Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Messze még az enyhülés
Hôségrekordok világszerte

Mind Európában, mind az amerikai kontinensen óriási károkat és több halálesetet okoztak az elmúlt napok hoségrekordjai. Az európai kormányok és segélyszervezetek közös erovel igyekeznek felvenni a harcot a lassan kazánszeruvé váló meleg ellen. Az európai kontinensen a rekkeno hoségnek eddig mintegy 40 halálos áldozata van.

Párizsban, mialatt a francia magánklinikák sebészei az utcákon tüntetnek magasabb tarifalehetoségekért, az állami kórházak dolgozói aggódnak a hoség következtében várható túlterheltség miatt. Eddig huszonketten haltak meg a nagy melegtol, és a franciák rettegve gondolnak vissza 2003 nyarára, amikor a hoség következtében 15 ezren vesztették életüket. Az áldozatok többsége idos ember volt, akik egyedül maradtak otthonukban, miközben a család valahol éppen nyaralt. Hogy ez ne történhessen meg még egyszer, a francia egészségügyi miniszter medikushallgatók, illetve már nyugdíjba vonult orvosok segítségét kérte, hogy a meleg miatt az átlagosnál várhatóan jóval több páciens ellátásában segédkezzenek.
Németországban legalább öt ember vesztette életét a hétvégén különbözo, a nagy meleghez kötheto vízi balesetekben. A hannoveri repülotéren hétfon reggel le kellett zárni a fo kifutópályát, mivel a perzselo forróságban felrepedezett a betonfelület. Ezalatt a német építomunkások szövetsége naptejet osztott dolgozóinak, és azt tanácsolta nekik, hogy ezekben a napokban tartózkodjanak a szokásos félmeztelenre vetkozéstol a szabadban.


Fotók: AP

A Cseh Köztársaság északi részén erdotuz pusztított. A rendkívül száraz ido nagy szerepet játszott abban, hogy a tuzoltók csak azután voltak képesek eloltani a tüzet, hogy több mint 20 hektárnyi erdo porig égett. A hoség miatt Prága egyik turistalátványossága, a híres középkori óra is lassabban jár, mint szokott.
Lengyelország is szenved a melegtol. A perzselo hoség a lengyelek éves búzatermésének mintegy 20 százalékát tette eddig tönkre. „Ez egész egyszeruen drámai, és ha az idojárás nem változik, akkor már tragédiáról fogunk beszélni” - nyilatkozta Andrzej Lepper mezogazdasági miniszter a lengyel rádiónak.
Európa déli része szintén megsínyli a hoséget. Montenegróban több helyrol is jeleztek bozóttüzeket, valamint mindenütt felforrt hutovizu autókat, buszokat és teherautókat látni az utak leállósávjaiban.
A kontinens több országában is csökkenteni kellett az atomeromuvek termelését, mivel a reaktorok hutésére szolgáló, természetes folyókból nyert víz egyszeruen túl meleg volt. Olaszországban a Pó folyó mellé épült vízeromuvek áramkimaradásokat okoztak Róma különbözo pontjain, így nemcsak a légkondicionálók álltak le több helyen, de néhány embernek huzamosabb idot kellett eltöltenie egy-egy liftben is.
Hasonló idojárás uralkodik a tengerentúlon is. Amerikában háztartások ezrei maradtak áram nélkül az elmúlt napokban. Kaliforniában a homérséklet olykor a 43 Celsius-fokot is meghaladta, és a légkondicionáló berendezések folyamatos muködése következtében igen sok az áramkimaradás. Egy szanatóriumból vasárnap több mint száz beteget kellett evakuálni, miután leállt az épület légkondicionálója. Az amerikai hatóságok több halálesetet is jelentettek az ország egész területérol, amelyek valamilyen módon a nagy forrósághoz köthetok. Több helyütt is évszázados homérsékletrekordok doltek meg a napokban. Phoenix városában például egy 1906-os hoségrekord dolt meg, amikor a homéro higanyszála 45 fok fölé kúszott.