„Európa az iszlám gyarmata lett” - állította Oriana Fallaci olasz írónő
abban a könyvében, amelynek állításai miatt tavaly Adel Smith, az Olasz
Muzulmánok Szövetségének elnöke, szélsőséges muzulmán vezető tavaly tavasszal
beperelte a Bergamói Bíróságon. A per múlt héten vette kezdetét. Az írónő úgy
döntött, hogy nem vesz részt az eljárásban, amely szerinte a szólásszabadság
megcsúfolása, s első lépés az iszlámot kritizálók elleni boszorkányüldözéshez.
Fallaci ezért biztos elítélésében is, de az olasz közvélemény jelentős része
mellett immár baloldali politikusok is kiállnak az írónő és a szólásszabadság
mellett.
A vádló, Adel Smith egyébként többször is gyalázta a zsidó és a keresztény
vallást, a katolicizmust éppúgy, mint a kereszténység egészét, egy ízben pedig
Fallaci megölésére is felszólított A harag és a büszkeség kijelentései miatt.
Ezért Smith érzékenysége igencsak egyoldalúnak tűnik, a Bergamói Bíróság
eljárása - jelesen, hogy helyt adott a keresetnek - vitatható. Most néhány
szemelvényt közlünk a könyvből, amelyekben Fallaci az iszlám európai
térhódítását taglalja. Az elmúlt évek eseményei alapján az olvasóra bízzuk annak
eldöntését, hogy Smith-nek vagy Fallacinak van-e inkább igaza.

(…) nem könnyű bátornak lenni egy olyan országban [Franciaországban], (…)
ahol nem kevesen akarják eltörölni a francia alkotmány azon cikkelyét, amely
1905 óta szigorúan elválasztja az egyházat az államtól, és a cikkellyel együtt
minden törvényt, amely tiltja a poligámiát, a feleség eltaszítását, az
iskolákban folytatott vallási térítést. Ahol tíz éve egy colmari francia-török
lányt a saját családja, azaz az anyja, fivérei, nagybátyjai halálra köveztek,
mert a szerelme katolikus volt, és hozzá akart menni. („Jobb holtan, mint
megbecstelenítve” - ez volt a család kommentárja.) Ahol 2001 novemberében, azaz
két hónappal szeptember tizenegyedike után, Galeriában, Korzikán egy
francia-marokkói diáklányt az apja huszonnégy késszúrással végzett ki, mert arra
készült, hogy hozzámegy egy korzikaihoz, aki szintén katolikus volt. („Jobb az
életfogytiglan, mint a szégyen” - ez volt az apa kommentárja) (…) Ahol nemrég
köteleztek egy parasztot, hogy távolítsa el keresztet, amit a búzaföldjén
állított (a saját mezején), mert „ennek a vallási szimbólumnak a látványa
feszültségeket okoz a muzulmánokkal”. Ahol az iszlám arrogancia el akarja
törölni az iskolákban Voltaire és Victor Hugo „szentségtörő” szövegeit. A
biológiatanítás szentségtörő szövegeivel együtt, amely tudomány „szemérmetlen,
mert a testtel és a nemiséggel foglalkozik”, és a biológiatanítással együtt el
akarja törölni a torna- és úszásórákat, azon sportokat, amelyeket nem lehet
burkahban vagy csadorban űzni.
(…) Az iszlámmal a londoni Times mindig nagyon-nagyon nagylelkű volt. Már a
nyolcvanas években helyt adott olyan dorgálásoknak, mint amilyet a londoni
nagymecset főintézője intézett Margaret Thatcher felé. Ebben felhívta figyelmét,
hogy az „Egyesült Királyság muzulmánjai nem tűrhetnek sokáig egy olyan
külpolitikát, amelylyel a miniszterelnök az ő pániszlám érzelmeiket támadja.”
(…) az európai iszlám offenzíva stratégiai bázisa nem Franciaország, az ő
Marseille-ével és hivatalosan tíz százaléknyi muzulmánjával. Anglia az, szolid
két és fél százalékával. Mert Angliában, nem Franciaországban élnek az offenzíva
agytrösztjei. A teológusok és az ideológusok, akik elméletbe foglalják. Az
imámok, akik vezetik. A politikusok, akik támogatják. Az újságírók és
értelmiségiek és kiadók, akik propagálják. Az olajbankárok és a bájgúnárok, akik
finanszírozzák. Azaz a sejkek, az emírek, a szultánok, akik London legszebb
palotáit és szállodáit birtokolják.

(…) anélkül, hogy számításba vennénk a „normális” pakisztáni vagy afgán vagy
jordániai vagy palesztin vagy szudáni vagy szenegáli vagy maghrebi
bevándorlókat, akik tartózkodási engedéllyel élnek Angliában. (…) És az emberek
óriási többségében semmilyen vágy nincs a beilleszkedésre. Mert ott sem tesznek
mást, mint hogy a soknemzetiségű, sokvallású, sokkultúrájú társadalomról
prédikálnak, de a muzulmánok ott is azzal válaszolnak, hogy foggal-körömmel
védik saját identitásukat. Az identitást, amit mi nem védünk. A sokkultúrájú
társadalmat ott sem nagyon akarják. A beilleszkedést még kevésbé. (…) Létezik
Angliában egy úgynevezett „Muzulmán Parlament” nevű szervezet, amelynek az
elsődleges célja az, hogy emlékeztesse a muzulmánokat, hogy nem kötelesek
tiszteletben tartani az angol törvényeket. „Egy muzulmán számára a hatályos
törvények tiszteletben tartása, abban az országban, amely vendégül látja,
fakultatív. Egy muzulmánnak a sariának kell engedelmeskednie, és kész” - mondja
alapító okiratuk. (…) De nem csak ennyit: az angliai „Muzulmán Parlament” egy
„Nagy-Britanniai Iszlám Államot” akar. Egy olyan államot akar, amely engedi a
poligámia legalizálását, a válás helyettesítését a feleség elbocsátásával,
eltörölné a nemi koedukációt nemcsak az iskolákban, de a munkahelyeken, a
közlekedési eszközökön is. Vonatokon, repülőkön, hajókon, csónakokban, távolsági
buszokon, autóbuszokon, villamoson, liftben… (Liftekben is, igen.) (…) És
természetesen a lehető legnagyobb számban akarja megtéríteni a keresztényeket.
Ezt akár vegyes házasságokon keresztül - amely házasságokat az imámok
bátorítják, mert egy vegyes házasság feltétele, hogy a nem muzulmán házasfél
áttérjen Allah hitére, és hogy sarja az iszlám vallásban nőjön fel - akár a köz
indoktrinálásán keresztül. Ezt a tevékenységet az új-beavatottak, mint az
extücsök Cat Stevens most Juszuf Iszlam lelkesen gyakorolják. Ugyanis
megtagadván a rockot, Mister Cat Stevens-Juszuf Iszlam évek óta kizárólag
Mohamednek dedikált zenét komponál. Továbbá négy Korán-iskolát igazgat,
amelyeket a multikulturalizmus iránti hódolatból az angol kormány támogat
anyagilag.
(…) Talán mert a nyolc évszázados iszlám igát nem heverték ki, és túl sok
spanyol hordja még vérében a Koránt, Spanyolország az az európai ország, ahol az
iszlamizáció folyamata a legnagyobb spontaneitással történik. És az az ország
is, ahol ez a folyamat legrégebben tart. (…) Anélkül, hogy a kormány közbelépett
volna. És anélkül, hogy a katolikus egyház nyugtalankodott volna. 1979-ben az
ökumenizmus jegyében a kordovai püspök egyenesen megengedte, hogy az áldozat
ünnepét (…) a katedrális belsejében celebrálják. „Mind testvérek vagyunk.” Az
engedélyezés néhány problémát okozott. A feszületeket kilakoltatták. A
Madonnákat feldöntötték, a bárányok belsőségeit a szenteltvíztartókba dobták.
Így a következő évben a püspök elküldte őket Sevillába. (…) Granadában egy ahhoz
hasonló valóságot hoztak létre, amely azokban az években felemésztette Bejrútot,
és most a francia, angol, német, olasz, holland, svéd, dán városokat emészti. És
felmerül a nagy kérdés, amely több, mint két éve marcangol: de hogyan jutottunk
idáig?!?