Lukács András
Életmentés vagy gyilkosság?
Vita az őssejtkutatás körül

Az ossejtekkel a kilencvenes évek végén ismerkedhetett meg a tágabb közvélemény, amikor néhány éven belül több ígéretes eredményrol számoltak be a kutatók. Az ossejtek különlegessége abban áll, hogy a többi testi sejttol eltéroen megorizték osztódási képességüket, ráadásul számos sejttípussá tudnak alakulni. Ennek megfeleloen a remények szerint a jövoben rutinszeruen lehetne szöveteket pótolni a szívben, májban, csontveloben, agyban, attól függoen, hogy hol van rájuk szükség.

George W. Bush korábban lefagyasztott embriókból született lombikbébik és örökbefogadóik gyurujében
Fotó: AP

Mindez jelen pillanatban valójában még csak elmélet, a kísérletek sokszor alig re-produkálhatóak, de az eddigi eredmények mégis ígéretesek. 1999-ben az Angelo Vescovi által vezetett milánói kutatócsoport arról számolt be a Science hasábjain, hogy miután radioaktív sugárzással megsemmisítették egerek csontveloi ossejtjeit, idegi ossejteket fecskendeztek a helyükre, amelyek átvették a csontveloi ossejtek szerepét, és képesek voltak különféle vérsejtekké alakulni. Piero Anversa kutatócsoportjának pedig 2001-ben sikerült csontveloi ossejtekkel izomszövetet pótolni egerekben. Ez a felfedezés méltán váltott ki nagy érdeklodést, ezek szerint ugyanis elhalt izomszöveteket lehet pótolni például egy szívinfarktuson átesett páciensnél.
A hatalmas érdeklodésnek köszönhetoen gyorsan elkezdodtek az emberi kísérletek is, amelyeknek egy része szintén sikeresnek bizonyult. A Pittsburghi és a Dallasi Orvosi Egyetem kutatói húsz súlyos szívbeteg páciensen hajtottak végre bypassmutétet, és tíz esetben fecskendeztek a páciensek csípocsontjából vett csontveloi ossejteket a szív huszonöt-harminc olyan területére, amelyek szemmel (vagyis képalkotó diagnosztikai eszközökkel) láthatóan károsodtak. A páciensek szívfunkcióit egy, három és hat hónappal késobb megvizsgálva azt tapasztalták, hogy az ossejtekkel kezelt betegek szívmuködése a kontrollszemélyekéhez képest jelentosen javult. Ez arra utal, hogy a károsodott területekre bejuttatott ossejtek szívizomsejtekké alakultak. Közvetett módon hasonló eredményre jutottak a Mayo Klinika kutatói is, akik márciusban az American Heart Association lapjában számoltak be arról a meghökkento kísérletrol, amelyet négy leukémiában szenvedo non végeztek. Mind a négy páciens csontvelo-átültetést kapott, méghozzá férfi donortól. A kutatók késobb kis mintákat vettek a páciensek szívébol, amelyeket megvizsgálva férfi donoroktól származó genetikai nyomokat találtak. Ez arra utal, hogy a korábban beültetett csontvelosejtek képesek voltak szívizomsejtekké átalakulni. Ez megdönteni látszik a korábbi dogmát, amely szerint a szívizom olyan szövet, amelyet nem lehet pótolni.
A Lancet címu orvosi lap júliusban számolt be a Hannoveri Orvostudományi Egyetem kutatóinak kísérletérol, akik szintén felnott csontveloi ossejteket juttattak be olyan páciensek szívébe, akiken szívkoszorúér-elzáródás miatt kellett mutétet végrehajtani. Az ossejtekkel kezelt harminc páciens esetében a mágnesesrezonancia-felvételek kimutatták, hogy a szívük több vért pumpált a testbe, mint annál a harminc páciensnél, akiken csak a mutétet hajtották végre.
Egy friss kutatás során egy torontói kutatócsoport agyi ossejtek befecskendezésével képes volt jelentos javulást elérni gerincsérült patkányoknál. Ha belegondolunk, hogy az Egyesült Államokban évente nyolcezer ember szenved gerincsérülést, értheto, hogy ez a kutatási terület továbbra is jelentos prioritást élvez.
Érdekes módon az eddigi kutatási eredményeket felnott ossejtekkel érték el (lásd keretes írásunkat), amivel természetesen a Bush-kormányzatnak sincs semmi gondja; a vita az embrionális ossejtek körül alakult ki, azon belül is a terápiás klónozással kapcsolatban, ahol, bár átmenetileg úgy tunt, hogy minden probléma megoldódott, a tavalyi év végén kiderült, hogy gyakorlatilag semmilyen kézzelfogható eredménynyel nem rendelkezik ez a szakterület.

(Majdnem) fényes jövo

Az embrionális ossejtek utáni érdeklodés valójában értheto, ezek ugyanis hatalmas átalakulóképességgel rendelkeznek. A kérdés, hogy hogyan lehet ilyen ossejtekhez jutni: az egyik módon már létezo embriókból vagy - és ez az etikailag legproblematikusabb eljárás - mesterséges úton létre kell hozni embriókat, amelyekbol majd kiveszik az ossejteket. Természetesen ezek az embriók a kísérletek során elpusztulnak. Az utóbbit a kutatók az úgynevezett terápiás klónozással kívánják megoldani, ami számos országban tilos. A terápiás klónozás során ugyanis a Dolly nevu bárányon kikísérletezett módszert alkalmazzák, melynek során kiveszik egy petesejt magját, majd egy testi sejt magját ültetik bele; ebbol fejlodik ki majd a hólyagcsíra, amelybol az ossejtet izolálják. A módszer mellett érvelok kiemelik annak fontosságát, hogy a terápiás klónozással a beteg saját testi sejtjének magját ültethetik az adott petesejtbe, vagyis az embrió a beteg genetikai kódját tartalmazza, ennek megfeleloen az izolált ossejtek kilökodésének a veszélye sokkal kisebb. Tavaly rövid ideig úgy tunt, hogy sikerült ilyen betegspecifikus ossejtvonalakat létrehozni, az év végén azonban „kipukkant a lufi”.
Amikor 2005 májusában a Science címu tudományos hetilapban megjelent a dél-koreai Hwang Woo-suk professzornak és munkatársainak a cikke arról, hogy klónozott embriókból betegspecifikus ossejteket sikerült kinyerniük, az embrionális ossejtkutatás jövoje nagyon fényesnek látszott. Úgy tunt, hogy most már szinte korlátlanok a lehetoségek, és hamarosan „üzemszeruen” lehet eloállítani majd a betegek saját genetikai állományának megfelelo ossejteket. Tavaly novemberben azonban kitört a hírhedt ossejtbotrány, amelyben kiderült, hogy szinte semmi sem volt igaz abból, amirol a dél-koreai kutatók beszámoltak: nem sikerült ugyanis klónozott embriókból eloállított ossejteket izolálniuk, ennek megfeleloen nem sikerült betegspecifikus ossejtvo-nalakat sem létrehozniuk. Eloször kiderült, hogy Hwang saját (no) beosztottjainak petesejtjeit használta fel kutatásaihoz. Bár ez önmagában is rendkívül súlyos vád, az igazi bomba ezt követoen robbant egy dél-koreai honlapon megjelent információval, amely szerint Hwang 2005 májusában megjelent cikkében szereplo adatok hibásak.
Ezt követoen maga Hwang értesítette a lapot, hogy egy véletlen folytán rossz képeket közöltek. Az ügy kirobbanását követoen a Szöuli Nemzeti Egyetem által felállított bizottság azonban hiába várt a helyes adatokra: Hwang professzor és kollégái nem tudták bizonyítani az általuk állítottakat. A bizottság december 23-án arra a következtetésre jutott, hogy Hwang állításai egy kivétellel mind hamisak: a kutatócsoportnak valóban sikerült kutyát klónoznia. (Annak ellenére, hogy Dolly megszületése és halála óta számos állatot sikerült klónozni, ez továbbra is nagy kihívás a kutatók számára.) Hwang a héten mellesleg harmadszor állt a bíróság elé, ahol a kutatásra kapott összegekkel kell elszámolnia, a professzort ugyanis mintegy 850 ezer dollár elsikkasztásával vádolják. Hwang kedden azt állította, hogy a kapott pénz egy részét mamutok klónozására használták fel, amelynek során jégbefagyott mamutok szöveteinek felhasználásával akarták „újraéleszteni” a híres nagytestu állatot.
Annak ellenére, hogy a vizsgálatok során kiderült, hogy Hwang maga utasította munkatársait az adatok meghamisítására, kedden úgy nyilatkozott, hogy o a legnagyobb áldozat az ügyben. A dél-koreai professzor, akit elbocsátottak a Szöuli Nemzeti Egyetemrol, hamarosan egy magán-kutatóintézetben kívánja folytatni munkáját, ahol állatok klónozásával fog majd foglalkozni. Humán kísérletek végzésére a csalás miatt egyelore nem jogosult. Hwang azonban rendkívül nehéz helyzetben van: a kutatók egy része szerint, bár megérdemel egy esélyt, nehéz lesz neki bármit is elhinni. Ian Wilmut, Dolly „atyja” azonban azon a véleményen van, hogy „aki arra kényszerített noket, hogy petesejtet adjanak neki, majd hazudott az eredményeirol, nem érdemel újabb esélyt”.

Etikai aggályok

Az embrionális ossejtkutatás gyakorlatilag minden formájával kapcsolatban számos etikai aggály vetodött fel, amelyeknek kapcsán az egyházak, politikusok, tudósok folyamatos vitában állnak. A képlet a terápiás jellegu klónozással kapcsolatban a „legtisztább”: ennek során az embriót csak azért hozzák létre, hogy ossejteket izoláljanak belole, majd elpusztítják. Etikai szempontból ehhez áll közel a mesterséges megtermékenyítésekbol „visszamaradt”, be nem ültetett embriók felhasználása is. A spontán vagy muvileg abortált magzatok felhasználásának esetében már jóval árnyaltabb a kép: mivel a beavatkozások között az az optimális, ha nem telik el hosszú ido, létrejöhetnek (és például Oroszországban már létrejöttek) olyan klinikák, ahol az egyik mutoben az abortuszokat végzik, a mellette lévo helyiségben pedig beültetik az ossejtet a várakozó páciens szervezetébe. Ha mindezt egy olyan társadalomba helyezzük, ahol az etikai kérdések egyébként sem zavarnak sok vizet, máris felmerül annak a lehetosége, hogy egy ilyen klinika „serkentoen” fog hatni az abortuszok számára. Az ossejt-beültetés ugyanis rendkívül költséges beavatkozás - ossejt nélkül azonban nem kivitelezheto. Tehát a mutét árából nem jelenthet problémát bizonyos százalékot az anyának juttatni - aki a legsúlyosabb esetben szándékosan a pénz miatt is abortálhatja születendo gyermekét egy szegény országban. n