Csek Péter
Adócsalásban a világ élvonalában vagyunk
Beszélgetés Barcza Györggyel, az ING Bank vezető elemzőjével

Az elemző szerint az ország kényszerhelyzetben van, és ha a kormány nem lép sürgősen, akkor annak kiszámíthatatlan következményei lehetnek. Barcza György úgy véli: Csehországban hasonlóak az adókulcsok, mint Magyarországon, ott mégis jóval kevesebben síbolják el a közterheket.

A miniszterelnök és a pénzügyminiszter tanácskoznak. Megbeszélték Fotó: Somorjai László

Évente 1000 milliárdot akar megtakarítani a kormány a „nadrágszíjhúzó csomaggal”. Szédületes szám. Tulajdonképpen mennyi pénz ez?
- A lakosság jövedelmének mintegy négy-öt százaléka. Ez azt jelenti, hogy ha az egészet a lakosság fizetné meg adóként, akkor a jövedelmünk ennyivel csökkenne. Egy részét azonban a vállalatok fizetik meg, míg a többit a lakosság. Lesznek, akik „csak” a gázáremelés miatt fizetnek többet, a magas jövedelműek viszont megfizetik a négy százalékos szolidaritási adót, három százalékkal fizetnek többet egészségbiztosítási járulékként, illetve ők is fizetik a megemelt gázárat, ami akár újabb egy-két százalékot is elérhet. A gazdagabbak tehát akár jövedelmük tíz százalékát is kifizethetik adótöbbletként a megszorítások miatt.
Ha ezek a megszorítások nem a zsebünkre mennének, akkor az államháztartási hiánnyal, a makrogazdasági mutatókkal az emberek túlnyomó többsége egyáltalán nem foglalkozna. Jól gondolom?
- Igen, pedig hosszú távon ezek a makrogazdasági folyamatok számítanak, és ez dönti el, hogy egy ország fejlett ország lesz - mint például Finnország vagy Németország - vagy egy fejlődő, közepesen fejlett ország - mint Olaszország vagy Portugália. Ezeknek a gazdasági döntéseknek húszharminc év múlva érik be a gyümölcsük. A politikusok pechére, akkor már senki nem emlékszik, hogy ki volt a kormányfő.
A jelenlegi helyzet a kormányoldal szerint tizenhat év terhes öröksége, míg az ellenzék négy év elrontott kormányzásának rója fel a megszorítási kényszert. Ön szerint melyik áll közelebb a valósághoz?
- Mielőtt válaszolok, elöljáróban elmondom: közgazdászként vannak dolgok, amelyek jók az egyes embereknek, de nem tartom jónak az egész gazdaság szemszögéből. A rendszerváltás utáni kormányok költekezése miatt a kilencvenes évek közepén jött a Bokros-csomag. Ez komoly szigorítást hozott a költségvetésben, amit mindenki drámai fájdalommal élt át, de hosszú távon sok előnye volt: a csőd szélén álló országban alacsonyra szorította a költségvetési hiányt. Ez egy nagyon szép gazdasági pályára állította a magyar gazdaságot, és 2000-re mi lettünk a térség legdinamikusabban fejlődő országa. Az akkor hatalmon lévő Fidesz-kormány azonban már a 2002-es választásokra készülve populista döntéseket hozott, az akkori voksolást megnyerő Medgyessy-kabinet pedig talán minden idők egyik legérthetetlenebb intézkedésével beváltotta a választási ígéreteit. Az ugyanis sehol nem szokás, hogy rögtön a győzelem után megvalósítják az ígéreteket, pláne nem egy rossz költségvetéssel rendelkező országban. 2002-ben ugyanis már leromlott a költségvetés állapota, de nem drámai mértékben. A költségvetés tehát az ígéretek beváltását követően került tarthatatlan helyzetbe, a kérdés csak az volt, hogy mikor jutunk el arra a pontra, amikor a piac rákényszeríti a kormányt a megszorításokra. Ráadásul 2005-2006-ban újabb választási költségvetések készültek adócsökkentésekkel, 13. havi nyugdíjjal, a bevételek viszont nem emelkedtek ilyen mértékben. Ez csak tovább növelte a megszorítási kényszert.
De miért van erre szükség?
- A költségvetés rossz helyzete azt jelenti, hogy hitelből él az ország. Míg ez korábban megmaradt normális, elviselhető szinten, jelenleg akkorára duzzadt, ami hosszú távon kezelhetetlen. Kiderült, hogy a hiány nem 500 milliárddal nagyobb a tervezettnél - vagyis 2000 milliárd forint - hanem 1000 milliárddal. Ez húsz százalékos túlköltekezést jelent. Egy család sem költhet hosszú távon húsz százalékkal többet, mint amennyi bevétele van.
2000-től talán azért kezdtek nagyobb osztogatásba a kormányok, mert többet akartak visszajuttatni az emberekhez, mint korábban, mondván: kezdjük meg az emberek bérének felzárkóztatását az európai átlaghoz. Ez akkor egy rossz gondolat volt?
- A béreket nem lehet mesterségesen felzárkóztatni. Azok vagy maguktól teszik ezt, vagy ez sül ki belőle. Ha egy vállalatnak nő a bevétele, akkor többet tud fizetni az alkalmazottaknak. Ha ez a folyamat működik, akkor szépen lassan megkezdjük a Nyugat-Európával szembeni hátrányunk lefaragását. Ezt azért nem jó erőltetni, mert visszaüthet: hirtelen drága lesz a munkaerő, visszaesik a termelés, elbocsátások lesznek. Bérfelzárkóztatás helyett megreked a gazdaság. A 2000-ig követett politika - amikor a bérnövekedést a GDP-növekedés alatt tartották - az volt egy fenntartható politika. Ezzel mára a ténylegesnél jobb helyzetben lennénk, ehelyett 2002-ben sokat emeltünk, azóta viszont szinte semmit. A magyar gazdaságra egyébként a 60-as évek óta mindig ez volt a jellemző, ez a „húzd meg, ereszd meg” politika. Tíz-húsz éves előretekintések helyett két évre lát előre.
Nyilván a választások miatt…
- Választások máshol is vannak, mégsem szalad el a ló ennyire az emberekkel, mert józanabbak. Magyarországon a választók jobban szeretnek hinni az álmoknak, mint a realitásoknak, ezt pedig a politikusok meglovagolják. A rövid távon többet ígérő politikusok inkább befutók, mint a hosszú távra ígérők.
A magyarok jó része úgy érzi, hogy eddig is éppen eleget fizetett be az államkasszába, ezért az újabb adó- és járulékemelés abszolút igazságtalan. Ezt Ön is így látja?
- A magyar adóterhelés bár magasabb, mint más kelet-európai országokban, az európai átlagtól nem üt el. A probléma véleményem szerint abban van, hogy az adórendszerünk torz. A munkajövedelmeket jelentősen megsarcolja, a másik oldalon viszont a tőkejövedelmeket - például a kamat-, árfolyamnyereség-, ingatlanadó - nem vagy kevéssé, pedig ezeket a legtöbb európai országban megadóztatják. A másik probléma, hogy adócsalásban a világ élvonalában vagyunk. Tőlünk északra, Csehországban hasonlóak az adókulcsok, mégis jóval kevesebben síbolják el a közterheket. Ez ott talán nem sikk, másrészt az adóhatóság is vélhetően szigorúbban veszi az ellenőrzéseket. Magyarországon a hivatalba lépő pénzügyminiszterek újra és újra megpróbálták megvalósítani, hogy az adóhivatal a nagy értékű áru- vagy szolgáltatásvásárlásoknál megnézhesse, hogy az miből történt meg. Ez nyugaton gyakorlat, így az ottani adócsalók életük végéig nem tudnak nagy értékű dolgokat venni az eltitkolt jövedelmükből. Nálunk sajnos az adócsökkentések ellenére sem javult jelentősen az adófizetési morál.
A KDNP azt javasolja, hogy mivel a multicégek és a bankok „extraprofitra” tesznek szert, nagyobb arányban járuljanak hozzá a költségvetési hiány mérsékléséhez. Ezt a javaslatot elképzelhetőnek tartja?
- Ez logikus gondolkodás, de a bankok nagyobb mértékű megadóztatása a kormány terveiben is benne van, a multicégek pedig egy magasabb társasági adóval fizetnek többet. De ez a gondolkodás ugyanakkor ellentmond a piacgazdaságnak, hiszen miért azok fizessenek többet, akik jól dolgoznak és magasabb jövedelmet termelnek, és nem annak a körmére néznek, aki veszteséget termel. Ha mindig azt adóztatjuk, aki jól keres, akkor egyúttal arra ösztönözzük, hogy eltüntesse a jövedelmét, és átmenjen a szürke zónába. Ez egy tizenöt éves ördögi kör, amely így nem szűnik meg, hanem erősödik. Másrészt éppen a multik azok, amelyek adót fizetnek a dolgozóik után, ők ugyanis nehezen tudnák elkerülni a járulékfizetést. A magas adóelkerülés leginkább a kis- és középvállalkozásoknál jellemző, akik szinte rákényszerülnek az adócsalásra a magas terhek miatt, de az adócsaláshoz sokan hozzá is szoktak. Sokan szinte nem is nézik normálisnak azokat, akik adót fizetnek.
Ezek fényében mennyire tartja jónak a most meghirdetett „csomagot”, meghozza ez a várt eredményt?
- Nehéz ezt megjósolni. Most egy kényszerhelyzetben vagyunk, ha nem lépünk sürgősen, lezuhanunk a szakadékba. Ezért a szükséges rossz döntéseket, vagyis az adóemeléseket be kell vezetni, mert csak így lehet bevételhez jutni és hiányt csökkenteni. Sok jó irányba mutató lépés is van benne, amely igazságosan a magas jövedelműeket érinti, és az adóelkerülést igyekszik csökkenteni. De ez csak a rövid távú problémákat tudja megoldani. Szomorú, hogy mi csak most jutottunk el idáig, míg például a csehek és a szlovákok már évekkel ezelőtt megtették ezt. Így nem a béreket és a nyugdíjakat emelték a még nem is létező jövedelmek terhére, hanem nadrágszíjmeghúzásokkal az államkassza bevételeit növelték, és építkezésbe, beruházásokba kezdtek. Ennek már öt-hat év után látszik az eredménye, három-négyszer olyan gyorsan zárkóznak fel a nyugat-európai bérekhez, mint mi. Tíz év múlva várhatóan ott már nyugati színvonalú bérek lesznek, míg itt valószínűleg csak húsz-harminc év múlva.
Ott talán józanabbak voltak a politikusok?
- Inkább az a valószínűbb, hogy nem voltak olyan erős kormányok, amelyek beválthatták volna a populista ígéreteket. Helyettük szakértői kormányok dolgoztak. Ezentúl a tradicionális cseh gazdaságpolitikában talán jobban benne van a higgadtság és a hosszú távú tervezés. Mi ebben inkább a dél-európai államokhoz hasonlítunk, ahol lehet, hogy rövid távon jobban nőnek a jövedelmek, viszont hosszú távon nem érik el a német vagy a cseh szintet.