Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársainktól
Adópokol
A Gyurcsány-csomag újabb meglepetései

A héten az Országgyűlés megszavazta az adószigorításokat. Hatásait mind az alkalmazottak, mind a vállalkozók pénztárcája megérzi majd - vallották a hazai vállalkozók érdekképviseletei és az adótanácsadók.

„Nem szerettem volna hezitálni a legelején, azt gondoltam, tiszta vizet kell önteni a pohárba, mégpedig gyors lépésekkel - mert ezek nem kényelmes lépések - viszsza kell térni az egyensúlyhoz, akár annak az árán is, hogy az elején sokan fogják azt érezni, hogy nem látják a végét” - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott interjújában a megszorító intézkedésekről.
A miniszterelnök valóban nem hezitált: kamatadó, cégtelefon-sáp, járulékemelés, eva-szigorítás, házipénztáradó és szolidaritási adó. Ennyi dióhéjban. Bezzeg a banklobbi ezúttal sem okozott csalódást: az eredeti törvényjavaslatban még 20 százalékos banki különadó szerepelt, a hét elején elfogadott törvényben azonban már csak 5(!) százalékról szól a fáma.

Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint túlságosan féloldalas ez a program. „Amíg csak azt tudjuk, hogy majd valamit csinálnak az oktatással és az egészségüggyel, nem leszünk nyugodtak.” Hasonló véleményen van a Vállalkozók Országos Szövetsége is (VOSZ). Dániel Ferenc főtitkár a Heteknek elmondta: az adóemelés nem volt váratlan, a probléma ott van, hogy egyelőre csak a megszorító, bevételcentrikus csomag látszik, a kiadási oldal szűkítése pedig várat magára.
Legalább látnánk, hogy hova folyik el ez a sok többletbevétel, ami miatt majd az egész ország nyög - sóhajtanak az adófizetők. Mellesleg, a nagy elosztó rendszerek reformjához is először pénzre van szükség, így amit viszonylag könnyű beszedni, azt már kevésbé számon kérhető módon fogják elkölteni. Ráadásul a kiadási oldal átszervezése, csökkentése mindig hosszabb távú feladat, mint az adóterhek növelése.

2007. januárjától a jelenleg 11 százalékos egészségbiztosítási járulék 8 százalékra csökken, míg a nyugdíjbiztosítási járulék 18-ról 21-re emelkedik. A tb továbbra is 29 százalék marad. A főállású egyéni és társas vállalkozók mellett a jövőben a foglalkoztatókra és a biztosítottakra is kiterjesztik a minimális járulékfizetés kötelezettségét, míg a minimum járulékalapot a jelenlegi összeg duplájára emelik. Ez azt jelenti, hogy 2006. szeptemberétől mindenkinek a minimálbér kétszerese, azaz 125 ezer forint, 2007. január elsejétől pedig 131 ezer forint után kell járulékot fizetnie.
A járulékcsomag hatásait leginkább a kis- és középvállalkozásokban dolgozó alkalmazottak érzik majd a bőrükön. Zara szerint tömegméretekben várható, hogy az itt dolgozók nettó és bruttó bére is csökken vagy egyszerűen leépítik a létszámot. „A kisvállalkozóktól nem várható el, hogy saját megélhetésüket kockáztassák. A járulékemeléseket átterhelik majd az alkalmazottaikra.” Mivel a munkavállalónak nettóbércsökkenése van, a munkaadóhoz fordul, hogy kompenzálja, de az meg tele van adóval, és széttárja a kezét. Ezek szoktak aztán elbocsátásokkal és sztrájkokkal végződni - folytatta a gondolatsort Dániel Ferenc VOSZ-elnök.
Súlyosan érintik az intézkedések az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) tagjait is. „Az egyéni vállalkozó a magyar gazdasági és jogi rendszerben egyszerre minősül munkavállalónak és munkaadónak, így mindenhol viseli azokat a terheket, melyeket munkavállalóként és munkaadóként is elszenved” - nyilatkozta lapunknak Szűcs György elnök. Számításaik szerint vállalkozóként 400 ezer forint többletkiadást, állampolgárként pedig 80-100 ezer forint pluszt jelent az adócsomag. Így egy négytagú, vállalkozásból élő családban például 800 ezer forintos többletköltség keletkezik.

Jövőre bevezetik az úgynevezett elvárt jövedelem alapján történő adózást is. Ez a beszerzések értékével csökkentett összes bevétel 2 százaléka, amennyiben a társasági adóalap egyébként nem éri el ezt a mértéket. Zara László szerint ez a kalkulációs módszer alapvetően hibás: nemcsak az adóeltitkolás miatt veszteséges vállalkozásokat érinti majd a sáp, hanem a tényleges mínuszban levőket is.
Dániel Ferenc még ennél is radikálisabban fogalmazott lapunknak: „Az elvárt adó intézménye azon a fikción alapul, hogy a vállalkozó elcsalja a nyereségét. Rendben van, hogy sok az adócsalással próbálkozó közöttünk, de amikor valaki megszerzi mondjuk a jogosítványát, akkor nem kell befizetnie a rendőrségnek még plusz 50 ezer forintot, mondván, hogy úgyis lesz pár gyorshajtása, vagy átlépi a záróvonalat.”
Mellesleg, ismét egy forgalmi típusú adóval állunk szemben, amiből ugyebár csak egy lehet egy EU-tagállamban. (Ezt az adócímet pedig nálunk már évek óta az áfa birtokolja. Gondoljunk csak az iparűzési adóval kapcsolatos polémiákra!) Tehát ez az adónem is jó eséllyel néz egy alkotmánybírósági körút elé…
Az arányos közteherviseléssel indokolja a kormány a nyereséges vállalkozásokat terhelő, plusz társasági adót, amit már szeptember 1-jétől fizetni kell. A nyereséges vállalkozásoknak ezentúl a társasági adón felül még 4 százalékot be kell „csengetniük” az állami malacperselybe. No comment.

Az adócsomag valószínűleg mégsem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket. Jó, ha a tizede bejön a kalkulált pluszbevételnek. Nem véletlen, hogy a költségvetés sem mer tervezett bevételi számokat mondani - vallották egyöntetűen a szakemberek. „Nem lehet megjósolni, hogy milyen hatása lesz az intézkedéseknek” - nyilatkozta lapunknak Ungvárszki Ágnes, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) közgazdasági igazgatója. A rendelkezések negatív spirálba taszíthatják a gazdaságot, megerősödhet a fekete- és a szürkegazdaság, nőhet a munkanélküliség. Egyszóval: az intézkedések rossz hatással lehetnek az ország versenyképességére - foglalta össze Ungvárszki az MGYOSZ álláspontját.
(Az oldalt összeállították: Major Nóra, Szobota Zoltán, Vígh Gábor és Hubert József)