőt az Ultratriatlon Szövetség elnöke, Pascal Pich úr is. Emiatt kaptam meg a fair play díjat.