Vissza a tartalomjegyzékhez

Martin Melisko
Kemény beszéd

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota komoly károkat okozott a szlovák diplomáciának, miután a parlamenti koalíciós párt elnökeként az egyik cseh napilapban a Magyar Koalíciós Párt megszüntetését követelte. Nyilatkozatában Kossuth Lajost és Rákóczit a szlovákok gyilkosának nevezte, és azt állította, hogy Dél-Szlovákiában a magyarok uralkodnak, „a Szlovák Köztársaság felségterületén” elnyomják a szlovákokat, s ott szlovákul senkivel sem lehet szót érteni. Slota „irigyli a cseheket”, akik a második világháború után eluzték országuk területérol a németeket, s ezért ma már nincs olyan problémájuk velük, mint a szlovákoknak a magyarokkal. A Nemzeti Párt elnöke továbbá elmondta, hogy nem a magyarok, hanem a Magyar Koalíció Pártja (MKP) azon képviseloi ellen beszél, akik kisebbségként elnyomják a szlovák többségi nemzetet, akik Szlovákiát nem a saját hazájuknak, hanem a történelmi Magyarország részének tekintik.


Ján Slota és Bugár Béla - nincs minden rendben
Fotó: Reuters

Slota nyilatkozatait elítélo nemzetközi reakciók követték, többek között Göncz Kinga magyar külügyminisztertol is.
A Robert Fico vezette kormánykoalíciótól pedig sokan elzárkóztak - nem kapott hivatalos meghívást a szomszédos országok miniszterelnökeitol, és az Európai Szocialista Párt is azt fontolgatja, hogy Fico pártjának tagságát megszüntetik, mivel a mai napig nem határolta el magát ezektol a nyilatkozatoktól, és nem hajlandó a témáról nyilatkozni.
Bernd Posselt, a Szudétanémetek Szövetségének elnöke, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) európai parlamenti képviseloje Münchenben kiadott állásfoglalásában leszögezte: „Slota szavai azt mutatják, hogy az elüldözés Közép-Európa rákos daganata. Mindaddig, amíg a cseh kormány nem határolja el magát egyértelmuen a Benes-dekrétumoktól, s nem hatálytalanítja oket, mindig lesznek szélsoségesek más országokban is, például Szerbiában és Szlovákiában, akik jogtalan rasszista lépésekre hivatkoznak.”
Slota nemzeti pártjának választási sikere (11,73 százalék) sokakat meglepett, hiszen az elozo ciklusban a párt nem érte el az 5 százalékos határt, és így nem is jutott be a parlamentbe. Mostani sikeréhez nagyban hozzájárult az is, hogy szisztematikusan erosítette a szlovákokban a magyarfóbiát, ezt kihegyezve a Magyar Koalíció Pártja által elért eredményekre, és arra, hogy Bugár Béla, az MKP elnöke az elozo kormánykoalíció utolsó idoszakában a parlament elnöki tisztségét töltötte be. Az elozo kormány idoszaka alatt viszont sokat fejlodött Magyarország és Szlovákia kapcsolata politikai, gazdasági területen, és az ország nemzetközi megítélése is javult.