Vissza a tartalomjegyzékhez

Bugár Árpád, Pozsony
Irány a koalíció
Robert Fico győzőtt Szlovákiában

A hétvégi szlovák előrehozott parlamenti választásokon az előrejelzéseknek megfelelően az Irány (Smer) baloldali párt győzött, megszerezve a voksok mintegy harmadát. Robert Ficónak, a párt vezetőjének azonban nincs könnyű dolga, amennyiben tartani akarja a választások előtti ígéreteit, emellett pedig a külföld számára is elfogadható és stabil kormányt szeretne létrehozni.


Robert Fico

Meglepetésre és minden korábbi felmérést túlszárnyalva a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) jól szerepelt (18,4 százalék), négy évvel ezelőtti eredményükhöz képest is erősíteni tudtak. Történelmi rekordot ért el a Magyar Koalíció Pártja (MKP), megszerezve a szavazók 11,7 százalékának támogatását. Ugyanilyen eredménnyel, ezáltal erős képviselettel szintén a törvényhozásba került a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), amely a választások után is folytatja arrogáns, magyarellenes retorikáját, és sürgeti a „szlovák kormány” létrehozását. A nagy vesztes Vladimir Meciar és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), melynek támogatottsága több mint a felével csökkent (8,8 százalék), valamint a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), amely meglepetésre utolsóként (8,3 százalék) jutott a parlamentbe. Az utóbbi párt gyenge szereplése, úgy tűnik, eldöntötte a korábbi, a vatikáni szerződések kapcsán kibontakozott kormányválság hátterében húzódó kérdést is: Szlovákiában a konzervatív érzelmű szavazók többsége inkább a liberalizmussal, mint a radikalizmussal rokonszenvez.


Mikulás Dzurinda Fotók: AP

Bár a baloldali-populista retorika nagyarányú győzelemhez segítette Ficót, mégsem lehet azt állítani, hogy az elmúlt nyolc év kormányzása, reformjai, gazdasági politikája felett pálcát törtek a szavazók, hiszen végül is az előző két kormány magvát alkotó, a nagymértékű átalakítást levezénylő SDKU-KDH-MKP trió összességében nagyobb támogatást kapott, mint a Smer. Arra azonban nem eleget, hogy kormányt alakítsanak, és ígéretükhöz híven enyhítsék a reformoknak és a szigorú pénzügyi politikának elsősorban a gazdaságilag gyengébb rétegeknél érzékelhető negatív hatásait. (Az egyedüli lehetséges hatalomátmentés forgatókönyvét, a Meciarékkal való koalíciókötést a kereszténydemokraták továbbra is elutasítják.)
Így a Fico által meghirdetett szociális állam programja valósulhat meg „visszarendezős” gazdasági lépések által, melyek ismertebb elemei: újra progresszív adózás, újra többkulcsos áfa, a privatizációk leállítása, illetve a még megmaradt stratégiai vállalatok, valamint kórházak állami kézben tartása, az osztalékadó újbóli bevezetése. Ehhez a programhoz keres most Robert Fico partnert, de ez a feladat nem is olyan egyszerű számára. A Meciarral és a Slota-féle radikális Nemzeti Párttal összefogva parlamenti többséghez juthat - a három párt már meg is kezdte a programok összehangolásáról szóló tárgyalásokat.


Vladimir Meciar

Ez a koalíció azonban negatív fogadtatásra számíthat Nyugaton. A Szocialista Internacionálé, amely európai pártszövetségnek a Smer is tagja, már jelezte, hogy az ultrajobbos Slota személye nem nagyon elfogadható számukra. Emellett mind a nemzeti pártvezér, mind Meciar konfrontatív személyisége erősen instabilizáló tényező lenne a felálló koalíción belül is.
Fico ezt tudatosítva tárgyalásokat kezdeményezett a többi párttal is; nem kizárható és sokkal „eladhatóbb” koalíciós változatként jön szóba Smer koalíciója a kereszténydemokratákkal és a magyar párttal. Ennek megvalósulásához Ficónak valószínűleg programbeli engedményeket kellene tennie, Bugár Béla MKP-elnök ugyanis többször kijelentette, hogy ők a reformok folytatásában érdekeltek, de hajlandóak tárgyalni. A kialakult helyzetben paradox módon a két legkisebb támogatottságú párt hozzáállásán múlik, hogy milyen kormány alakul az elkövetkező napokban Szlovákiában.